Leleszi János

Egyike volt az első mo.-i jezsuitáknak. A nagyszombati jezsuitákon keresztül ismerte meg a rendet. 1564-től újoncéveit Prágában töltötte. A két év probáció után Innsbruckban retorikát, 1570–2-ben Münchenben bölcseletet, a bajorországi Dillingenben teológiát tanult. A bajor Eichstättben szentelték pappá 1575-ben. Még abban az évben elöljárói a készületben lévő erdélyi misszióba szánták. Annak késése miatt Bécsben végzett lelkipásztori munkát. 1579-ben népmisszionárius lett az egri egyházmegyében. Az év végén elöljárói engedély nélkül Erdélybe ment, és rövidesen megoldotta a rend letelepedésének kérdését. Súlyos beteg volt, de így is a gyermek Báthory Zsigmond nevelője lett. A fejedelemségben már évtizedek óta nem volt püspök, s a hívek szemében ő lett a katolikusok vezetője. 1588-ban az erdélyi országgyűlés kiűzte a jezsuitákat. A beteg Leleszi a katolikus nemes Keresztury Kristófnál maradt egy ideig, de a végén neki is mennie kellett. Bécsbe került. A kilencvenes évek elején a spanyol jezsuitának, Carrillo Alfonznak sikerült visszavinnie a rendet Erdélybe. A rendfőnök kivette az erdélyi missziót az osztrák és a lengyel tartományfőnök hatásköréből, és a Bécsben élő beteg Leleszit nevezte ki felelős vezetőnek tapasztalatai és magasfokú ítélőképessége miatt. Betegsége azonban súlyosbodott, és az északolasz gyógyfürdők sem tudtak rajta segíteni. Ezért Loretóba ment, és ott halt meg. A jezsuiták erdélyi megtelepedéséről, kiűzéséről és visszaállításáról számos írása maradt fenn, melyek mind tanúsítják realitásérzékét és kiegyensúlyozott ítélőképességét.