Vid (Vidlicska) József
1898. márc. 4. Szarvas. Nyelv: magyar. SJ 1919. nov. 12. Szeged. Psz. 1929. Bp. F. 1932. febr. 2. C. sp. †1952. dec. 3. Kistarcsa.
Életrajz
Szarvason született, az ausztriai Feldkirchben lépett be a Társaságba. Újoncidejét Szegeden folytatta, 1922–4-ben a bölcseletet is ott tanulta. 1925–6-ban Kalocsán volt nevelő a konviktusban. 1927–30-ban Innsbruckban végezte teológiai tanulmányait. 1929-ben Bp.-en szentelték pappá. A harmadik próbaévre 1931-ben az észak-amerikai Poughkeepsie-be került. A következő évben Bp.-en házgondnokhelyettes, hitszónok és munkás-lelkipásztor volt. 1933-ban Kalocsán a konviktust vezette. 1934-től bebörtönzéséig, 1948 decemberéig a bp.-i rendházban és a Jézus Szíve-templomban vezető lelkipásztori munkát végzett. Vezetett egy nagyon aktív férfi Mária-kongregációt, szerkesztette a kongregációk folyóiratát a háború végéig, 1941–4-ben a rend havi folyóiratát, a Magyar Kultúrát is. 1944 őszétől a rendház főnökeként aktívan részt vett a zsidók mentésében. Volt idő, amikor több mint száz üldözöttet bújtattak a ház alagsorában. 1948-ban a tartomány gazdasági ügyeinek felelőse volt. E minőségében ítélték három év börtönre a Mindszenty-perben. Kérte a bíróságot, hogy a vele letartóztatott segítőtestvér büntetését is rá róják, mert az csak az ő utasításait követte. A büntetés letöltése után nem engedték szabadon, Kistarcsára internálták. Megtiltották, hogy az ott fogva tartott mintegy harminc jezsuitával találkozhasson. A táborban halt meg 1952. december 3-án.
Ir
Ir: Cat. Def. I. 25.923; DHCJ IV. 3944; Hetényi Varga II. 376–8; MJTN 242–3; Pálos 194; Pálos A.: P. V. J. MJV III. 29–30; Mészáros I.: Vid József (1898–1952). Ismeretlen vértanúk az Esztergom–Budapesti Főegyházmegye XX. századi történetében. Bp., 1999. 112–6; Miklósházy 393–4.
Születési idő
1898-03-04
Születési hely
Szarvas
Belépés ideje
1919-11-12
Belépés helye
Szeged
Fogadalomtétel ideje
1932-02-02
Fogadalom
C. sp.
Papszentelés ideje
1929
Papszentelés helye
Bp
Halálozás ideje
1952-12-03
Halálozás helye
Kistarcsa
Beszélt nyelvek
magyar