Varga László I.

Szülővárosában, Szombathelyen járt középiskolába. 1918-ban Nagyszombatban lépett be a Jézus Társaságába. Bölcseleti tanulmányait 1922–4-ben Szegeden végezte. Eleinte a középiskolai tanári pálya vonzotta, a matematika–fizika szakot választotta volna. Tervei rövidesen új irányt vettek. Magisztériumi évei alatt Pécsett 1925–7-ben diákjainak már a „magyar szegénységről” beszélt. Az új irányt megerősítették teológiai tanulmányai. Az első két évet a francia jezsuiták belgiumi főiskoláján végezte, a következőket Innsbruckban (1928–31). Ott szentelték pappá 1930. július 26-án. Hazatérte után Szegeden a rend főiskoláján és az egyházmegyeközi szemináriumban dogmatikát és szociológiát tanított. 1935-ben az ausztriai St. Andräban végezte a harmadik próbaévet. 1936-ban Bp.-re került, nevét és gondolatait ott ismerték meg a magyar katolicizmus szélesebb körei. A Horánszky utcai kongregációs otthonban főleg az egyetemistákat vonzotta. Az ugyanott működő Urak kongregációja előtt nem volt népszerű. Prédikációi is a fiatalokat vonzották a jezsuita templomba, az idősebbek Bangha Bélát hallgatták. Bekapcsolódott a keresztény munkásmozgalmakba, ott is hirdette szociális eszméit. A Magyar Kultúra folyóiratban jelentek meg sajátosan magyar stílusú szociológiai cikkei. Erre az időre tehető szoros kapcsolata Teleki Pállal is. A háború után, 1949–50-ben a budai Manréza rektora lett, és meg kellett élnie annak elkobzását. A szerzetesrendek feloszlatása után a szombathelyi szemináriumban tanított, majd onnan 1952-ben Nyugatra távozott, ahol, elöljárói kívánságra, ismét a tanári katedrát választotta. A vallon jezsuiták Leuven közelében fekvő egenhoveni főiskoláján tanított szociológiát 1953–7 között. 1957 végén egy évre Münchenbe került lelkipásztori munkára, majd a Benelux államok magyar főlelkésze lett. Minden erejét az emigráns magyarok lelki szolgálatába állította, főleg szóban, de írásban is. Két könyve, A magyar titok és Az élő Isten, az ő egyéni stílusában a magyar emigráns irodalom gyöngyszeme.