Pálos Antal

Középiskolásként a pécsi ciszterci gimnázium növendéke volt. Jezsuita próbaidejét, valamint az azt követő retorikai és bölcseleti tanulmányait Bp.-en végezte. Egyévi kalocsai kollégiumi tevékenység után a teológiát Szegeden tanulta, ahol 1943. június 25-én szentelték pappá. A háború utolsó éveiben Bp.-en lelkipásztor, A Szív segédszerkesztője és a központi ifjúsági Mária-kongregáció vezetője volt. A harmadik próbaév elvégzése után újra a bp.-i rendházban lelkipásztor, majd 1948 végétől P. Tüll Alajos tartományfőnök helyettese annak letartóztatásáig. 1949-ben Kaposváron lelkipásztor, 1950-től pécsi vicerektor. 1950-ben Mezőkövesdre internálják. A szerzetesrendek feloszlatása után P. Csávossy Elemér tartományfőnök kinevezi a szétszóródott rendi fiatalok elöljárójává. 1951. május 7-én P. Csávossy letartóztatásával átvette a hazai rendtartomány vezetését. Fő feladata volt a szétszórt jezsuiták új életkörülményeinek megszervezése és az összetartozás tudatának ébrentartása. 1954. június 30-án letartóztatták és a következő év február 22-én tizenhét évi börtönbüntetésre ítélték. 1956. október 28-án szabadult, de 1957. január 7-én újra letartóztatták, 1963. május 15-én egyéni kegyelemmel szabadult. Összesen száznégy és fél hónapot töltött a következő börtönökben: bp.-i Fő utcai vizsgálati fogság, Budapesti Országos Börtön, csolnoki rabbánya, pécsi állambiztonsági vizsgálati fogság, Váci Országos Börtön, Bp. VIII. ker.-i fogda, bp.-i Markó utcai börtön, Márianosztrai Országos Börtön. Kiszabadulása után két hónapot kórházban töltött, hogy leromlott egészségét helyreállítsák. 1963. július végétől a piliscsabai idős szerzetesnővérek szociális otthonába került anyagbeszerzőnek. Később ő látta el a nővérek lelki gondozását is. Idővel kisegítőként be tudott kapcsolódni a lelkipásztorkodásba. Alkalmazottként ment nyugdíjba1985-ben, de házi lelkészként az öregotthonban maradt haláláig. A felszabadulás után megírta Viharon, vészen át címmel az üldözött és szétszórt jezsuiták történetét a kommunista Magyarországon. Kiadta az 1951 és 1956 közötti buzdításait és körleveleit – Rostában –, melyek egy részét minden rendtagnak, más részét csak a fiataloknak írta. Az Üldözött jezsuiták vallomásaiban részletesen beszámolt börtönéveiről. A rendtartomány értesítőjében gyakran írt elhunyt rendtestvéreiről.