Rózsa Elemér
1919. máj. 30. Bp. Nyelv: magyar. SJ 1937. aug. 14. Bp. Psz. 1947. jún. 24. Szeged. F. 1955. aug. 15. 4 fog. prof. †1995. júl. 7. Bp.
Életrajz
Szülővárosában, Bp.-en lépett be a Társaságba. A próbaidő után 1940-ben retorikát is végzett. 1941–3-ban Kassán tanult bölcseletet. Utána egy évig Kalocsán latin nyelvet tanított. 1945–8-ban Szegeden volt teológus, ott szentelték pappá 1947-ben. A következő évben a budapesti Manrézában végezte a harmadik próbaévet. Utána Bp.-en lelkipásztori munkára előkészítő kurzuson vett részt, amikor a szerzetesrendeket feloszlatták. Segédmunkásként kezdett dolgozni, de nemsokára a pesti Jézus Szíve-templomhoz került papi munkára. 1951 végén azonban ő is „kereten” kívüli lett. Újra fizikai munkát kellett vállalnia. Lakatos szakminősítést kapott. Tíz évig a Fővárosi Távfűtő Vállalatnál dolgozott mint lakatos, raktáros és anyagbeszerző. Szabadnapjain illegális lelkigyakorlatokat adott magánlakásokon, szállodákban vagy kirándulásnak álcázva a szabadban. 1964. december 8-án tartóztatták le öt jezsuitával együtt, összeesküvés vádjával. P. Dombi József vezetésével kidolgozták az úgynevezett világszolidarizmus elméletét. A perben ő lett az első számú vádlott, nyolc év szigorított börtönbüntetést kapott, melyet az utolsó napig le kellett töltenie. Szabadulása után haláláig a Krisztus Király-plébánián működött mint kisegítő lelkész. Később egyre gyakrabban lelkigyakorlatokat adott a leányfalui Lelkigyakorlatos Házban; a Parkinson-kór azonban megtörte erejét. 1995. július 7-én halt meg.
M
M: Szétszóratásban. ÜJV 215–38.
Ir
Ir: Cat. Def. III. 86; Hetényi Varga II. 315–21; MJTN 196–7; MKL XI. 733; Pálos 187; Rózsa E.: Rövid beszámoló az elmúlt negyven év „illegális” lelkigyakorlatairól. Távlatok (1993) 3, 356–8; Oláh M.: Látogatás Rózsa Elemér jezsuita atyánál. Keresztény Élet 1995. március 26.; Hevenesi J. P. R. E. MJV III. 217–21; Miklósházy 47.
Születési idő
1919-05-30
Születési hely
Bp
Belépés ideje
1937-08-14
Belépés helye
Bp
Fogadalomtétel ideje
1955-08-15
Fogadalom
4 fog. prof.
Papszentelés ideje
1947-06-24
Papszentelés helye
Szeged
Halálozás ideje
1995-07-07
Halálozás helye
Bp
Beszélt nyelvek
magyar