Benkő Antal
1920. júl. 7. Paks. SJ 1938. aug. 14. Psz. 1947. jún. 26. F. 1955. aug. 15. †2013. nov. 24. Pilisvörösvár.
Életrajz
A budai Manrézában végezte a noviciátust és a retorikát, majd 1941–4 között Kassán tanult filozófiát. 1944-ben kezdte el teológiai tanulmányait, de hamarosan külföldre ment és Rómában végzett 1948-ban. Münsterben végezte a terciát, majd 1949–54 között pszichológiát tanult; Leuvenben doktorált. 1954-ben Brazíliába küldték, Nova Friburgóban kezdett filozófiát és pszichológiát tanítani, amit Rio de Janeiróban folytatott, 1957–75 között a katolikus egyetemen. Megalapította a Pszichológiai Intézethez csatolt Pszichológiai Tanácsadó Központot. 1968-ban megszervezte és 1972-ig vezette az egyetem teológiai szakterületét. 1972–5 között az egyetem akadémiai rektorhelyettese volt. 1975-ben visszatért Európába, 1975–86 között Klagenfurtban a Szolgálat című folyóiratot szekesztette, közben a rendház gazdasági vezetője is volt. 1986-ban a folyóirattal Bécsbe költözött. 1989–92 között a burgenlandi szeminárium spirituálisa volt. 1993–6 közöt a Vatikáni Rádió magyar adásának a szerkesztője Rómában. 1997–2000 között pszichológiát tanított Bp.-en, a katolikus egyetemen. 1998-ban a pécsi szemináriumban, majd 2000-ben a bp.-i Központi Szemináriumban volt spirituális, 2001-ben pedig egy évig novíciusmester. 2003-tól a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen tanított. 2010-től a pilisvörösvári szociális otthonban koordinátor.
M
M: Examen de la personnalité chez les candidats à la patrise. Leuven, 1955; Valores e limites do teste de Szondi. 3 k. São Paulo, 1955–1956; A personalidade do adolescente. Belo Horizonte, 1959; Aspectos psicológicos da vacacao religiosa e sacerdotal. São Paulo, 1961; Psicologica moderne e concepcao espiritualista do homem. São Paulo, 1961; Examen de la personalidad en los candidatos al sacerdocio. (J. Nuttinnal közösen.) Madrid, 1966; Pseudo-Debilidade Mental. São Paulo, 1966; Convenencia e integracao de orientacao educacional na escola secundaria. São Paulo, é. n.; S. R. Hathaway–J. C. McKinley: Inventário multifásico minesota de personalidade. Fordítás. Rio de Janeiro, 1967; Prepario técnico e condicoes de estágio. São Paulo, 1967; A orientacao educacional e a direcao da escola secundária. Rio de Janeiro, 1969; Három pápa. VI. Pál, I. és II. János Pál. Eisenstadt, 1977; Bevezetés a valláslélektanba. Róma, 1979; Psicologia da religiao. São Paulo, 1981; Testvéreink szolgálatában. (Szentmártoni M.-mel közösen.) Eisenstadt, 1981; A lelkiélet lélektanához. (Szentmártoni M.-mel közösen.) Eisenstadt, 1984; Közöttünk élnek. Róma, 1984; Eukarisztikus emlékkönyv. Eisenstadt, 1988; Igaz-e, hogy a szabadulást a szekták hozzák? Szeged–Róma, 1994; Igaz-e, hogy a Mormonkönyv Isten szava? Szeged–Róma, 1994; Igaz-e, hogy közel a világ vége? Szeged–Róma, 1994; Igaz-e, hogy a szcientológia egyház? Szeged–Róma, 1995; Igaz-e hogy nem szekta a Hit Gyülekezete? Szeged–Róma, 1995; Igaz-e, hogy a Messiás már újból eljött? Szeged–Róma, 1996; Igaz-e, hogy a bahai vallás a jövő világ vallása? Szeged–Róma, 1996; A gyógyító Krisztus nyomában. (Szentmártoni M.-mel közösen.) Szeged–Róma, 2003.
Ir
Ir: MJTN 31; Borbándi 668; Készülőben hazafelé. Keresztény Élet 1996. április 28. 6.; Zimányi Á.: A Vigilia beszélgetése Benkő Antallal. Vigilia 63. (1998) 305–11; MEIL 90; MJN 153–4.
Születési idő
1920-07-07
Születési hely
Paks
Belépés ideje
1938-08-14
Fogadalomtétel ideje
1955-08-15
Papszentelés ideje
1947-06-26
Halálozás ideje
2013-11-24
Halálozás helye
Pilisvörösvár