Jaschkó István (kínai nevén Je Jukan)

Kilencgyermekes családban született (két fiútestvére szintén jezsuita szerzetes, egyik nővére pedig később apáca lett). Magyar iskolában tanult Kassa Csehszlovákiához csatolása után, mégsem érettségizhetett le a premontrei gimnáziumban, mert egy cserkészfelvonuláson a kassai Fő utcán a menetelő csapatban magyar énekeket énekeltek, ez pedig az új államban „államellenes tevékenységnek” minősült. Őt, mivel vállalta a felelősséget a magyar énekért, büntetésül kizárták az ország összes középiskolájából. Így a gödöllői premontrei gimnáziumban érettségizett 1932-ben. Már előtte belépett a jezsuita rend mo.-i rendtartományába, a noviciátust a zugligeti Manrézában végezte, bár evangélikus édesapja nem adta ehhez az engedélyét. A filozófiát a németországi Pullachban tanulta, itt ébredt fel benne a misszió iránti érdeklődés. Hazatérte után kérte, hogy küldjék misszióba; ekkor a felkészülés jegyében 1935–6 folyamán magiszter volt a pécsi Pius Gimnáziumban, közben a pécsi egyetemen egészségügyi ismereteket tanult. Ebben az időben édesapja is katolizált.
1936-ban ment a kínai misszióba, 1937–8-ban Ankingban kínai nyelvtanfolyamra járt, majd 1939–42 között a sanghaji Zikavej főiskolán befejezte a filozófiát és a teológiát, ahol teológiából licenciátust szerzett. 1941. május 31-én Cassidi pengpui püspök szentelte pappá. Utána a tamingi kisszeminárium prefektusa lett, főként a latin nyelvet oktatta a kínai szeminaristáknak; egyik diákja, San Kuo-hszi, jelenleg Paul Shan SJ néven, Kaohsziong püspöke 1998 óta. Jaschkó atya 1946–8 között Tamingban és környékén végzett missziós munkát, majd 1949–51-ig Csangjüanban volt misszionárius; itt elsősorban a helyi kis kórházat vezette, majd a kórház államosítása után újból missziózott a környéken, emiatt letartóztatták és szobafogságra ítélték. 1954. november 25-én kitoloncolták Kínából. Egy évig Makaón élt számkivetésben, P. Zsámár Jenő jezsuita misszionáriusnak segített a tervezett poliglott kínai szótár munkálataiban, majd 1956–7 folyamán Pucéban a tajvani nyelvet tanulta, de már közben is végzett missziós munkát. 1958-tól Csiajiban káplán lett, és átírták az újonnan alapított távol-keleti provinciába. 1960–9 között a lucaói kórház igazgatója volt. Közben 1962-ben megkezdte a Szent Család kórház építését, amelynek második emelete 1972-re készült el. Majd Hszincsuban plébánosként működött, és megalapította a szellemi és fizikai fejlődésükben elmaradott gyermekek számára a Hua-Kuang intézetet Zsutongban és Kuanhsziban, amelynek az igazgatója lett. Ez úttörő vállalkozásnak számított Tajvanon, itt végzett munkájáért 1998-ban Tajvan elnöke az egyik legmagasabb állami kitüntetésben részesítette. 2003-ban a tajvani Providence egyetem tiszteletbeli doktorává avatta. Gyengülő egészségi állapota miatt 2008 végén kórházba szállították, de saját kérésére visszavitték a Hua-Kuang intézetbe, ahol a következő tavaszon elhunyt.