Kedves Kutatóink, Látogatóink, Barátaink!

2023. december 15-től 2024. január 8-ig a levéltárunk zárva tart. Szeretettel várunk mindenkit jövő év január 9-től, továbbra is a csökkentett téli nyitvatartási időben (K-Cs 10-18).

A székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeumban októberben jezsuita kiállítás nyílt "Mindent Isten nagyobb dicsőségére – Jezsuiták Erdélyben" címmel, melyet november közepén fel is kerestünk. A Jézus Társasága Magyarországi Rendtartományának Levéltára a kiállítás céljára huszonnyolc tárgyat adott kölcsön

Idén több értékes régi könyvvel gyarapodott könyvállományunk, ezek közül most négyet szeretnénk bemutatni. Egy kötet a jezsuiták kassai kollégiumának nyomdájában készült, a többi három a nagyszombatiban.

 

Kedves Kutatóink, Látogatóink, Barátaink!

2023. november 6-tól 2024. február 28-ig a téli nyitvatartási rend szerint látogatható a levéltárunk, azaz keddtől csütörtökig 10-18 óra között várjuk Önöket.

Jeges Ernő grafikus- és festőművész 1937-ben pályázatra készítette el a Szent Anna-templom mennyezeti freskótervét, ami Kelényi Tibor jezsuita hagyatékából került elő. Terve végül nem valósult meg, de a vázlatot a vízivárosi templom 20. századi művészettörténetének fontos darabjaként tarjuk számon.
A cseh jezsuita rendtartomány a közép-európai régióban egyedülálló jubileumot ünnepelt 2023. szeptember 23-án: az alapítás 400. évfordulóját. A jeles alkalomból a Cseh Tudományos Akadémia Történeti Intézete és a prágai Károly Egyetem Katolikus Teológiai Tanszéke tudományos konferenciát szervezett.
A konferencia négy intézmény összefogásával került megszervezésre, és olyan tudományos kérdésekre fókuszált, mint például a nagyszombati jezsuita gimnázium diáksága, a Jézus Társasága és a gyarmatbirodalmak viszonya, a volt jezsuiták sorsa a feloszlatás után, vagy Pray György munkássága.

1773 nyarán XIV. Kelemen pápa feloszlatta a Jézus Társaságát, rendelkezését a Magyar Királyságban Mária Terézia szeptemberben hirdette ki. Pray György jezsuita történész ebben az évben 50 esztendős volt. 2023-ban ezért a Jézus Társasága feloszlatásának 250. és Pray György születésének 300.