Baják Mihály
1890. ápr. 5. Soroksár-Kossuthfalva. Nyelv: magyar. SJ 1906. aug. 5. Nagyszombat. Psz. 1920. aug. 15. F. 1923. aug. 15. 4 fog. prof. †1968. okt. 26. Innsbruck.
Életrajz
Úgynevezett kisnovíciusként lépett be a Társaságba Nagyszombatban. Két év múlva Kalocsára került, ahol befejezte a még hiányzó négy év középiskolát. 1912–5-ben bölcseletet tanult Innsbruckban. Utána két évig Kalocsán tanított magyart és latint. A teológia első évét 1918-ban Innsbruckban, a következő kettőt a lengyelországi Stara Wieśben és a negyediket, már mint pap, Krakkóban végezte. 1922-ben a harmadik próbaévre Bécsbe került. Utána Bp.-en és Pécsett készült a középiskolai tanárságra. 1925-től az egyházi iskolák államosításáig 1948-ban Pécsett (1937–8-ban Kalocsán) főleg latin és görög nyelvet tanított köztiszteletben álló tanárként. Miután már nem taníthatott, lelkipásztori munkába került. Hívei rövid időn belül megszerették. Neki azonban hatvanévesen külföldre kellett távoznia, hogy odamenekült fiatal rendtársait a latin és a görög nyelvben segítse. Így, amíg azok az észak-olaszországi Chieriben és a belgiumi Leuvenben együtt voltak, ő is velük lakott 1954-ig. Utána Linzbe került kisegítő latin- és görögtanárnak 1957-ig, majd az innsbrucki nemzetközi szemináriumban, a Canisianumban volt könyvtáros haláláig.
M
M: A görög irodalom és a görög művészetek történetének rövid vázlata. Pécs, 1928; Szemelvények az újszövetségi görög Szentírásból. Bp., 1937.
Ir
Ir: Cat. Def. I. 31.462; F-V 6; Gu I. 1046; MJTN 23–4; MKL I. 518; Tóth 7; P. Baják Mihály SJ (1890–1968) nekrológ. Anima Una XI. 4. (1968. december) 1–2; Baják Mihály SJ (1890–1968) Szolgálat 1. (1969. húsvét) 92–4; Tüll A.: P. Baják Mihály. Anima Una XII. 1. (1969. február) 3; Uő: Baják Mihály. Levél Barátomnak. 1969. szeptember 27. 9–10; Baják Mihályról a Canisianum lapja. Levél Barátomnak. 1969. szeptember 27. 10–1; Tüll A.: P. Baják Mihály (1890–1968). MJV 240–1; Baják Mihály. MJN 147–8.
Születési idő
1890-04-05
Születési hely
Soroksár-Kossuthfalva
Belépés ideje
1906-08-05
Belépés helye
Nagyszombat
Fogadalomtétel ideje
1923-08-15
Fogadalom
4 fog. prof.
Papszentelés ideje
1920-08-15
Halálozás ideje
1968-10-26
Halálozás helye
Innsbruck
Beszélt nyelvek
magyar