Szakmai beszámoló

A Jézus Társasága magyarországi működésének újraengedélyezése (1989) óta eltelt két és fél
évtizedben jelentősen megnőtt a rend története iránti érdeklődés. Ennek két súlypontja a 16 –
17. századi, kora újkori történelem, illetve a rend 20. századi története a Magyar Királyság
majd annak utódállamainak területén. A kutatói érdeklődés növekedése számos alapvető
rendtörténeti kérdés tisztázását tette lehetővé, ezeket azonban a forrásfeltárás fáradságos
munkája előzte meg. Ennek során egyre több történész és más diszciplínák kutatója fordult
szaktanácsért a Jézus Társasága Magyarországi Rendtartományának Levéltárához, a
legváltozatosabb rendtörténeti témák levéltári forrásai és szakirodalma után érdeklődve.
Részben már az 1990-es évek elején, a levéltár és a rendtörténeti könyvtár újjászervezésekor
nyilvánvalóvá vált, hogy a rend fordulatos magyarországi története a forrásokat meglehetősen
szórttá tette. Másfelől viszont a jezsuiták története iránt kiemelkedő érdeklődés jelentős
szakirodalmi termést hozott a 19. század végétől kezdve. Mindezekben az eligazodás egyre
nehezebbé vált és válik.

Author
összeállította: Kádár Zsófia, Mihalik Béla Vilmos és Siptár Dániel
Publisher
A kézirat-vázlat előkészítését a Nemzeti Kulturális Alap támogatta.
Place of Publication
Budapest
Year of Publication
2016