A hónap dokumentuma: Az osztrák provincia térképe a 18. századból

Egyedülálló, 18. századi térképpel bővült levéltárunk állománya a Hold Alapkezelő Zrt. adománya által. A most a Jezsuita Levéltár állományába került, Georg Mättheus Seutter által készített Provincia Austriaca Societatis Iesu című színezett térkép a 17–18. századi osztrák jezsuita rendtartományt ábrázolja sokrétű módon.

Georg Mättheus Seutter (1678-1757)

Az augsburgi születésű Georg Mättheus Seutter (1678–1757) mint sörfőző iparoslegény kezdte karrierjét, ám nem látván perspektívát ebben az iparágban, Nürnbergbe szegődött Johann Baptist Homann (1664–1724) kartográfus mellé rézmetszőnek. 1707-ben visszatért Augsburgba, ahol megalapította saját kiadóját. 1732-ben VI. Károly német-római császártól (III. Károly magyar király) „birodalmi térképész” címmel jutalmazta Seutter munkásságát. Halála után műhelyét fia, Albrecht Carl Seutter vitte tovább, majd 1762-ben kettévált a kiadó. Az egyik jogutód Seutter veje, Tobias Conrad Lotter korának egyik legkiválóbb térképésze lett.

A német asszisztencia rendtartományainak térképe (1725)

Az osztrák jezsuita rendtartományról készült térképet az 1740-es évek derekára teszik. Azonban a datálást kérdésessé teszi, hogy a lap alsó felén található a jezsuita rend generálisainak, illetve az osztrák provincia tartományfőnökeinek archontológiája. Az általános rendfőnökök sorában az 1706-ban megválasztott Michelangelo Tamburini az utolsó megnevezett generális, akinek a térkép készítője hosszú életet és szerencsés kormányzást kíván. Azonban Tamburini generális 1730. február 28-án hunyt el, utóda a csehországi származású Franz Retz volt 1750-ig. Az osztrák provinciálisok között utolsóként megnevezett Johannes Thullner pedig 1727–1731-ig állt a rendtartomány élén. A datálást segítheti továbbá, hogy az osztrák provincia térképével szoros rokonságot mutató, a német asszisztenciához tartózó provinciákat ábrázoló Seutter-térképen pontos datálás található, 1725-re. Talán épp ezek után kezdődött meg a német asszisztenciához tartozó rendtartományokról az egyedi térképek összeállítása. Mindezek alapján feltételezhető, hogy a térkép első verziója valamikor 1727–1730 között készült, de csak később került nyomtatásra és sokszorosításra.

A térkép az osztrák provinciához tartozó területek (az Osztrák Örökös Tartományok, a Magyar Királyság, a Horvát Királyság, Szlavónia és az Erdélyi Fejedelemség) jezsuita rendházait mutatja be. Kifinomult jelrendszerrel jelöli a rendházak különböző típusait: kollégiumok, rezidenciák és missziók, de mutatja azokat a településeket is, ahol korábban működtek jezsuiták (a Magyar Királyság területén ilyen volt pl. Szigetvár, Kanizsa, stb.). Külön jelrendszer mutatta a jezsuita egyetemeket is, azt is feltüntetve, hogy hol milyen karokkal működött a felsőoktatási intézmény. A térkép mutatta az egyes helységek közötti úthálózatot a postaállomásokkal, valamint egy melléktérképen mérföldben mérve a távolságot, valamint egy táblázatban az útidőt órában megadva (pl. Eger és Gyöngyös között 5 mérföld volt az út, ami kb. 10 óra utat jelentett).

A térkép címét az osztrák provincia által magában foglalt országok címereivel díszítették, ott találjuk közte a magyar nemzeti címert is. Az erdélyi címerben viszont csak a szász városokat jelölték (azt is némileg hibásan: hét halmot rajzoltak a hét vár helyett, amelyből a fejedelemség német Siebenbürgen elnevezése is ered), a székelyek nap és hold motívuma elmaradt. A térképlap alján a provinciálisok és generálisok tisztségviselői listája között egy külön táblázatban a provincia legfőbb jótevőiről adtak meg listát. Ebben a Habsburg-uralkodók mellett magyar arisztokrata és erdélyi fejedelem (Homonnai Drugeth György, Báthory István) nevét is megtaláljuk, valamint számos magyar főpap is bekerült a fölsorolásba (pl. Pázmány Péter és Széchényi György esztergomi érsekek). Szintén magyar vonatkozás, hogy az osztrák provinciálisok listáját a magyar Szentiványi Márton jezsuita atya munkája alapján állították össze a térkép készítői. A távolságokat mutató melléktérkép mellett egy angyal társaságában feltűnik Kosztka Szent Szaniszló ábrázolása is. A fiatalon, novíciusként elhunyt Szent Szaniszlót 1605-ben elsőként avatták boldoggá a jezsuiták közül, 1671-től Lengyelország védőszentje, és a novíciusok patrónusa.

Seutter térképe persze nem ismeretlen. Az Országos Széchényi Könyvtár Térképtárában három, hasonlóan színezett példánya is megtalálható. Az Österreichische Nationalbibliothek térképgyűjteményéből egy különleges darab ismert, amelyet jól láthatóan elkezdtek kifesteni, ám azt nem fejezték be. Szintén ismert a brnói Morva Tartományi Könyvtárban (Moravská Zemská Knihovna), Bernhard Paul Moll (1697–1780) térképgyűjteményéből egy példány, amely azonban nem színezett. A Jezsuita Levéltár gyűjteményében azonban a korszakból sem térképek, sem egyéb jezsuita vonatkozású tervek, ábrázolások nem maradtak fent, azok feltehetőleg az 1773. évi feloszlatáskor állami kezelésbe került iratanyaggal együtt jutottak más közgyűjteményekbe. Így a levéltári állomány ezzel egy teljesen új és egyedi dokumentummal bővült.