Regényes szerzetesek: fikció és valóság a szerzetesrendekről szóló regényekben címmel immáron harmadszorra szerveztek közös konferenciát a budapesti szerzetesrendi gyűjtemények: a piarista, ferences és jezsuita könyv- és levéltárak. A budapesti szerzetesi gyűjteményi napnak elsőként 2013-ban a ferences gyűjtemény, 2014-ben a piarista levéltár adott helyszínt. Idén a jezsuita levéltár volt a rendezvény gazdája, a Párbeszéd Háza pedig a helyszíne. A tudományos ismeretterjesztő konferenciasorozat célja a szerzetesek évében különösen aktuális: az érdeklődő közönséggel megismertetni a különböző – nem csak budapesti – szerzetesrendek életét a legkülönbözőbb megközelítésekben.
Az idei konferencia szép számú hallgatósága a magyar irodalom 19–20. századi alkotásain keresztül, sajátos „szemüvegeken” át tekinthetett be egy-egy rendház vagy szerzetes életébe. Az előadásokban közös vonás volt, hogy a „regény” és „valóság” különbözőségét és hasonlóságát törekedtek megragadni. Arra keresték a választ, hogy az írók miért ábrázolják úgy főhőseiket, ahogy – saját életútjuk hogyan találkozhatott egy-egy rend tevékenységével, és az hogyan hatott rájuk.
Mihalik Béla, a jezsuita gyűjtemények igazgatója első helyen Forrai Tamás provinciális atya köszöntését tolmácsolta. Előadásában Jókai Mór Páter Péter című kisregényének történelmi „igazságmagját” kereste. A 13 nyelvre lefordított regény népszerűsége ellenére a gyengébb Jókai-művek egyike, amely a jezsuita rendet érintő tárgyi tévedésektől is hemzsegett. Ahogy már a korabeli jezsuita kritikusok, Jablonkay Gábor és Mezei Gergely is felhívták rá a figyelmet: a jeles író sem a cselekmény megformálásakor, sem a történeti személyek, például Thurzó Imre megrajzolásakor, sem a kitalált főhős, Páter Péter jellemzésekor, sem pedig a jezsuita rendi terminológia tekintetében nem állt a helyzet magaslatán. A korabeli kritika nem alaptalanul rótta fel Jókainak a Jézus Társasága és a katolikus egyház elleni tendenciózus cselekményszövést, ami alól az sem menti fel a szerzőt, hogy a szövevényes, szerelmi történet alapjául népmondák is szolgáltak.
Fáy Zoltán, a Magyar Ferences Könyvtár munkatársa Móricz Zsigmond és a ferencesek kapcsolatát vizsgálta, elsősorban a Rózsa Sándor a lovát ugratja című regénye alapján. Az író, aki édesanyja révén református papcsalád leszármazottja és saját bevallása szerint „nyakas kálvinista” volt, műveiben mégis rokonszenvvel ábrázolta a ferences barátokat. Ennek magyarázatául Fáy Zoltán több, életrajzi mozzanatot tudott felfejteni, amelyek közül két élménye emelkedett ki. „Zsiga bácsi” egyik szegedi tartózkodásakor, amikor éppen az említett regényéhez gyűjtött anyagot, találkozott a szeged-alsóvárosi ferences kolostor egyik legnagyobb búcsújának, a Havas Boldogasszony-napi búcsúnak és körmenetnek az élményével. A színes zászlók alatt felvonuló, többtízezres tömeg éppúgy elérzékenyítette az írót, mint néhány évvel később, a csíksomlyói búcsú alkalmával az éjszakai virrasztás templomi jelenete, amikor a karzatról nézhette végig, miként állnak sorba az asszonyok és gyermekek, hogy hangos éneklés közben a kegyszobrot megsimogathassák. Horváth Zsuzsa irodalomtörténész, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem oktatója szintén egy regényíró, Kaffka Margit személyes indíttatását ragadta meg Hangyaboly című regényében. A cselekmény tartalmi elemzésével meggyőzően bizonyította, hogy a mű az írónőnek a szatmári irgalmasnővérek iskolájában töltött diákéveit, mégpedig az 1881. iskolaévet idézi. Horváth Zsuzsa a szereplőket és az azok mintáját adó valós személyeket, a társadalmi-történelmi környezetet, a nővérek ábrázolását, illetve a mű sajátos tér-idő dimenzióját elemezve arra jutott, hogy Kaffka az internátusban megtapasztalt „redukált kisvilághoz” a bezártság és rabság negatív tapasztalatai mellett pozitív értékeket is társított: a csend, az intimitás és az önkifejezés képzeteit. Maczák Ibolya irodalomtörténész, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem tudományos főmunkatársa kedvenc ifjúsági regénye, Nagy Katalin Napraforgó-lány című munkája segítségével a budapesti angolkisasszonyok bentlakásos tanítóképző intézetének világába kalauzolta el a hallgatóságot. A szerző, aki 1939-ben az intézet növendéke volt, önéletrajzi indíttatása egyértelmű, bár a cselekményt saját tanulmányi idejénél későbbre, az 1943/44-es csonka tanévre helyezte. Az ábrázolt igazgató és tanár személyiségek közül Maczák Ibolya többeknek az előképét találta meg a korabeli sajtó és iskolai értesítők segítségével. Kiemelte, hogy az 1979-ben megjelent munka – saját korában szokatlan módon – megértéssel, együttérzéssel ábrázolta a szerzetes és pap tanárokat, míg ez a világi tanárok jellemrajzáról már nem mondható el. A regény végkicsengéseként felvetett kérdés, hogy vajon a szerzetesrendek oktatási módja valóban megérett-e a változásra – a regény „idejében”, 1944-ben –, több konnotációban is értelmezhető volt az 1970-es évek végén (is). Koltai András, a piarista archívum levéltárosa négy irodalmi műből hozott példákat arra, hogy egy írónő, továbbá egykori piarista diákok, későbbi írók hogyan ábrázolták a kegyesrendi tanítókat. Kosáryné Réz Lola Perceg a szú című regényének elsősorban Takács Sándor volt a forrása, aki a budapesti gimnázium történetét megírta. Szerb Antal Utas és holdvilág című művében érintőlegesen jelenik meg Flóderer Imre piarista alakja. Thurzó Gábor Bognár tanár úr balladája, illetve Gyurkovics Tibor Az Isten nem szerencsejátékos című írásai több, az irodalmi alkotásokban „átkeresztelt” piarista tanáregyéniséget ábrázoltak olyan pontosan, hogy azonosításuk lehetséges. A szigorú osztályfőnök – Thurzó novellájában Pintér Mihály – és a megengedő, művészlelkű irodalomtanár alakja – Gyurkovics regényében Magyar László – éppúgy megelevenedik, mint a pesti piarista rendház, a kápolna, a konviktus vagy a litániák valósága.
Mózessy Gergely, a Székesfehérvári Egyházmegyei Gyűjtemény igazgatója a vitatott megítélésű publicista és író, Thurzó Gábor A szent című regénye, illetve ennek színpadi átdolgozása, Az ördög ügyvédje című színműve alapján a Kaszap István-kultusz 1960-as évek végi lerombolásának kísérletét vette górcső alá. A regény fikciója és a valóság között keresett kapcsolat arra mutat, hogy az – esetleg felsőbb megrendelésre készült – mű tendenciózusan, igen negatívan ábrázolja a regényben „Gregor István”, a „József Társasága” tagja körül kialakult szentkultuszt. A saját korában is hazugsággal vádolt, botrányt kavaró mű máig ható érvénnyel vetül a közvélemény egy részének Kaszap-képére. Mózessy mégis értéket lát az irodalmi alkotásban: a történetet ugyan nem akarja a történelmi valósághoz közelebbinek feltüntetni, ám bizonyos felvetett kérdéseit, például a szentképzés, szentté tétel problematikáját vagy a katolikus nevelés lényegének egyéniséget fejlesztő avagy elnyomó dilemmáját ma is aktuálisnak tartja. Végül Tóth Eszter Zsófia, a Veritas Történetkutató Intézet tudományos főmunkatársa a Koltai András által is említett regény, Gyurkovics Tibor Az Isten nem szerencsejátékos című műve nyomán érdekes nyomozást folytatott le. A regény valóságmagja, hogy Pászthory Valter bencés szerzetes, a pannonhalmi gimnázium tanára 1965/66-ban diákjaival szilveszter éjszakáján tett túra alkalmával – a későbbi vizsgálatok alapján nitrogéngáz-beszivárgás miatt mérgezéses – balesetet szenvedett, amelyben három diák életét vesztette. Tóth Eszter Zsófia a túra egykori résztvevőivel készített interjúk, a fennmaradt periratok és dokumentumok alapján a regény és a valóság viszonyát vizsgálta. A mű elemzésekor előkerültek a korabeli ellenpropaganda, a bencés „aszketikus nevelés” „nácinak” való megbélyegzése mellett a bűn és bűnhődés, illetve a felelősség kérdésének irodalmi témái is. Az értelmezés kulcsát mégis az adja, hogy a történeti kutatás által bizonyíthatóan Pászthory a vonatkozó időszakban ügynök is volt, ezért is történhetett, hogy a három elhunyt diák helyett csak egyikük haláláért tették felelőssé, és csak három év börtönbüntetésre ítélték. A regénybeli történet folytatása pedig, hogy a szerzetes ezután is köztiszteletben álló személy maradt, aki a rendszerváltás után Budapesten új, katolikus iskola megindításával is beírta nevét a történelembe.
A kivétel nélkül új, önálló kutatási eredményeket felvonultató, ugyanakkor érdekfeszítő előadások után a hallgatóságot Mihalik Béla levéltáros vezette körbe a 100 éves épület, egykori Kongregációs Otthon, ma a jezsuita rendtartomány központi épülete, a Párbeszéd Háza falai között. A 100. születésnapját ünneplő Szív újságot és a két világháború közötti jezsuita sajtót bemutató földszinti kiállítás után az egykori kongregációs kápolnát, az 1850 előtti könyvállományt őrző díszkönyvtárat, a levéltár raktárhelyiségét, illetve kézikönyvtárát egyben kutatószobáját tekinthették meg az érdeklődők. Ebből az alkalomból a levéltár munkatársai a raktárban és a kézikönyvtárban a gyűjtemény színe-javából válogatott eredeti iratokat is bemutattak: Pázmány Péter saját kezű aláírásával ellátott iratot, Lósy Imre esztergomi érsek magyar nyelvű autográf levelét, az egykori győri jezsuita kollégium 17. századi urbáriumkötetét, Horthy Miklósné Bangha Béla jezsuitának írott levelét, Ferenc pápa argentínai provinciálisként a magyar tartományfőnöknek írott levelét, a levéltár legrégebbi nyomtatványát, Laskai Osvát prédikációskötetét 1506-ból, valamint a kassai vértanúk nemrég előkerült csontereklyéit. Reméljük, hogy a budapesti szerzetesi gyűjteményi nap sorozata jövőre hasonlóan színvonalas előadásokkal és még számosabb érdeklődő közönség előtt folytatódhat.
Kádár Zsófia
