Az Országos Széchényi Könyvtár, az ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár, a Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézete és a Jézus Társasága Magyarországi Rendtartományának Levéltára 2023. szeptember 28-29-én közösen tudományos konferenciát szervezett Jezsuita – Pray – Kódex címmel, mellyel a Jézus Társasága feloszlatásának 250. és Pray György születésének 300. évfordulójáról egyaránt megemlékeztek.
A kétnapos konferencia első napjának az ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár adott otthont.
Az alábbiakban Boda Attila kollégánk erről szóló beszámolóját olvashatják.
A rendezvény nyitóeseményeként Dr. Kulcsár Szabó Ernőné Gombos Annamária, az ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár főigazgatója köszöntötte a vendégeket, amit Dr. Borhy László akadémikus, az Eötvös Loránd Tudományegyetem rektorának nyitóbeszéde követett. Borhy László köszöntőjében felidézte, hogy az alapító Pázmány Péter a jezsuita rend gondjaira bízta az egyetemet, aki azt 1773-ig irányította. Ezt követően, a rend eltörlésével az egyetem életében egy teljesen új korszak kezdődött. Az uralkodónő Mária Terézia úgy határozott, hogy az egyetemet az ország tudományos műhelyévé fejleszti, és központját Nagyszombatból Budára tette át. Tudományos műhely és felsőoktatási intézmény azonban nem létezhet könyvtár nélkül, ezért az egykori jezsuita kollégium könyvtárát is át kellett alakítani. Ezzel a feladattal a királynő Pray Györgyöt bízta meg, aki 1777-től kisebb megszakítással 1790-ig állt a könyvtár élén. Ez alatt a több mint egy évtized alatt jelentős nyomot hagyott a könyvtár és az egyetem életében, hiszen fontos feladatot látott el az egyetemi oktatásban és megteremtette a könyvtár kéziratgyűjteményének alapjait is.
Koronkai Zoltán a Jézus Társasága Magyarországi Rendtartományának socius provincialisa köszöntőjében elmondta, hogy a 250 éve és a ma élő jezsuiták számára egyaránt komoly tanulságokkal járt-jár a rend feloszlatása. Megtérésre és önvizsgálatra szólít, az üldöztetés elviselésével, sőt vágyával a megfeszített Jézushoz való nagyobb hasonlóságot tesz lehetővé, illetve megnyitja a hűség dimenzióját: a hivatás elhagyásával szemben akár a börtön, vagy még nagyobb szenvedés felvállalására hív. A volt jezsuiták tevékenysége paradox módon a korábbiaknál szélesebb körben hozott gyümölcsöt 1773 után, mivel a páterek a rendi keretek közül kikerülve a 18. század végén olyan területekre is eljutottak, ahová másként nem sikerült volna. Párhuzamba állította az 1773. évi eseményeket a Jézus Társasága 1950-es hazai betiltásával.
Vincze Máté közgyűjteményekért és kulturális fejlesztésekért felelős helyettes államtitkár köszöntőjében kifejezte, hogy amerikai jezsuita öregdiákként sokat épült a jezsuiták szellemisége által, kiemelte a kulturális örökség jövő felé való tovább hagyományozásának fontosságát, és a közgyűjteményekért (is) felelős helyettes államtitkárként felhívta a figyelmet arra, hogy a konferencia, ha a szervezőket tekintjük, az állami, egyetemi és egyházi közgyűjtemények együttműködésével kerül megrendezésre.
Vincze Máté közgyűjteményekért és kulturális fejlesztésekért felelős helyettes államtitkár, Koronkai Zoltán a Jézus Társasága Magyarországi Rendtartománya provincialisának sociusa, Dr. Borhy László akadémikus, az Eötvös Loránd Tudományegyetem rektora
A köszöntőket követően először a jezsuiták 18. századi hazai történetét, elsősorban oktatási tevékenységét körüljáró előadásokra került sor.
Siptár Dániel Az osztrák jezsuita rendtartomány magyarországi házai a feloszlatás előtti években című nyitóelőadásában átfogó bevezetőként felvázolta a Kárpát-medence jezsuita intézményei általános helyzetét az 1773 előtti években. Igyekezett árnyalni Szilas László rendtörténész korábbi megállapítását, miszerint a jezsuiták „Magyarországon ebben az időben működésük csúcspontján álltak mennyiségi, de minőségi szempontból is.” Elsősorban az 1771. évi (feloszlatás előtt utolsóként elkészített) éves jelentések (Litterae Annuae) felhasználásával megmutatta, milyen pozitív és negatív tényezők voltak jelen az állam, valamint a társadalom jezsuitákkal fennálló viszonyában, miben nem volt és miben volt érezhető Európának ezen a felén a jezsuitákat sújtó nyugatabbi tendencia. Összességében megállapította, hogy noha a Jézus Társasága semmiképp sem volt válságban a Magyar Korona országaiban a feloszlatását közvetlenül megelőző években, és a legtöbb tekintetben végig töretlennek tűnt a fejlődése, részben a Nyugat-Európai folyamatok hatására, részben a megváltozott állami oktatáspolitika miatt már a csúcspontot elhagyva enyhén itt is kezdett veszíteni a jelentőségéből.
Siptár Dániel, a Jezsuita Levéltár igazgatója
Fazekas István és Barta M. János A nagyszombati jezsuita gimnázium diáksága az 1735/36-os tanévben címmel tartott előadást. Az előadók egy viszonylag adatgazdag, Pray György gimnáziumi tanulmányai idejére eső mintaévet választottak ki, melyre vonatkozóan bemutatták legújabb – részben kvalitatív, részben kvantitatív jellegű – kutatási eredményeiket a származási helyet, társadalmi rétegződést, a tanulmányi idő hosszát, valamint a későbbi életpályát illetően, egyes esetekben az 1739-es mintaévvel összehasonlítva. A származási hely esetében a megyék és települések szerinti bontás a gimnázium szűk vonzáskörzetű, regionális jellegét mutatja, és megállapítható, hogy a tanulók döntő többsége a környező mezővárosok valamelyikéből érkezett. A társadalmi összetétel vizsgálata alapján ugyanakkor kijelenthető, hogy a nemesség, hasonlóan a pozsonyi gimnáziumhoz, erőteljesebben volt jelen, és egy nemesi család sarja nagyobb eséllyel is fejezte be gimnáziumi tanulmányait. A végzett diákok pályaválasztása további kutatásokat igényel, a leghíresebbek közül Fáy Dávid jezsuita misszionárius említhető.
Kádár Zsófia és Henrieta Žažová Nagyszombat: a jezsuita kollégium mint komplex intézmény a 18. században. Rendtagok és épületek című előadása két kutatóműhely – a Nagyszombati Egyetem Történeti Intézetének és az ELTE iskolatörténeti kutatócsoportjának – eredményeit ismertette. Elemzésükben a nagyszombati jezsuiták által építtetett és használt városi épületek funkcióját, az azokban végzett tevékenységeket mutatták be, figyelembe véve a rendtagok mindenkori létszámát és feladatait. Ez alapján tudjuk, hogy a felső- és középfokú oktatás első sorban az "akadémiai" szárnyban történt. A többi épületszárnyat a Magyar Királyság részeiről nevezték el, és ezek főként a rendtagokat szolgálták, akik a Jézus Társasága lelkipásztori, oktatási, tudományos és missziós feladatait látták el, továbbá a laikus testvérek is itt éltek.
Henrieta Žažová és Kádár Zsófia
Kökényesi Zsolt A jezsuita iskolahálózat magyar főúri tanulói a feloszlatás előtti időkben (17591773) c. előadásában a Magyar Királyság és az Erdélyi Fejedelemség különféle jezsuita iskoláiban tanult főnemesek körét elemezte, illetve kitért a cseh-osztrák örökös tartományok hasonló iskoláiban művelődött magyar, erdélyi és horvát főúri diákokra is. Az előadás alapján képet kaphattunk arról, hogy a jezsuita iskolarendszer a feloszlatás előtti időszakban nem veszítette el a főúri tanulóit, tehát a nemesi elit és a Jézus Társasága közötti kapcsolat ezen a téren továbbra is stabil maradt. Ebben a jezsuita rend megújulási kísérletei és a Habsburg-kormányzat oktatási reformjai is fontos szerepet játszottak, kiváltképp pedig a bécsi Theresianum (speciális pozícióban lévő) intézménye, ahová Nagyszombat mellett a legtöbb főúri diák iratkozott be a Szent Korona országaiból.
Szádoczki Vera Repetitio est mater studiorum. A repetensképzés elmélete és gyakorlata a 18. században című előadása a jezsuita repetens-képző intézet működését vette mélyebb vizsgálat alá, beillesztve azt a jezsuita iskolarendszer egészébe és a rendi tanulmányokba. Megvizsgálta azokat az utasításokat, rendi előírásokat, kéziratos jegyzeteket, mint például a Ratio studiorum, vagy Hellmayr Antal Institutio humanistica dictata című munkája, melyek szabályozták az intézet működését, tananyagát. Sorra vette azokat a városokat, ahol működött a humaniorák repetenciája az Osztrák Rendtartományban a 18. században: Bécs, Leoben, Graz, Szakolca, Győr; majd röviden kitért a más tantárgyból (matematika, történelem, szent nyelvek) tartott ismétlő évekre. Végül azokról a Pannonhalmán őrzött kéziratos kötetekről esett szó, melyek a győri repetens-képzőben írt verseket és oratiókat tartalmazzák, s melyek jól szemléltetik, milyen gyakorlat, milyen időbeosztás szerint működött az intézet, összehasonlítva azokat a leobeni repetens-képző hasonló jellegű kötetében olvashatókkal.
Az ebédszünet utáni szekcióban a rend feloszlatásának okait és a volt jezsuiták sorsát tárgyaló előadások kaptak helyet.
Babarczi Dóra A jezsuita rend feloszlatásához vezető út – a Jézus Társasága és a gyarmatbirodalmak konfliktusai a 18. század közepén című előadása a Jézus Társasága elleni fellépés mögött megbúvó gazdasági okok bemutatására vállalkozott Brazília példáján. A portugál felvilágosult abszolutizmus ugyanis riválist látott a jezsuita misszionáriusok őserdei gyógy-és fűszernövényekkel foglalkozó tevékenységében, így a guaraní háború után megjelent portugál jezsuitaellenes propaganda inkább a rend vagyonának megszerzésére és kivételes jogi státuszuk felszámolására szolgált ürügyként. Ennek megértéséhez részletesen ismertette a brazíliai tevékenység gazdasági alapjait és a kakaó kiemelkedő szerepét a gyarmati kereskedelemben.
Maczák Ibolya Egyházi pásztor a jezsuita rendről című előadásában a volt jezsuita Hajas Istvánt állította a középpontba, aki „utolsó virága a rend szónokainak”. A rend feloszlatása után veszprémi plébánosként adta ki ötkötetes, vasárnapi prédikációgyűjteményét (Egyházi pásztor, I–V., 1790–1800). Az előadó Hajas ebben foglalt, szerzetességgel kapcsolatos gondolatait, ezek (politikai vonatkozású) retorikai hátterét tárta fel.
Mózessy Gergely Exjezsuiták a székesfehérvári egyházmegyében címmel tartott előadásában hangsúlyozta, hogy az egykori jezsuita vagyon lett az anyagi alapja a régóta húzódó egyházigazgatási reformoknak, majd az 1777-ben megszervezett székesfehérvári egyházmegyébe kerülő exjezsuiták életútját idézte meg. A rend 3 kanonokot, 3 vidéki plébánost és a székesegyház plébánosát adta az egyházmegyének – utóbbi „káplánjainak” sorsáról még évekig zajlott az egyeztetés. Ennek kapcsán felvázolt néhány lehetséges magyarázatot arra, hogy az egykori rendtagok pályaképében a korai nyugdíjazás miért lehetett általánosabb jelenség, mint a korabeli papság egészében.
Lakatos Adél Jezsuita névjegyzékek a Kalocsai Főszékesegyházi Könyvtár kézirattárában címmel tartott előadást. A két bemutatott rendtörténeti jegyzék közül az egyik az 1710–1770 között vezetett Catalogus vota professorum in Societate Jesu, amely a négy fogadalmat tett rendtagok jegyzéke, helyenként életrajzi megjegyzésekkel. A másik a 445 nevet tartalmazó Catalogus defunctorum quorumdum Societatis Jesu post abolitionem, amely az 1773–1801 közötti időszakban elhunyt exjezsuiták halálozási adatait adja meg változó terjedelmű életrajzokkal és kilenc függelékkel. Mindkettőt Kacskovics Bálint (1726–1815) volt jezsuita készítette, aki később a történész Katona István gondjaira bízta műveit, így kerültek Kalocsára.
A konferencia első napjának utolsó szekcióját a szervezők teljes egészében Pray György jezsuita történész munkásságának szentelték.
Tóth Gergely "Elsők", "legnagyobbak", "alapítók": Pray György történetírói munkásságának revíziója című előadásában kifejtette: Prayt Hóman Bálint óta a kritikai történetírás honi megalapítójának tartja a kutatás, holott ez a meghatározás téves. Az előadó szerint a kritikai irány, vagyis a tudatos és alapos forráskritika már az előző történészgenerációra (Otrokocsi Fóris, Timon, Bél) is jellemző volt, Pray ebbe a hagyományba lépett bele, s ezt folytatta tovább. Pray érdemei ugyanakkor vitathatatlanok a hagyományos őstörténet dekonstrukciója és újragondolása terén (Annales veteres), illetve jelentősek a középkori magyar történettel kapcsolatos munkái (Annales regum), és egyháztörténeti kutatásai is, különösen a nagy magyarországi egyházi archontológia, a Specimen Hierarchiae Hungaricae. Tóth Gergely felsorolta a Pray-kutatás jövőbeni feladatait is, amelyek közt egyebek mellett megemlítette Pray levelezésének kiadását és a Pray-életmű kontextusba helyezését (elődök, kortársak, recepció).
Vásáry István Magyar őstörténet és a kínai rítusvita – Pray György versus Desericzky Ince és Cetto Benedek címmel tartott előadásában az 18. század második felében lezajlott Pray és Desericzky–Cetto-féle tudományos polémiáról értekezett. A vitát a piarista Desericzky Ince ötkötetes De initiis ac majoribus Hungarorum című műve váltotta ki, akinek a hunok történetéről írt megállapításai arra sarkallták Prayt, hogy Desericky több eredményét kétségbe vonva megjelentesse Annales Veteres Hunnorum, Avarum et Hungarorum című munkáját, amelyhez elsőként alkalmazta a Deguignes francia orientalista által közzétett kínai forrásokat. Ez a munka számos további művet eredményezve hosszú polémiába sodorta Desericky Incével, majd az ő halála után annak rendtársával, Cetto Benedekkel. Pray tárgyilagos stílusa ellenére a vita egyre személyeskedőbbé vált Cetto részéről, sőt az őstörténeti kereteket túllépve a jezsuiták kínai missziójának becsmérlésére tevődött át. Pray őstörténeti munkássága a fent említett Annalestól az 1774-ben kiadott Dissertationes Historico-critica… csúcsértékezéséig ível, amely már nem reagált Cetto kínai rítusvitára vonatkozó megjegyzéseire.
Benei Bernadett Pray György és középkori történelmünk kritikus kérdései címmel tartott előadást. Rámutatott, hogy Pray György levéltári és könyvtári források kiaknázására alapozta kutatásait, melyek segítségével korrigálni tudta elődjei megállapításait. Pray gyakran ütköztette az eltérő véleményeket. Új színezetet vitt kutatásaiba a paleográfia alkalmazása, a kéziratok, kódexek vizsgálata, melyek segítségével pl. az Anonymus Gestáját tartalmazó kódexet is datálni igyekezett. Helyes kritikai érzékkel mutatott rá a krónika kevésbé hiteles szöveghelyeire, Gizella királyné és Könyves Kálmán szándékosan sötétre színezett portréira is, és nagyszámú külföldi forrás segítségével jóval hitelesebb és pontosabb leírását nyújtotta a középkori eseményeknek, mint a korábbi szerzők.
Jarmalov Rezső Egy elmérgesedő történész-disputa: Pray György és Gánóczy Antal vitája a váradi püspökség alapításáról címmel tartott előadást. Az előadó részletesen ismertette azt az évtizeden át tartó tollharcot, amely Pray György és Gánóczy Antal teológus, nagyváradi kanonok között zajlott; bemutatta a főszereplők érveit és az erre adott viszontválaszokat is. Amint azt Jarmalov kifejtette, ez a vita is jelentős bizonyítéka annak, hogy a 18. században megindult egyfajta párbeszéd, dialógus az egyes kutatók között, amely hozzájárult a történeti kutatás fejlődéséhez.
Sánta Sára Pray György, a tudós könyvtáros című előadását az ország szívébe költöztetett egyetem átalakítását követő változások ismertetésével kezdte, rámutatva arra, hogy a Pray György vezette kiváló szakembergárdával a könyvtár korszerűsítése is elindult. Létrejött az a műhely, amely meghatározó szerepet játszott a magyar tudományosságban. Pray vezetésével készült az első tudományos igényű katalógus, emellett az ő közbenjárására került a könyvtárba a jezsuita tudósok 15 folyóméternyi, egyedi történelmi dokumentumokat tartalmazó forrásgyűjteménye, mely napjainkban is megkerülhetetlen a magyar történelem és művelődéstörténet kutatása során.
Molnár Antal, a MTA BTK Történettudományi Intézete igazgatója
Az előadások és az azokkal kapcsolatos diszkusszió után Molnár Antal, a MTA BTK Történettudományi Intézete igazgatója zárszavában kiemelte, hogy a Jézus Társasága feloszlatásának 250., Pray György jezsuita történész születésének 300. évfordulójára rendezett évfordulós konferencia úgy mutatta be nagy eredményességgel a kurrens 18. századi kutatásokat, hogy egyben különböző kutatóműhelyek bemutatkozására is alkalmat adott. Nevezetesen az MTA–ELTE Egyetemtörténeti-, illetve a Katolikus iskoláztatás a kora újkori Nyugat-Magyarországon kutatócsoportot és a Történettudományi Intézetben a 18. századi historiográfia feldolgozására hivatott neolatin műhelyt említette, valamint ezek sorába emelte a jezsuita levéltár körül szerveződő, rendtörténettel és jezsuita forrásokkal foglalkozó kutatói kört is. A Pray György munkásságát tárgyaló szekció előadásai jól rámutattak, hogy a napjaink történetírására jellemző problémalátás, forráskezelés, vitakultúra, diskurzus gyökerei egészen a 18. századi történetíróinkig vezethetők vissza.
