Carrillo Alfonso

Rómában végezte a teológiát, utána kb. tíz évig tanította azt Párizsban és Bécsben. 1591-ben érkezett Erdélybe, ahonnan 1588-ban kiűzték a jezsuitákat. Küldetésének célja vallásos volt: a fiatal fejedelmet, Báthory Zsigmondot megtartani a katolikus vallásban, azt megerősíteni, és egyengetni az utat, hogy a Jézus Társasága visszatérhessen a fejedelemségbe. A törökök ellen vívott tizenöt éves háború idején a politikával is foglalkoznia kellett. Erdély helyzete a Habsburg és az Oszmán Birodalom között katonai és politikai szempontból nagyon fontos volt. Belső politikai küzdelmek után a fejedelemség kivonta magát a törökök befolyása alól, és a keresztény oldalhoz csatlakozott. Ehhez azonban szüksége volt a királyi Mo. és a császár, II. Rudolf támogatására. VIII. Kelemen pápa is helyeselte ezt a választást. Így lett Carrillo a fejedelem megbízottja a Rómában, Madridban és Prágában a császári udvarban lefolyt tárgyalásokon. Szerepe volt Zsigmond fejedelem házasságkötésében Mária Krisztierna főhercegnővel. Carrillo elérte azt is, hogy a jezsuiták visszatérhettek Erdélybe, és negyven év után a katolikus püspök is elfoglalhatta székhelyét Gyulafehérváron. Az állhatatlan Zsigmond 1598-ban lemondott, amit Carrillo sem tudott megakadályozni, s mivel sokan őt okolták a fejedelem lemondása miatt, neki is távoznia kellett az országból. 1600-ban Vágsellyén lett rektor, és 1601–8-ban az osztrák rendtartomány főnöke. Erősen dolgozott a katolikus egyház megújulásán, mely munkában sokat segítettek kapcsolatai a császári udvarral és a magyar főúri körökkel. Ő térítette meg Forgách Simont is. 1603-ban részt kellett vennie a regensburgi birodalmi gyűlésen mint a pápai legátus tanácsadója. Rómában azonban kegyveszett lett, mert az ausztriai Ebendorfban elfoglalta az Ágoston-rendi kolostort, melyet a császár ajándékozott a Társaságnak. 1604-ben Erdélybe ment, hogy helyreállítsa a kolozsvári kollégiumot, melyet az unitáriusok leromboltak. Császári megbízatásból Rómába és Madridba kellett utaznia, hogy segélyt szerezzen a törökellenes háborúhoz. Az ausztriai diplomáciai szolgálatának megszűntekor Acquaviva rendfőnök Spanyolországba küldte. 1613–4-ben a kasztíliai rendtartomány vizitátora lett. A következő évben a VII. Általános Rendgyűlés a rendfőnök asszisztensévé választotta, de három év múlva meghalt. Kiterjedt levelezése mutatja, hogy megfontolt, jó ítélőképességű ember volt. Majdnem harminc évig látott el felelősségteljes feladatokat az erdélyi fejedelmi udvarban mint gyóntató és a rendben mint elöljáró. Politikai levelezésében láthatjuk, hogy diplomáciai tevékenységét is mint a kereszténység szolgálatát fogta fel, és Közép-Európában sokat tett az egyház megújulásáért.