Velics László kéziratai kerültek levéltárunkba

A Jezsuita Levéltár két értékes kéziratot vásárolt meg 2018 tavaszán a Honterus Antikváriumból. Mindkét dokumentum a 19–20. század jeles rendtörténeti írójához Velics Lászlóhoz kapcsolható, két később megjelent munkájának kézirata.

Velics László 1852-ben született Szécsényben, anyai nagybátyja Haynald Lajos kalocsai érsek volt. 1869-ben lépett be a rendbe, 1881-ben szentelték pappá. Élete nagy részét Kalksburgban élte le, magyar és francia nyelvet tanított. A kalksburgi jezsuita gimnáziumban egy szépművészeti gyűjteményt hozott létre, emellett rendszeresen tartott előadásokat a keresztény művészetekről. Miután 1907-ben X. Pius pápa elrendelte az egyházi műkincsek védelmét, Velics mintegy háromezer előadást tartott a Habsburg Monarchia országaiban papok és szeminaristák részére. Emellett kiterjedt művészettörténeti és rendtörténeti írói munkásságot is folytatott. Kiemelkedő rendtörténeti munkája volt a háromkötetes Vázlatok a magyar jezsuiták múltjából című munka, valamint a Magyar jezsuiták a XIX. században. Velics László 1923-ban hunyt el Kalksburgban.

A most megvásárolt két dokumentum Velics megjelent művészettörténeti munkáinak eredeti kézirata. Az egyik a ndorelőadásaim az egyházi művészetről címet viseli, ez 1912-ben jelent meg, míg az Egyházművészeti ügyeinkről című munkája 1913-ban került nyomdába.

Ezenkívül szintén a Honterus Antikváriumból vásároltuk meg a Tomcsányi Lajos SJ (1846–1926)  által a magyar jezsuita rendtartomány nevében írt köszöntőverset az utolsó magyar király, IV. Károly koronázására.