Ricci Lorenzo

Firenzében született, iskolai tanulmányait a pratói kollégiumban végezte. Tizenöt éves korában Rómában lépett be a Társaságba. A próbaévek után két évig humanisztikus tanulmányokat folytatott. 1722–5-ben a Római Kollégiumban végezte a bölcseletet, majd Sienában, középiskolában tanított négy évig. A teológiát 1729–34 között újra Rómában hallgatta. Ott szentelték pappá 1733-ban. A harmadik próbaév végzésére Firenzébe került. 1735-től bölcseletet tanított három évig Sienában, majd négy évig Rómában. Utána három évig készülhetett a teológia tanítására, közben a kispapok lelkiatyja volt a pápai szemináriumban. Nyolc évig tanárkodott, utána a jezsuita papjelöltek lelki vezetője volt. Rómában nemcsak rendjén belül, hanem a világi papság és a hívek körében is keresett lelkigyakorlat-vezető volt. 1755-ben a Jézus Társasága titkára lett. Az abban az évben új rendfőnököt választó nagygyűlésen a római rendtartomány egyik képviselőjeként vett részt.
A Társaság XIX. nagygyűlését 1758. május 9-re hívták egybe, és június 18-án ért véget. Új rendfőnökként Riccit május 21-én a második menetben hatvanhárom szavazattal választották meg. Ránk maradt kéziratos szövege annak az előadásának, amelyet a Társaság hibáiról mondott a gyűlésen: „A majdnem minden társadalmi osztályban, de különösen a szerzetesek között uralkodó gyűlölet a Társaság ellen néhány írónk arroganciájából, a mások iránti tisztelet hiányából, a féktelen öndicséretből fakad.” P. Ricci vélekedését az alázat hiányáról jól példázza az az eset, amikor a római professzusház egyik összejövetelén annyira megütközött az előadónak a Társaságról zengett dicshimnuszán, hogy elkérte és a következő szavak kíséretében összetépte annak kéziratát: „Ez nem az, amit Szent Ignác követel. Tisztelendőséged olvassa el újra annak szabályait.”
Rendfőnökségének első éveiben Portugália, Franciaország és Spanyolország olyannyira hatalmuk alá vonták XIII. és XIV. Kelemen pápát, hogy ők nem tudták Riccit támogatni a Társaság megmentéséért folytatott küzdelmeiben. 1759–67 között a portugál asszisztenciából több mint ezer jezsuitát toloncoltak az Egyházi Államba, Itáliába. Riccinek sok nehézséget okozott eltartásuk. 1761-től a francia jezsuiták sorsa is egyre nehezebbé vált. Az Antoine de Lavalette elleni bűnügyi eljárások, a párizsi parlament ítélete a rend ellen, végül a Társaság feloszlatása 1764 novemberében Franciaországban mélyen érintették a rendfőnököt. XIII. Kelemen pápa 1765. január 7-i Apostolicum pascendi című leiratában megújította a Társaság alapítását és kifejezte nagyrabecsülését iránta. Ez azonban az üldözést nem tudta megállítani. 1767. február 20-án III. Károly spanyol király a Pápai Államba toloncoltatta a jezsuitákat. A pápa tiltakozása miatt megszállták a pápai birtokokat Avignonban és az itáliai Venesinóban, Beneventóban és Pontecorvóban, valamint követelték a pápától a Jézus Társasága feloszlatását.
1769. február 2-án meghalt XIII. Kelemen pápa. Utódja Lorenzo Ganganelli lett, aki a XIV. Kelemen nevet vette fel. Négy évig sikerrel ellenállt a francia–spanyol–portugál nyomásnak. 1773. július 23-án kiadta a Dominus ac Redemptor című brevét, amellyel feloszlatta a Jézus Társaságát, mint írta: „a béke érdekében.”
Ha arra gondolunk, hogyan védte Szent Ignác a Jézus Társaságát a támadások idején, mozgósítva a barátokat a bíborosok, az állami főbb hivatalnokok és a főnemesség sorában, akkor talán kevésnek ítélhetjük P. Ricci kísérletét a Társaság védelmére. A pápai hatalom hanyatlása a világban, az uralkodók gyengesége több országban, a szabadgondolkodók gyűlölete, befolyása és néhány államminiszter ez irányú működése elérte a célt a pápánál, hogy feloszlassa a Társaságot.
A rendfőnök és az asszisztensek ítélet nélküli bebörtönzése azt célozta, hogy bűnösökként mutassák fel őket az egyház és a világ előtt. P. Ricci tizennégy hónappal XIV. Kelemen halála után hunyt el. VI. Piusz pápa annyit tudott csak elérni, hogy Ricciért a gyászmisét a firenzeiek Szent János-templomában mutathatták be, és hamvait a volt jezsuiták templomában temethették el.
Tény, hogy a Társaság feloszlatása nem vallási okokból történt. Politikai aktus volt, amelynek hátterében a nemzeti abszolutizmus és a pápai hatalom harca állt, amelyben a Jézus Társaságát mint a pápaság fő védelmezőjét és támaszát látták.