Legeza Mihály
1906. aug. 4. Jászberény. Nyelv: magyar. SJ 1926. szept. 6. Érd. Psz. 1937. Szeged. F. 1942. febr. 2. 4 fog. prof. Kassa. †1949. okt. 9. Gries am Brenner.
Életrajz
Jászberényben született, Érden lépett be a Társaságba. A kétéves próbaidő után Kalocsán fejezte be a gimnáziumot, és érettségizett 1930-ban. A következő évben a bp.-i Manrézában retorikát végzett. 1932–3-ban Szegeden tanult bölcseletet. A következő évben az újoncházban latint tanított. A teológiai tanulmányokat Innsbruckban kezdte, de egy év után Szegeden folytatta. 1937-ben szentelték pappá. 1939-ben ugyanott végezte a harmadik próbaévet. 1940–1-ben bölcseletből elvégezte a kétéves doktorátust a római Gergely Egyetemen. 1942-ben kezdte tanári működését Kassán, és folytatta a háború után Szegeden. Amikor 1949-ben a tanuló rendtagok Nyugatra szöktek, követnie kellett őket, akik akkor már az északolasz Chieriben voltak. Mo.-ról sikeresen Ausztriába szökött. Azonban nem tudta kivárni az olasz beutazási engedélyt, és a Brenner-hágónál egy jezsuita testvérrel együtt éjszaka akart átmenni a határon, de egy szakadékba esett, és meghalt.
M
M: A világmisszió hősei. (Kiadó.) Bp., 1934; A transzcendens okság elmélete. Bp., 1944.
Ir
Ir: Cat. Def. I. 24.926; F-V 17; MJTN 138; MKL VII. 710; Tóth 25.
Születési idő
1906-08-04
Születési hely
Jászberény
Belépés ideje
1926-09-06
Belépés helye
Érd
Fogadalomtétel ideje
1942-02-02
Fogadalomtétel helye
Kassa
Fogadalom
4 fog. prof.
Papszentelés ideje
1937
Papszentelés helye
Szeged
Halálozás ideje
1949-10-09
Halálozás helye
Gries am Brenner
Beszélt nyelvek
magyar