Visconti Ignacio

Milánóban született, a középiskolát a pármai kollégiumban végezte. Bölcseleti tanulmányai után, 1702-ben Chieriben lépett be a Társaságba. 1704-től hat évig a milánói kollégiumban tanított. 1710-től ugyanott tanult teológiát, ahol már 1711-ben pappá szentelték. Képzésének befejezése után, 1716-tól szintén Milánóban négy évig bölcseletet, két évig szentírástant és 1722–9-ig teológiát tanított. 1730-ban ugyanott tanulmányi főnök és helyettes rektor volt. 1732-ben tartományfőnök, majd 1737-ben olasz asszisztens lett.
P. Franz Retz halála után 1751. június 22-én ült össze az új rendfőnök megválasztására a nagygyűlés. Július 4-én már az első menetben P. Viscontit választották rendfőnökké. A nagygyűlés fő témája volt, mint már az előzőn is, a felsőbb oktatás rendje. Itt a legtöbb problémát a bölcselet tanítása okozta, ezért középutat kerestek a hagyományos filozófia és a modern tudományok között. Mindkettőben kerülték a szélsőséges tanokat. A 36. dekrétum előírta, hogy a fizika tanításában Arisztotelész tanait kell követni, melyekkel nehézség nélkül összefüggésbe lehet hozni a kísérleti fizikát. Az új kérdéseket és tanokat, mint például a tapasztalati tényeket, csak leírásosan és szillogizmussal kell előadni. A matematikát csak mértékkel kell ismertetni, amennyire az a fizika oktatásában szükséges. Bár a teljes embert kell formálni, a matematika és a fizika nem tartozik az elengedhetetlen ismeretek körébe.
Visconti örökölte elődjétől a Dél-Amerikát érintő, 1750-ben kötött határmegállapodást Portugália és Spanyolország között. Téves jelentések alapján azonban szerencsétlen lépést tett ezzel kapcsolatban. 1751-ben levelet írt a paraguayi tartományfőnöknek, akinek bűn terhe alatt megparancsolta, hogy a hét guarani missziót ürítse ki, amit azonban az ottani misszionáriusok igazságtalannak ítéltek. A helyzetet súlyosbította, hogy egy spanyol komisszáriust, Lope Luis de Altamiranót küldte oda.
A nagygyűlés előírta a rendfőnöknek, hogy bizonyos praktikus kérdéseket megoldjon. Visconti 1752. július 17-én levelet írt a tartományfőnököknek a középiskolák hanyatlásáról, melynek okait levelében nem fejtette ki részletesebben. Ugyanazon év októberében a rendtársaknak küldött iránymutatást a szegénységi fogadalomról és a pénz helyes használatáról, valamint a tanuló rendtagok lelkiségének elmélyítéséről.
Visconti jó viszonyban volt XIV. Benedek pápával, aki befolyásolta őt nehéz helyzetében a tanulmányokat illetően, például hogy fogadjon el bizonyos, az arisztotelészi tanoktól és az előző nagygyűlés rendelkezéseitől eltérő nézeteket, melyeket a Római Kollégium néhány fiatalabb tanára, például Carlo Benvenuti és Ruđer Bošković tanítanak.
Viscontinak problémát okoztak a rend ellen Franciaországban és Portugáliában intézett támadások. Rómában is jelen volt az ellenséges indulat, melyet más szerzetesek, pápai hivatalnokok és bíborosok is szítottak, a pápa azonban nem vette ezeket komolyan. Viscontinak aránylag rövid rendfőnöksége alatt mindezek a körülmények megkeserítették az életét.