A "Feloszlatásuk által is szolgáltak" című műhelykonferencia plakátja

A jezsuita rend XIV. Kelemen pápa általi feloszlatásának 250. évfordulója alkalmából 2023. április 21-én pénteken 10-19 óra között a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával a Jézus Társasága Magyarországi Rendtartományának Levéltára a Faludi Ferenc Jezsuita Akadémiával közösen műhelykonferenciát rendezett, melynek célja annak feltérképezése volt, hogy a feloszlatás során sokfelé szétszóródott 18. századi jezsuita levéltári anyagból mit őriznek az egyes egyházi (és nagyobb világi) gyűjtemények a Kárpát-medencében. Az egyes referátumokat a meghívott levéltárak és könyvtárak képviselői, a legtöbb esetben azok vezetői tartották az alábbi témákhoz kapcsolódóan:

  • a Jézus Társasága feloszlatásával kapcsolatos dokumentumok a gyűjteményben (jegyzőkönyvek, inventáriumok, a feloszlatás egyházi biztosának iratanyaga, stb.)

  • a volt jezsuiták sorsára vonatkozó iratanyag (belépés egyházmegyei kötelékbe, kinevezések, nekrológok, névtárak, végrendeletek, stb.)NKA logo

  • a feloszlatást megelőző utolsó évek, vagy egy-két évtized jezsuita anyaga a gyűjteményben

  • bekerült jezsuita provenienciájú (1773 előtti) anyag.

 

A rendezvény helyszínéül a budapesti Párbeszéd Háza (1085 Budapest, Horánszky u. 20.) Pedro Arrupe terme szolgált, ahol ingyenes, de regisztrációhoz kötött részvétel mellett a jelenlévők száma a személyesen megjelent előadókon és a levéltárunk munkatársain felül 25 volt, azaz összesen 42 fő.

A megjelentek köszöntése

Koronkai Zoltán SJ megnyitja a műhelykonferenciát

Miután Koronkai Zoltán SJ socius a Jézus Társasága Magyarországi Rendtartománya vezetője képviseletében köszöntötte a megjelenteket és megnyitotta a tanácskozást, először a nagy gyűjtemények mutatták be a téma szempontjából releváns anyagukat. Elsőként a római Archivum Romanum Societatis Iesuban fellelhető magyar vonatkozású dokumentumokról tartott angol nyelvű online előadást Mauro Brunello, az említett levéltár munkatársa. Őt követte a jelenleg Bécsben kutatómunkát végző korábbi levéltári kollégánk, Kádár Zsófia, aki a császárváros egyes gyűjteményeiben (az osztrák jezsuita rendtartomány levéltárában, a bécsi nemzeti könyvtár kézirattárában, valamint az osztrák állami levéltár három különféle részlegében) őrzött magyar jezsuita emlékekről számolt be. A Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárát H. Németh István képviselte, aki a Magyar Királyi Helytartótanács és a Magyar Udvari Kamara ott őrzött anyagából a Jézus Társasága feloszlatásakor keletkezett, illetve az akkor elkobzott iratanyag jellemzőit foglalta össze az exjezsuita vagyon kezelésének történeti kontextusában. Az ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár Kézirattáráról pedig Tóth Krisztina beszélt, kiemelve a Nagyszombatból és más rendházakból bekerült, szakrendbe sorolt kéziratokat, valamint a jezsuita történészek (Hevenesi Gábor, Kaprinai István, Pray György) történeti iratgyűjteményeit.

Két határon túli gyűjtemény is bemutatkozott: a Szepesi Püspökség Levéltárát (Spišská Kapitula, Szlovákia) annak vezetője, Monika Bizoňova mutatta be szlovákból tolmácsolt előadásában, majd Lőrincsik Szilvia online beszámolója következett a Rozsnyói Püspökség Levéltáráról (Rožňava, Szlovákia).

Monika Bizonova szlovákból tolmácsolt előadása

Monika Bizoňova Szepesi Püspökség Levéltárát bemutató előadását G. Kovács László tolmácsolja

Az ebédszünet után a hazai érseki és püspöki levéltárak kerültek sorra. Ebben a szekcióban az Egri Főegyházmegyei Levéltárról Horváth István tartott online előadást, majd személyesen Vajk Ádám a Győri Egyházmegyei Levéltárban, Lakatos Andor és Lakatos Adél a Kalocsai Főegyházmegyei Levéltárban és Könyvtárban, Mózessy Gergely a Székesfehérvári Püspöki és Székeskáptalani Levéltárban, Rétfalvi Balázs pedig a Szombathelyi Egyházmegyei Levéltárban fellelhető jezsuita anyagokról számolt be.

A sort a legnagyobb szerzetesi levéltárak zárták. A Pannonhalmi Főapátság Gyűjteményeiről Dénesi Tamás, a Magyar Ferences Könyvtárról és Levéltárról Fáy Zoltán, a Piarista Rend Magyar Tartománya Központi Levéltáráról Koltai András, végül a házigazda Jézus Társasága Magyarországi Rendtartományának Levéltáráról Siptár Dániel tartott előadást. A műhelykonferencia befejezéseként nyilvános kerekasztal-beszélgetésre került sor a Jézus Társasága feloszlatásáról, a fennmaradt értékekről és a konferencián felmerült újdonságokról Kádár Zsófia, H. Németh István, Koltai András és Siptár Dániel részvételével.

Záró kerekasztal-beszélgetés

Kerekasztal-beszélgetés (balról jobbra) Siptár Dániel, H. Németh István, Koltai András és Kádár Zsófia részvételével

A tartalmi értelemben rendkívül sikeresként és hiánypótlóként értékelhető műhelykonferencia legfontosabb tanulságai a szétszóródott dokumentumok virtuális összegyűjtésén felül a kutatók számára azok voltak, hogy az egyes egyházmegyei gyűjtemények egymáshoz igen hasonló típusú iratanyagokat őriznek a Jézus Társasága feloszlatásával kapcsolatban, valamint hogy a korabeli állami hivatalok levéltáraiban az 1770-es évekbeli magyarországi jezsuita gazdálkodás, anyagi kultúra és életmód történetének megírásához szükséges források gyakorlatilag teljes sorozata rendelkezésre áll. Mindkét említett forrásanyag szisztematikusan feldolgozható, aminek a megvalósulását a JTMR Levéltára minden igyekezetével elősegíteni törekszik majd.

Az eredmények publikálását a levéltár a saját honlapjának E-könyvtárában tervezi, ahol az előadások vetítésének anyagát, egyes esetekben írott változatát is el lehet majd érni. Két felkért, de előadását megtartani technikai okokból megtartani nem tudó határon túli előadónak, azaz Vass Csongornak a Gyulafehérvári Főegyházmegyei Levéltárban, valamint Bernád Ritának az erdélyi plébániai levéltárakban fellelhető jezsuita forrásokról szóló beszámolója már olvasható ezen a felületen. A műhelykonferenciáról a JTMR Levéltár képes formában a Facebook profilján is beszámolt.

További sajtó linkek: 

https://ffja.hu/programok/feloszlatasuk-altal-is-szolgaltak-kerekasztal-beszelgetes/

https://archivum.asztrik.hu/?q=content%2F8138&fbclid=IwAR0GPpyBCufM3qsbvIuZtfhxsCuZzbb7bRooDDaaPEY0elCd-XKZ98pGy3c

https://leveltar.osb.hu/hu/hirek/konferencia-jezsuita-keziratokrol

https://melte.hu/tartalom/feloszlatasuk-altal-szolgaltak

https://szerzetes.hypotheses.org/3619

https://www.magyarkurir.hu/esemenyek/-feloszlatasuk-altal-is-szolgaltak--muhelykonferencia-a-parbeszed-hazaban/?d=2023-04-21

Jezsuita Levéltár küldte be időpontban