Carafa (Carrafa) Vincenzo

Carafa Andriában született nemesi család második fiaként. Ötéves volt, amikor házasságtörésen ért apját megölték. A család a kor szokása szerint egyházi pályára szánta őt. A középiskolát a jezsuiták nápolyi kollégiumában végezte. Bölcseleti tanulmányai közben lépett be a Társaságba. Teológiára Rómába küldték, de egészségi okokból visszakerült Nápolyba. Ott szentelték pappá 1613-ban. 1616-tól bölcseletet tanított Nápolyban. 1620–5 között rektor és újoncmester, nem sokkal ezután a professzusház főnöke volt, majd 1627-ben nápolyi tartományfőnök lett három évre. Leváltása után is elöljáró maradt, kétszer a professzusházban és egyszer a kollégiumban. Luigi Sidereo álnéven, de sajátján is, több lelki könyvet írt, melyek számos kiadást értek meg.
Muzio Vitelleschi rendfőnök halála után a vikárius Carlos de Sangro 1645. november 21-re hívta össze a rendgyűlést. Már megválasztották a küldöttséget is a pápához, hogy áldását kérjék, amikor a vikárius levelet kapott tőle, amelyet a gyűlés előtt fel kellett olvasnia. A levél tizennyolc pontot sorolt fel, amelyeket az összegyűlteknek még az új rendfőnök választása előtt meg kellett tárgyalniuk.
Egyes pontok a Társaság erősen centralizált formáját érintették, amelyekhez a pápa javaslatokat is tett, és kérte azok megfontolását. Néhány pont visszavezethető volt a Társaságon belül létező csoportokra, az úgynevezett „memorialisták”-ra, akik emlékiratokat, panaszokat és változtatási terveket írtak a pápának. Sokan kifogásolták a Társaságon belül és kívül, hogy Vitelleschi rendfőnök harmincéves kormányzása alatt egyáltalán nem volt rendgyűlés. Abban az időben jelent meg a volt jezsuita Giulio Clemente Scotti karikatúrája a rendfőnök monarcháról, a Monarchia solipsorum.
X. Ince pápa, miután megkapta a rendgyűlés válaszát, 1646. január 1-jei dátummal kiadta brevéjét, melyben elrendelte, hogy minden kilencedik évben össze kell hívni a rendgyűlést, melynek új asszisztenseket kell választania. Az elöljárók hivatali idejét – kivéve az újoncmesterekét – három évben állapította meg, és újabb hivatalt csak másfél év elteltével kaphattak.
Carafa három és fél évig kormányzott, de a Társaság jövője szempontjából így is jelentős volt. Útmutatását és buzdítását a tanuló rendtagok évenként kétszer, fogadalmaik megújításánál még a 20. század első felében is olvasták. A hívek vallásos életében sokáig nagy szerepet játszott az általa alapított „Jó halál társasága”. Rendfőnöki működésére rányomta a bélyegét a Spanyol-Amerikában Juan de Palafox Puebla püspökével (Mexikó) és Bernardino de Cárdenas paraguayi püspökkel folytatott vita. 1649-ben, a római nagy éhínség idején a szegények és a haldoklók gondozása közben halt meg.