Húsz éve halt meg Lukács László SJ

Húsz éve, 1998. november 16-án hunyt el Rómában Lukács László SJ atya, aki a rendszerváltást követően, a kettészakadt magyar provincia újraegyesítését követően Nemesszeghy Ervin tartományfőnök kérésére újjászervezte a Jezsuita Rendtörténeti Levéltárat és Könyvtárat.

Lukács László 1910. október 27-én született az Abaúj-Torna vármegyei Mecenzéfen. Középfokú tanulmányait a jezsuiták pécsi gimnáziumában, a Piusban végezte. 1931-ben lépett be a jezsuita rendbe, bölcseleti tanulmányait Budapesten, teológiai stúdiumait Szegeden végezte, majd ugyanitt történelem-földrajz szakot végzett és doktori fokozatot szerzett. Rövid ideig a kalocsai jezsuita gimnáziumban tanított, de az iskolák államosítását követően külföldre távozott, 1948 végén már Rómában volt, ahol a rend központi római levéltárában (ARSI) kezdett dolgozni. Itt nyolc éven át gyűjtötte a jezsuiták magyarországi történetére vonatkozó forrásokat.

Első írásai elsősorban a rend oktatástörténetére vonatkoztak, ezért azt a feladatot kapta, hogy a jezsuita pedagógia eredetét és fejlődését kutassa. 1957-től átkerült a rend Történeti Intézetébe (IHSI), ahol négy évtizeden át dolgozott. A jezsuita pedagógiatörténet 1616-ig tartó fejlődéséről hét kötetet publikált a Monumenta paedagogica sorozatban. Feldolgozta az osztrák rendtartomány katalógusait a kezdetektől a rend 1773. évi feloszlatásáig, ennek eredménye lett a Catalogi Provinciae Austriae kilenc kötete, illetve a háromkötetes történeti névtár, a Catalogus generalis seu Nomenclator biographicus personarum Provinciae Austriae S. I. (1551–1773).

Magyar vonatkozású cikkei közül kiemelkedik az önálló magyar rendtartomány létrehozására tett kora újkori kísérlet történetének feltárása (A független magyar jezsuita rendtartomány kérdése és az osztrák abszolutizmus. 1649–1773. Szeged, 1989). Emellett rendkívül fontos volt a Pázmány Péter esztergomi érsek személyére vonatkozó kutatásokhoz kapcsolódó írása is (Jezsuita maradt-e Pázmány mint érsek? ).

Már nyolcvanéves elmúlt, amikor 1991-ben bekapcsolódott a Jezsuita Levéltár újjászervezésében. Az ő javaslatára kezdődött meg az 1950 után szétszóródott történeti archívumnak a felkutatása. Így került vissza számos személyi hagyaték és a Régi Társaságra vonatkozó forrásgyűjtés az Esztergomi Prímási Levéltárból, illetve előkészítette a Rómában elhunyt rendtörténészek (Fejér József, Őry Miklós) hagyatékának hazaszállítását is. 1992-ben ő lett az újjászervezett levéltár vezetője, ezt követően idejét megosztva folytatta munkáját Rómában és Budapesten. A római levéltárból számos másolatot és saját gyűjteményét is hazahozta, ezzel is pótolva a korábbi rendi archívum elpusztult anyagait.

A rendi archívumot 1998-ban bekövetkezett halálig ápolta nagy gonddal. Ő indította el azokat a folyamatokat, amelynek köszönhetően a 21. századba átlépve egy új, nyitott és rendezett jezsuita gyűjtemény jött létre, a levéltár mellett rendtörténeti könyvtárral és művészeti gyűjteménnyel.