Szerzetesek szekere – Budapesti szerzetesi gyűjteményi nap

A Magyar Ferences Könyvtár és Levéltár, a Jézus Társasága Magyarországi Rendtartomány Könyvtára és Levéltára és a Piarista Rend Magyar Tartománya Központi Könyvtára és Levéltára szeretettel meghívják a 2014. évi budapesti szerzetesi gyűjteményi napra szeptember 17-én, szerdán 15 órától a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola (1015 Budapest, Piarista köz 1.) dísztermébe, az alábbi programmal:
Képkivágás

Continue reading

Nyári nyitva tartás

A levéltár 2014. július 1 – szeptember 6. csak csökkentett nyitva tartással tudja fogadni a kutatókat, ezért kiemelten kérjük, hogy ebben az időszakban mindenképpen legyen előzetes bejelentkezés!

Ezen időszakon belül a levéltár augusztus 11-22. pedig zárva lesz.

1814 – 2014

2014 jeles évforduló a jezsuita rend történetében, a rend ugyanis idén ünnepli 1814. évi újraindulásának 200. évfordulóját. A jubileumi ünnepségek tiszteletére a rend központi római levéltára, az Archivum Romanum Societatis Iesu (ARSI) a jubileumhoz kapcsolódó dokumentumokat közzétevő oldalt indított honlapján, amely itt érhető el.Pius

Katolikus megújulás Északkelet-Magyarországon

Sárospatakon 2013. október 3-án került megrendezésre a Katolikus megújulás Északkelet-Magyarországon c. művelődéstörténeti konferencia, valamint ekkor nyitotta meg P. Forrai Tamás provinciális az “Ad Maiorem Dei Gloriam – Jezsuita emlékek az Egri Egyházmegyében” kiállítást, amely 2014. április 30-ig látogatható a sárospataki Szent Erzsébet Házban. Az eseményről készült riportfilmet a Szent István Televízió készítette:

Katolikus megújulás Északkelet-Magyarországon művelődéstörténeti konferencia és kiállítás

2013. október 3-4-én a sárospataki Római Katolikus Egyházi Gyűjtemény és a MNM Rákóczi Múzeuma Katolikus megújulás Északkelet-Magyarországon címmel művelődéstörténeti konferenciát rendez a jezsuita rend sárospataki megtelepedésének 350. évfordulója alkalmából. A konferencia társszervezője a sárospataki Római Katolikus Egyházközség, valamint a Jézus Társasága Magyarországi Rendtartománya. 2013. október 3-án csütörtökön 17.30 órakor a sárospataki Szent Erzsébet Házban kiállításmegnyitó lesz, Ad majorem Dei gloriam: Jezsuita emlékek az Egri Egyházmegyében címmel. A kiállítást megnyitja P. Forrai Tamás Gergely SJ provinciális.

Continue reading

Beköszöntő

Tisztelt Látogató!

Köszöntjük a Jézus Társasága Magyarországi Rendtartományának

Levéltára és Rendtörténeti Könyvtára honlapján!HD

Az 1934-ben alapított és 1991-ben újjáalapított Jezsuita Levéltár és Rendtörténeti Könyvtár gyűjti és rendszerezi a jezsuita rend tagjaira, történetére vonatkozó maradandó értékű iratokat, valamint a rendtagok által írt műveket, továbbá a rend történetére vonatkozó szakirodalmat. Az alábbi menüpontok segítenek tájékozódni a levéltári és könyvtári állományban.

 

Bármilyen kérdés esetén forduljon bizalommal

a levéltár és könyvtár munkatársaihoz!