Makkosmária, templombelső

“Fiam, tudod, hogy én nem szeretem a jezsuitákat. Téged is csak azért vettelek fel az Egyházmegyébe, mert a dispersia (szétszóratás) előtt is itt dolgoztál.” “Tudom…”

Makkosmária háztörténete (Historia Domus) örökítette meg ezt a Shvoy Lajos székesfehérvári püspök és Tamás János jezsuita között az 1960-as években zajlott beszélgetést.

Makkosmária karizmája. A kerekasztal beszélgetés plakátja

Az évszázados romjaiból csak a II. világháború után újjáépített makkosmáriai kegyhelyet négy és fél évtizeden át jezsuiták gondozták. Ebből harmincnégy esztendeig P. Tamás János SJ, aki emellett két ízben is betöltötte az 1950 után Magyarországon maradt, illegálisan működő jezsuiták tartományfőnöki tisztségét. Szolgálati helye így a szétszóratásban élő közösség egyfajta lelki központjának is számított. A nagyrészt általa írt makkosmáriai "háztörténet" most bemutatásra kerülő kiadását olvasva ezért nemcsak a kegyhely történetében merülhetünk el, hanem bepillantást nyerhetünk a magyarországi jezsuiták, sőt az egész katolikus egyház hányattatott évtizedeinek történetébe.

2020. október 19-én 18 órakor a Párbeszéd Házában kerül sor a kerekasztal-beszélgetéssel egybekötött könyvbemutatóra.

Résztvevők: Dr. Kőrösné Herein Mária középiskolai tanár, a St. Gerhard Werk (Magyarországi Katolikus Németek Egyesülete) alelnöke Dr. Salamin András mérnök-matematikus, helytörténész Siptár Dániel igazgató, JTMR Levéltár A rendezvény házigazdája: Sajgó Szabolcs SJ

Mivel a járványhelyzetre tekintettel a rendezvényeink befogadóképessége limitált, a részvétel előzetes jelentkezéshez (regisztráció) kötött, amelyet IDE kattintva tehet meg. Ugyanitt további információ is olvasható a rendezvénnyel kapcsolatban.

Forrás: https://parbeszedhaza.hu/esemeny/makkos-maria-karizmaja-a-magyar-jezsuitak-titkos-elete-1950-1990-kozott

Submitted by Jezsuita Levéltár on