Centurione Luigi

Gazdag genovai családban született, a híres pármai nemesi konviktusban nevelkedett. 1703-ban Chieriben lépett be a Társaságba. Próbaideje után, 1705-től Milánóban egy évig retorikát, utána három évig bölcseletet tanult. 1709–10-ben ugyanott, majd két évig Genovában középiskolában tanított. 1713-ban Rómába került, ahol teológiai tanulmányokat folytatott. Ott szentelték pappá 1717-ben. Utána 1718-ban Firenzében végezte a harmadik próbaévet. 1719-ben Genovában kezdte meg tanári pályafutását: hat évig bölcseletet, egy évig egyházjogot, majd hat évig teológiát tanított. 1732–6 között tanulmányi felügyelő, 1737–9-ig rektor volt. 1740–2-ben az ottani professzusház főnöke, majd 1743-ban újra a kollégium rektora lett. 1750-ben a milánói rendtartomány főnökévé és egy év után Rómában olasz asszisztenssé nevezték ki.
E minőségében vett részt az 1755. november 18-ra összehívott nagygyűlésen az új rendfőnök választásán. A november 30-án tartott gyűlésen a szavazatok nagy része őrá esett. Miután első feladatként Lengyelország és Litvánia számára új asszisztenciát létesítettek, az atyák megkezdték egy új Institutum kiadását az előző évtizedek számos új jogi rendelkezése miatt. Az egyetlen, lényegesebb dolgokat említő határozat előírta az új rendfőnöknek, hogy vizsgálja meg az utolsó években mutatkozó hibákat és hiányosságokat, amelyek nagyon elszaporodtak a jezsuiták életében. Nem voltak súlyos esetek, de jelezték a 18. század polgári életének befolyása miatti veszélyt az egyes közösségekben. A tény, hogy a nagygyűlés erősen korlátozta a jogi előírásokat, és nem sürgette eléggé a hibák kiküszöbölését, amelyekről elég felületes fogalmat alkottak, mutatja a nagygyűlés nyugtalanságát, és jelzi, hogy a 18. században komoly kritika és üldözés kereszttüzébe került a Társaság.
Ebben a helyzetben a nagygyűlés előírta (22. dekrétum) a rendfőnöknek, hogy levelet írjon a „jezsuiták szelleméről és hivatásáról”. Ennek lényege, hogy a jezsuita rend a pápa vezetése alatt harcol a hit védelméért és terjesztésében. Ennek előfeltétele a megfelelő lelki élet. Szükség van élő hitre, imára és az erények gyakorlására. 1756-ban a rendfőnök az elöljáróknak írt az erkölcsteológiáról, amely lényeges az apostoli munkában. A rendfőnöknek e levéllel valószínűleg az is célja volt, hogy elejét vegye a rendet minden oldalról érő támadásoknak.
Abban a hónapban választották rendfőnökké, amikor Lisszabont földrengés sújtotta. Centurionét mélyen érintette az a rágalomhadjárat, amelyet Sebastião José de Carvalho portugál államminiszter indított Európában a Társaság ellen. Centurionénak alig másfél évvel megválasztása után látnia kellett Csehországban és Észak-Európában a háború okozta elszegényedést, Franciaországban a janzenisták és a felvilágosodás híveinek vad gyűlöletét, miközben gyenge egészségi állapota miatt nem tudta rendjét kellőképpen védelmezni.
Centurione nagy képességű ember volt, akit sokan becsültek, mint például XIV. Benedek pápa. Jól tudta megítélni az embereket, és a Társaság ügyeit éppúgy, mint a világiakét. Erőskezű rendfőnök volt, aki el tudott bocsátani hivatalukból tartományfőnököket és helyi elöljárókat. A rendi fiatalságtól elvárta az engedelmességet, előkészítve őket a már közeledő nagy próbára.