Ledóchowski Włodzimierz

Lengyel nemesi családból származott, az alsó-ausztriai Loosdorfban született 1866-ban. Előbb St. Pöltenben, majd 1877–84 között a bécsi nemesi akadémián, a Theresianumban tanult. 1884-ben a család visszaköltözött Lengyelországba, ahol ő a krakkói egyetemen jogot kezdett tanulni. Apja halála után Tarnowban kezdte meg teológiai tanulmányait. 1887-től a római Német–Magyar Kollégium növendékeként 1889-ben bölcsészeti doktor lett. Az év szeptemberében lépett be a Társaságba. 1894-ben Krakkóban szentelték pappá. A tarnopoli harmadik probáció után az Írók Házába került, ahol 1898-ban házfőnök, két év múlva Krakkóban a teológiai főiskola rektora, egy évvel később a súlyosan beteg tartományfőnök helyettese, majd rövidesen utóda lett.
Négy évig volt tartományfőnök. Fejlesztette a népmissziókat, Oroszországban gondoskodott a görög katolikusok lelki gondozásáról, és befejezte a görög katolikus bazilita rend reformját, amivel a pápa 1882-ben bízta meg a Társaságot. Támogatta a munkások és az iparosok szövetségét. Mint tartományfőnök és a legfiatalabb jezsuita vett részt a XXV. rendi nagygyűlésen, ahol egyhangúlag megválasztották a német asszisztencia főnökévé.
Hivatali ideje alatt, 1908–9-ben a rendfőnök a német asszisztencia vizitátorává nevezte ki. Rómába visszatérve részt vett a római Pápai Bibliai Intézet és a tokiói Sophia Egyetem alapításában. A római jezsuitaellenes mozgalmak idején, amikor az integralista körök támadták a jezsuitákat, és a rendfőnök Franz Xavier Wernzt a modernizmus híveként vádolták, és maga a pápa sem bízott benne, Ledóchowski kitartott mellette.
P. Wernz halála után a XXVI. választási rendi nagygyűlés az I. világháború kitörése ellenére 1915. február 2. és március 18. között Rómában össze tudott jönni. Február 11-én megválasztották a negyvenkilenc éves Ledóchowskit rendfőnökké. A gyűlésen a nagyszámú bizottságokban komoly munka folyt a rendalkotmányról, a fogadalmakról, a szerzetesi életről, a tanulmányokról és a lelkipásztori munkákról. Megalapították az Egyesült Államokban az asszisztenciát, és a tengerentúli rendtartományokat is rendezték. A Gergely Egyetemet a rendfőnök joghatósága alá rendelték. A nagygyűlés rendelkezésének megfelelően a rendi központban és a tartományokban is bizottságokat állítottak fel az 1917-ben kiadott új egyházjog alkalmazására. Ezzel párhuzamosan többévi munkában elkészült az Epitome Instituti S. J., a Társaság alaptörvényének kivonata, melyet a XXVII. nagygyűlés 1923-ban fogadott el.
A XXVI. általános nagygyűlés támogatta XV. Benedek pápa kívánságát, hogy a teológia és a filozófia tanításában Aquinói Szent Tamást kövessék. A rendfőnök 1916-ban megadta a Társaságnak az irányvonalat Szent Tamás követésére és a véleményszabadságra. Ledóchowski egységes tanítási rendszert szeretett volna bevezetni a Társaság összes iskolájában. Ezt a célt szolgálta 1934-es útmutatása. Az új tanítási rendet a XXVIII. általános nagygyűlés fogadta el 1938-ban, de lényegében nem hozott egy új, átfogó rendszert.
1915-ben a nagygyűlés felhívta a rendfőnök figyelmét a Gergely Egyetem fejlesztésére, amire a háború alatt nem lehetett gondolni. 1918-ban létrehozta a tanszéket az aszketika és misztika tanítására, valamint felsőfokú intézetet a laikusok vallásos képzésére, a következő évben pedig a kétéves bölcseleti és teológiai kurzust a rendi főiskolák tanárai részére. 1932-ben létesült az egyháztörténelmi és a missziológiai fakultás. 1924–30 között épült az új egyetem. 1920-ban indult az egyetem folyóirata, a Gregorianum.
1928-ban egyesült a Gergely Egyetemmel az 1909-ben alapított Pápai Biblikus Intézet és az 1917-ben létrehozott és 1922-ben a rend vezetésére bízott Pápai Keleti Intézet is. Ugyancsak jezsuita vezetés alatt volt az 1929-ben alapított Orosz és az 1934-es Pápai Maronita Kollégium is.
Az 1932-ben létrehozott Történelmi Intézet bekebelezte a Spanyolországban elindított történelmi forráskiadást, a Monumenta Historica S. J.-t, és elindította az Archivum Historicum S. I.-t. A Történelmi Intézettel együtt laktak 1939-től az 1931-ben létrehozott Vatikáni Rádió jezsuita igazgatósága és munkatársai.
Hosszú kormányzása alatt a Társaság jelentős fejlődésnek indult. Iránymutatásai fontosak voltak az eredeti szellem megtartására, az apostoli munkák kiválasztására, a segítőtestvérek képzésére. Fontos volt 1937-es levele az ateizmus elleni védekezésről. Kormányzása alatt már nehézségek voltak Németországban a nácizmus miatt, valamint a spanyol politikai helyzet is súlyos volt a harmincas években. De másutt is sok támadás érte a rendet.
Ledóchowski osztrák állampolgár volt, ezért amikor Olaszország 1915-ben belépett a háborúba, nem maradhatott Rómában, hanem pápai engedéllyel Svájcba költözött az asszisztensekkel együtt. 1918 végén költöztek vissza Rómába, újra a Német–Magyar Kollégium épületébe. 1923–7 között épült fel a rendi központ új épülete. A rend kormányzásába fontos változást hozott a prokurátori és a gazdasági hivatal szétválasztásával. Az imaapostolság és a Mária-kongregációk részére új központi titkárságokat hozott létre. Az Acta Romanát és 1920-tól a Memorabilia S. I. híreket közlő folyóiratát a Társaság titkárának hatáskörébe utalta.
Ledóchowski hosszú kormányzása alatt két általános nagygyűlést és négy prokurátori kongregációt tartott. Az 1923-as kongregáció fő témája a rend szabályainak adaptálása volt az 1917-ben kiadott új egyházjog előírásaihoz. A következő 1938-ban XI. Piusz pápa Deus Scientiarum Dominus konstitúciója volt az egyházi tanulmányokról, és a rend Ratio studiorumának ahhoz való adaptálása. 1938 elején már érzékelhető volt a háború veszélye, ami felvetette a rendfőnök magas kora miatt az utódlás kérdését is. A fő probléma a vikárius utódlási joggal vagy anélkül való választása volt. A végső döntés megbízta a rendfőnököt egy vikárius kinevezésére, de nem utódlási joggal. Ő a belga P. Maurice Schurmanst nevezte ki, a halála után kibontott borítékban pedig az olasz asszisztenst, P. Alessio Magnit.
Ledóchowski hosszú kormányzása alatt a Társaság, a két háború ellenére, jelentősen növekedett: 1915-ben volt öt asszisztencia, huszonhét rendtartomány, huszonhét misszió, 1971 misszionárius, összesen 16 940 rendtag; 1942-ben nyolc asszisztencia, ötven rendtartomány, negyvenhat misszió, 3907 misszionárius, összesen 26 588 rendtag. 1925-ben összehívott egy kongresszust a missziókról. Két nagyobb körlevelet adott ki: 1919-ben a bennszülött papság neveléséről, 1937-ben a muszlimok térítéséről. A rendi kúrián missziós titkárságot állított fel. Három újoncházat nyitott Indiában, és egyet-egyet Japánban, Madagaszkáron, Jáván és Libanonban. Pekingben tanulmányi házat hozott létre a kínai nyelv és kultúra tanítására. A missziók területén huszonhét szemináriumot alapított a bennszülött papság, és huszonegyet a jezsuiták képzésére.
Ledóchowski főnemesi családból származott, s ez kiütközött kormányzási módszerében is. Autokratikus természetű volt. Működésében Róma központi szerepét hangsúlyozta. A Társaság számbeli növekedése nem mindig járt együtt a minőségivel. Nagy gondja volt a szegénység megélésére is. Ennek példája, hogy a számbeli növekedéssel együtt járó nagy építkezésekben, például az új rendi központban, nem engedte meg a folyóvíz bevezetését, aminek pótlása a II. világháború után súlyos költségekkel járt.