941 – 960 / 1554 megjelenítése

Nedeczky Ferenc

Nedeczky Ferenc
1616. jan. 1. Nedec. SJ 1637. nov. 16. Bécs. Psz. 1646. Nagyszombat. F. 1652. okt. 13. 4 fog. prof. Nagyszombat. †1691. szept. 11. Trencsén.
Életrajz
Huszonkét éves korában Bécsben lépett be a Társaságba, és a próbaidő leteltével három évig Homonnán tanított középiskolában. A teológiai tanulmányokat Nagyszombatban végezte, ahol 1646-ban pappá szentelték. Utána egy évig Szakolcán tanított, majd Judenburgban elvégezte a harmadik próbaévet. Utána három évig hitszónok volt Trencsénben, egy évig népmisszionárius Besztercebányán. 1653-ban Pozsonyban volt hitszónok. A következő évben Nagyszombatban intézte a ház gazdasági ügyeit. 1655–7-ben Sopronban volt rektor. Onnan két évre Nagyszombatba került hitszónoknak. 1660-ban Pozsonyban intézte a ház gazdasági ügyeit, majd Trencsénbe került intézni a napi ügyeket és vezetni a ház felújítását. 1663–4-ben Kassára került házgondnoknak, de tanított hitvédelmet is. 1665–6-ban Pozsonyban volt gazdasági főnök és lelkipásztor. Utána nyugalmasabb évek jöttek. 1667–75 között Szepesváralján házi lelkiatya és hitszónok volt. 1676-ban Rozsnyón és a következő évben Kassán élt az egri püspök gyóntatójaként. 1678-tól már szerényebb munkakörökben gyakran változtatta állomáshelyét Trencsén, Nagyszombat, Pozsony és Traunkirchen között. Életének utolsó hat évét Trecsénben töltötte.
Ir
Ir: CPA II. 687–8; MKL IX. 633 Szarka G.: Nedeczky Imre. A székesfehérvári Belvárosi plébánia története. Székesfehérvár, 2003. 147.
Születési idő
1616-01-01
Születési hely
Nedec
Belépés ideje
1637-11-16
Belépés helye
Bécs
Fogadalomtétel ideje
1652-10-13
Fogadalomtétel helye
Nagyszombat
Fogadalom
4 fog. prof.
Papszentelés ideje
1646
Papszentelés helye
Nagyszombat
Halálozás ideje
1691-09-11
Halálozás helye
Trencsén

Nedeczky László

Nedeczky László
1703. jan. 12. Nedec. Nyelv: magyar, szlovák. SJ 1719. okt. 27. Bécs. Psz. 1733. F. 1737. aug. 15. 4 fog. prof. Kolozsvár. †1759. febr. 17. Eger.
Életrajz
Nedecen született, Trencsénből lépett be Bécsben a Társaságba. A próbaidő után egy évig Trencsénben az alsósokat tanította. 1723–5-ben Nagyszombatban végezte a bölcseleti tanulmányokat. 1726-ban Komáromban, 1727–9-ben Pozsonyban tanított. 1730-tól két évig Bécsben tanult teológiát, amit Nagyszombatban folytatott. 1733-ban szentelték pappá. A következő évben Komáromban tanított, s utána a harmadik próbaévet Besztercebányán végezte. 1736-ban Kassán, 1737–9-ben Kolozsváron bölcseletet tanított. A teológiai tárgyak tanítását Egerben kezdte, ahol egy évig kontroverziát, két évig jogot tanított, majd Kassán folytatta két évig kánonjoggal. 1745–6-ban Győrben, 1747–9-ben Kassán már a teológia tanára volt. 1750–4-ben Nagyszombatban a Királyi Szemináriumot vezette. 1755–8-ban Egerben volt rektor. Kinevezték lőcsei rektornak is, de Egerben halt meg. Művei között megemlítendő földrajzkönyve.
M
M: Geographica globi terraeque synopsis. Kassa, 1732; Magna Hungarorum Domina. Kolozsvár, 1738; Fontes gratiarum Marianarum. Kolozsvár, 1739; Compendium vitae sancti Joannes Francisci Regis. Kolozsvár, 1739; Regulae iuris canonici. Kassa, 1742; Calendarium Marianum. Kolozsvár, 1742.
Ir
Ir: MKL IX. 633–4; Nom. II. 1081; So V. 1609–10; St 242; Szi IX. 846–8; Nedetzki László (1703–1759). KJKT 72.
Születési idő
1703-01-12
Születési hely
Nedec
Belépés ideje
1719-10-27
Belépés helye
Bécs
Fogadalomtétel ideje
1737-08-15
Fogadalomtétel helye
Kolozsvár
Fogadalom
4 fog. prof.
Papszentelés ideje
1733
Halálozás ideje
1759-02-17
Halálozás helye
Eger
Beszélt nyelvek
szlovák

Némay József

Némay József
1705. nov. 25. Désfalva. Nyelv: magyar. SJ 1727. nov. 7. Trencsén. Psz. 1737. F. 1742. aug. 15. 4 fog. prof. Székelyudvarhely. †1772. okt. 1. Kolozsvár.
Életrajz
Désfalván született, végzett bölcsészként Kolozsvárról lépett be Trencsénben a Társaságba. Az unitarianizmusból tért vissza a katolikus hitre. 1730–1-ben Ungváron, 1732–3-ban Kolozsváron tanított középiskolában. A teológiát Kassán végezte 1734–8-ban. 1735-től a héber nyelv tanára is volt. 1737-ben szentelték pappá. 1739-ben Besztercebányán végezte a harmadik probációt. Utána Székelyudvarhelyen két évig az iskolában tanított, majd ünnepi hitszónok és misszionárius lett. Ezt és hitszónoki munkáját folytatta egy-egy évig Marosvásárhelyen, Kolozsváron, Bácson és Monostoron, majd Nagyváradon, Esztergomban, Komáromban és Nagybányán. 1749-ben betegeskedett Kolozsváron, de a következő három évben újra lelkipásztori munkát végzett. 1753-ban Egerben ünnepi magyar hitszónok volt. A következő két évtizedben is folytatta lelkipásztori munkáját: 1754–7-ben Gyöngyösön, 1758–9-ben Nagybányán, 1760-ban Kolozsváron, 1761–2-ben Ungváron, 1763–4-ben Kassán, 1765–6-ban Marosvásárhelyen. Élete utolsó éveit Kolozsváron töltötte egyre gyengébb egészségi állapotban.
M
M: Res praeclare gestae Sigismundi Kornis. Kolozsvár, 1732; Historia sacra Severi Sulpicii. Kolozsvár, 1733.
Ir
Ir: Nom. II. 1083–4; Pe 861; So V. 1620; St 243; Szi IX. 869.
Születési idő
1705-11-25
Születési hely
Désfalva
Belépés ideje
1727-11-07
Belépés helye
Trencsén
Fogadalomtétel ideje
1742-08-15
Fogadalomtétel helye
Székelyudvarhely
Fogadalom
4 fog. prof.
Papszentelés ideje
1737
Halálozás ideje
1772-10-01
Halálozás helye
Kolozsvár
Beszélt nyelvek
magyar

Nemchanyi Miklós

Nemchanyi Miklós
1629. dec 4. Kereskény. SJ 1648. nov. 4. Bécs. Psz. 1662. Nagyszombat. F. 1666. Kassa. 4 fog. prof. †1679. nov. 7. Trencsén.
Életrajz
Bécsben lépett be a Társaságba, ott végezte próbaéveit 1651–2-ben. Trencsénben tanított grammatikát, utána három évig bölcseletet tanult Bécsben. 1656–7-ben Nagykárolyban tanított. 1658–62-ben Nagyszombatban teológiát tanult, ahol 1662-ben pappá szentelték. A következő évben Judenburgban végezte a harmadik próbaévet. 1664–5-ben Patakon, 1666–8-ban Kassán volt lelkipásztor. 1669–70-ben Patakon a házfőnöki hivatalt viselte. 1671-ben Szepesen hitszónokként működött. 1673-ban Rózsahegyen volt házfőnök, de már egy év múlva Nagyszombatban intézte a ház anyagi ügyeit. 1676-ban Szakolcán a házi lelkiatya hivatalát látta el. Onnan Trencsénbe került hitszónoknak, ahol 1679-ben halt meg.
Ir
Ir: Nom. II. 1084.
Születési idő
1629-12-04
Születési hely
Kereskény
Belépés ideje
1648-11-04
Belépés helye
Bécs
Papszentelés ideje
1662
Papszentelés helye
Nagyszombat
Halálozás ideje
1679-11-07
Halálozás helye
Trencsén

Nemes Ödön

Nemes Ödön
1926. máj. 27. Győr SJ 1944. júl. 30. Psz. 1955. jún. 19. F. 1961. aug. 15. †2011. aug. 19. Bp.
Életrajz
Katolikus tisztviselő család sarja, a budai ciszterci gimnázium elvégzése után 18 évesen, 1944-ben lépett be a Jézus Társaságába. 1944–46 között a zugligeti Manrézában volt novícius. 1946–49 között Szegeden filozófiát tanult, majd külföldre távozott, a japán misszióba kérte magát. Döntésében befolyásolta, hogy a ledobott két atombomba hatalmas szenvedést okozott ennek a népnek. Ő volt az első magyar jezsuita, aki közvetlenül Japánba ment, nem Kínából került az országba. 1949–52 között Jokoszukában japán nyelvet tanult, majd mellette a második évben a kollégiumban angol nyelvet tanított. 1952–56 között Torontóban végezte el a teológiát, 1955-ben pappá szentelték. Itt is szoros kapcsolatban állt a helyi japán közösséggel, majd egy év USA-beli tartózkodás után visszatért Japánba: 1957–61 között Kóbéban angol nyelvet tanított, a Mária-kongregáció vezetője volt. 1961-ben átkerült a japán jezsuita provincia kötelékébe. 1961–68 között a Jokohama közelében lévő Eikó Gakuen középiskolában volt angoltanár. 1968–72 között a japán jezsuita skolasztikátus rektoraként tevékenykedett Tokióban. 1972–77 között a kamakurai lelkigyakorlatos házban, majd 1977–82 között a tokiói skolasztikátusban tartott lelkigyakorlatokat. 1983-ban a tokiói Komaba városrészben fekvő jezsuita rendház elöljárója volt. 1984-től a tokiói szegények között végzett szociális munkát. 1993-ban hazatért Magyarországra, de előbb három évig a gyulafehérvári szemináriumban volt spirituális, majd 1996–2002 között a budapesti Sodrás utcai rendház elöljárói tisztségét viselte és a tartományfőnök segítője (socius) volt, utána 2011-ben bekövetkezett haláláig lelki vezetéssel és lelkigyakorlatok adásával foglalkozott.
M
M: Cukaaru tame ni. (Nyolcnapos lelkigyakorlat szerzetes elöljárók számára, és előadások szerzeteseket képzők számára.) Tokió, 1970; Szeisho to Vatasitacsi. I–III. (Lukács evangélium magyarázata három kötetben.) Tokió, 1972; Reitekisido no tame no workbook. (Lelki vezetők számára tartott műhelyek és gyakorlatok.) Tokió, 1977; Vatsi no rekisi o kanszo suru. (Élettörténetemet szemlélve.) Tokió, 1980; Sakai no tadanaka de misza o ikiru. (A szentmise megélése a szociális valóságokban.) Tokió, 1987; Siavase na kekkom e no micsi. (Boldog házasság felé vezető út.) Tokió, 1987; Dai jon kjorei ni motozuku jokakan no mokuso. (A XXXII. általános rendgyűlés négy határozatán alapuló nyolcnapos lelkigyakorlat jezsuiták számára.) Tokió, 1991; Hogyan születik, nevelkedik és dolgozik egy japán misszionárius? MJV I. 304–26; Seikacu kara inoru. I–V. (Az életből imádkozva. A mindennapok lelkigyakorlata öt kötetben.) Tokió, 1994; Ima és élet. I–V. Bp., 2002–5; Párbeszélgetés. Kapcsolatépítő munkafüzet jegyes- és házaspároknak. Tokió, 2009.
Ir
Ir: Bereczki Sz.: Beszélgetés Nemes Ödön jezsuitával. ProvH 44. (1996. június–július) 15–7; Vámos P.: „A Názáreti Jézus követése valóban boldoggá tudott tenni.” KKÖ 211–30; Nemesszeghy E.: P. Nemes Ödön SJ. Jezsuiták küldetése 12; Miklósházy 60–1; Mijaszaka Kenicsi megemlékezése Nemes Ödön atya temetésén. ProvH (2011. október) 13–4.
Születési idő
1926-05-27
Születési hely
Győr
Belépés ideje
1944-07-30
Fogadalomtétel ideje
1961-08-15
Papszentelés ideje
1955-06-19
Halálozás ideje
2011-08-19
Halálozás helye
Bp

Nemeshegyi Péter

Nemeshegyi Péter
1923. jan. 27. Bp. SJ 1944. okt. 3. Psz. 1952. júl. 12. F. 1962. febr. 2.
Életrajz
Belépése előtt közgazdaságtant tanult a bp.-i tudományegyetemen, majd pénzügyi vonalon dolgozott. A zugligeti Manrézában végezte a noviciátust. 1946–9 között Szegeden a jezsuita főiskolán filozófiát tanult, 1949-ben, továbbképzése érdekében, a többi jezsuita kispappal együtt neki is el kellett hagynia Mo.-ot. A terciát 1953–4-ben végezte a walesi Saint Beuno’s kollégiumban. Rendje Rómába küldte, ahol a Gergely Egyetemen teológiát tanult, és 1956-ban teológiai doktorátust szerzett. Rendje még abban az évben Japánba küldte, ahol 1993-ig a Sophia Egyetem teológiai karán tanított, és több ízben a teológiai kar dékánjaként működött. 1962-ben átírták a japán provinciába. Gazdag teológiai munkát végzett magyar, japán, angol és német nyelven, előadásokat és lelkigyakorlatokat tartott Japán-szerte. A Pápai Nemzetközi Teológiai Bizottság tagja volt 1969-től 1974-ig. 1993-ban rendje Mo.-ra küldte, ahol tanárként oktat, és lelkipásztori munkát végez.
M
M: La Paternité de Dieu chez Origène. Tournai, 1960; Ambrosius: Hiszeki. Tokió, 1963; Augustinus: Katorikku kjókai no dotoku. Tokió, 1963; Possidius: Szei Augusztinusz ni sogai. Tokió, 1963; Augustinus: Osie no tehodoki. Tokió, 1964; Cyprianus: Idainaru nintai, sokanso. Tokió, 1965; Leo: Kriszutu no simpi. Tokió, 1965; Kami no megumi no singaku. Tokió, 1965; Csidzso ni heiva o-Johannes XXIII. no micsi. Tokió, 1966; Su no banszan. Tokió, 1968; Kami jori Kami he. Tokió, 1968; Csicsi to ko to Szeirei. Tokió, 1970. 2. kiadás: Tokió, 1976. A Commentary to the New Japanese Catechism. Tokió, 1972; Jeszu o aogu. Tokió, 1972; Himavari. Tokió, 1972; Heiva no fukuin o cugeru. Tokió, 1973; A Szentháromság. Róma, 1974; Az Eucharistia. Róma, 1975; Juki no hana. Tokió, 1975; Tampopo. Tokió, 1976; Istentől Istenhez. Eisenstadt, 1976. 2. kiadás: Szeged, 1993. Kirisutokvo to vanani ka. Tokió, 1977; Jagurumaszó. Tokió, 1977; Hotaru. Tokió, 1979; Isten népének szolgái. Róma, 1980. 2. kiadás: Szeged, 1994; Kiriszutokjó nyúmon. Tokió, 1980; Jó az Isten. Róma, 1981. 2. kiadás: Bp., 1994; The Meaning of Christianity. New York, 1982; Hibari. Tokió, 1983; Dó szureba siavasze ni. Tokió, 1983; Ginnan. Tokió, 1987; Kanasimi. Tokió, 1987; Ai to inocsi. I–IV. Nagaszaki, 1987–93; Pepi no szeisun monogatori. Tokió, 1989; Nidzsi. Tokió, 1993; Ezt tegyétek az én emlékezetemre. Az Eucharisztia teológiája. Szeged, 1994; Szeretet az Isten. Szeged, 1994; Keresztény humanizmus – mi az? Bp., 1994; Ermi furulyája. Kecskemét, 1995; Mit mond nekünk a II. vatikáni zsinat? Kecskemét, 1996; Isten, ember, világ. Zsámbék, 1996; Mi is az imádkozni? Kecskemét, 1997; Pipacsok dalolnak. Kecskemét–Bp., 2003; Krisztusi emberiesség. Kecskemét, 2004; A szerzetesség teológiája. Kecskemét, 2005; Hogyan lehetünk boldogok? Jézus nyolc mondása a boldogságról. Kecskemét, 2005; Jézus és… Kecskemét, 2007; A jóság íze. Vác, 2008; Fecskeszemmel. Bp., 2009; Ieszu to […] Tokió, 2009; John Henry Newman vándorútja. Tokió, 2010; Mozart. Isten szeretetének muzsikusa. Bp., 2012; „Megesett rajtuk a szíve”. A Jézus Szíve-tisztelet alapjai a Szentírás. Bp., 2012; Számadás a reményről. Bp., 2013; Istenkereső ember, emberkereső Isten. Bp., 2013; A szeretet útja. Bp., 2013; Isten éltető jóságában. Találkozás a jezsuita lelkiség gyökereivel. Bp., 2014;
Ir
Ir: MJTN 164; MKL IX. 655; Lelóczky Gy.: Magyar teológus Japánban. Szolgálat 33. (1977. húsvét) 86–90; Borbándi 508; Bemutatkozás gyanánt. ProvH 23–24. (1993. július–augusztus) 20–1; Kiss H.: Egy Kelet(ebb)ről jött ember. Új Ember 1993. július 18. 6; Jézus társaként a nagyvilágban. MJV II. 187–221; Bereczki Sz.: Mire jó nekünk Japán? Nemeshegyi Péter. ProvH 44. (1996. június–július) 17–8; Nemesszeghy E.: Dr. Nemeshegyi Péter SJ. Jezsuiták küldetése 13; KKÖ 231–67; Gyökér és gyümölcs. Nemeshegyi Péter köszöntése. Zsámbék, 1998; Vissza a gyökerekhez. Bp., 2002; Madarász: Nemeshegyi Péter. Magyar Felsőoktatás 10. (2002) 41–51; Szatlóczkyné Gajdóczki Zs.: Csillagtól vezérelve. Nemeshegyi Péter jezsuita teológus nyolcvanéves. Heti Válasz III. (2003. január 31.) 5, 40–1; 80 éves Nemeshegyi Péter jezsuita. Magyar Kurír 93. (2003. február 4.–2003. február 14.) 5, 12; Tóth S.: Nemeshegyi Péter köszöntése. Új Ember 59. (2003. február 16.) 7, 16; Szabó F.: „Nem is olyan rossz foglalkozás a papság”. Köszöntjük a nyolcvanéves Nemeshegyi Péter atyát. Új Ember Magazin. 4. (2003. február) 2; Köszöntjük a 80 éves P. Nemeshegyi Péter SJ atyát. Arany – Ezüst 12. (2003. húsvét) 1, 15–6; Bodnár D.: A Vigilia beszélgetése Nemeshegyi Péterrel. Vigilia 68. (2003. április) 4, 300–7, 68. (2003. május) 5, 382–6; Nemeshegyi Péter. Magyar jezsuiták Japánban. ProvH 103. (2007. július–augusztus–szeptember) 28–9; A jóság íze. Nemeshegyi Péter 85. születésnapjára. Vác, 2008; Hazavár az Isten. Nemeshegyi Péterrel beszélget Marton Árpád. Bp., 2008; MJN 218–20; Nemeshegyi P.: Hogyan és miért lettem jezsuita? ProvH (2012. augusztus) 5–7; Nemeshegyi Péter. ProvH (2012. szeptember) 8–9.
Születési idő
1923-01-27
Születési hely
Bp
Belépés ideje
1944-10-03
Fogadalomtétel ideje
1962-02-02
Papszentelés ideje
1952-07-12
Halálozás ideje
2020-06-13
Halálozás helye
Budapest

Nemesszeghy Ervin

Nemesszeghy Ervin
1929. aug. 29. Pécs. Nyelv: magyar. SJ 1948. aug. 14. Bp. Psz. 1959. júl. 31. F. 1965. aug. 15. 4 fog. prof. 1986–90 tartományfőnök, II. szekció; 1990–96, 2002–5 tartományfőnök.
Életrajz
A zugligeti Manrézában végezte a noviciátust, majd Szegedről az ÁVO-sok „kényszer-tartózkodási helyre” vitték. 1950–2 között a szegedi szemináriumban tanult, a következő két évben a debreceni egyetemen matematika–fizika szakos hallgató volt, majd 1954–6 között a bp.-i egyetemen orvosi tanulmányokat folytatott. 1956-ban elhagyta Mo.-ot, hogy jezsuita hivatását gyakorolni tudja. 1957–60 között Chipping Nortonban tanulta a teológiát. 1961-ben a terciát St. Andräban végezte. 1962–6 között az oxfordi egyetemen tanult, ahol doktorált. 1967–70 között Heythropban, majd Chipping Nortonban filozófiát és szimbolikus logikát tanított. 1971–8 között Londonban volt filozófiaprofesszor, közben az emigráns magyarok között végzett lelkipásztori munkát. 1979-ben Torontóba küldték az újonnan megnyitott noviciátusba novíciusmesternek, közben a kanadai magyar jezsuiták elöljárója, és 1986–90 között a II. szekció viceprovinciálisa volt. 1990-ben hazatért Mo.-ra, ahol 1990–6 között az egyesített magyar provincia első tartományfőnöke lett. 1996–9 között a miskolci jezsuita gimnázium igazgatója volt. 1999–2002 között a dobogókői lelkigyakorlatos házban tartott lelkigyakorlatokat. 2002–5 között újból tartományfőnökként irányította a magyar provinciát. 2005–12 között a püspökszentlászlói Életrendezés Házát vezette és lelkigyakorlatokat adott. Jelenleg a Sodrás utcai rendház lakója.
M
M: Studies in electric and nuclean magnetism at low temperatures. Oxford, 1963; On the notion of negation in certain non-classical propositional logics. London, 1970; Theology of Evolution. (John Russell-lel közösen.) London, 1971; Krisztus teste szentelj meg. Toronto, 1981; Az anyagi világ. Róma, 1992; Jezsuiták küldetése. Kecskemét, 1998; Hit, vallás, kultúra. Kecskemét, 1999; A világ bármely táján […] MJV I. 55–87. Visszaemlékezés a tartományfőnöki éveimre. MJV IV. 8–42.
Ir
Ir: Pálos 183; MJTN 164; MKL IX. 661; P. I.: Nincs jogunk az elkeseredésre. Új Néplap 1991. augusztus 13. 5; Kő A.: Az igazi szeretet visszahúzodó. Interjú a magyar jezsuita rendtartomány főnökével. Új Magyarország 5. (1995) 301, 1, 5; Hartai É.: „Hitet senkinek sem tudok adni”. Beszélgetés Nemesszeghy Ervinnel, a leköszönő jezsuita tartományfőnökkel – hitről, egyházról és a jezsuitákról. Távlatok 28. (1996) 174–83; Új jezsuita tartományfőnök. Új Ember 2002. április 19. 4; Nemesszeghy Ervin az új jezsuita tartományfőnök. Magyar Kurír 2002. április 10.; Új jezsuita tartományfőnök. Új Ember 58. (2002. április 19.) 4; Simon Gy. F.: Jézus és a jezsuiták társaságában. Keresztény Élet 2002. április 21. 3; Borovi 103–6; MJN 221–2.
Születési idő
1929-08-29
Születési hely
Pécs
Belépés ideje
1948-08-14
Belépés helye
Bp
Fogadalomtétel ideje
1965-08-15
Fogadalom
4 fog. prof.
Papszentelés ideje
1959-07-31
Halálozás ideje
2018-09-25
Halálozás helye
Budapest
Beszélt nyelvek
magyar

Németh Béla

Németh Béla
1907. aug. 22. Mohács. Nyelv: magyar. SJ 1925. szept. 30. Érd. Psz. 1936. júl. 26. Innsbruck. F. 1943. febr. 2. 4 fog. prof. †1971. aug. 28. Klagenfurt.
Életrajz
Középiskolai tanulmányait Pécsett végezte a jezsuitáknál. 1925-ben Érden lépett be a Jézus Társaságába. A próbaidőt hároméves bölcseleti tanulmányok követték Szegeden. Utána Pécsett volt nevelő és tanár. 1934–7-ben Innsbruckban végezte a teológiát, ahol 1936-ban pappá szentelték. 1938-ban St. Andräban végezte a harmadik próbaévet. 1939–49 között erkölcstant tanított a szegedi szemináriumban és a jezsuita főiskolán. Az utóbbiban 1943–7 között rektor is volt. 1949-ben a tanuló rendtagokkal együtt ő is Nyugatra távozott. 1950–1-ben az észak-olaszországi Chieriben, majd 1952–4 között a Leuven melletti Egenhovenben a magyar tanuló rendtagok rektora volt. A közösség feloszlatása után 1955-től 1958-ig az innsbrucki Canisianumban a papnövendékek nevelőjeként dolgozott. 1959-ben Klagenfurtba került. 1968-ig az ottani szemináriumban erkölcstant tanított. A tanítás mellett haláláig gondozta a környéken élő magyar menekülteket. Tagja volt az egyházmegyei bíróságnak is.
M
M: Nangazaki hősei. Bp., 1934.
Ir
Ir: MJTN 165; Magyar Jezsuiták 171–2; KK 141.
Születési idő
1907-08-22
Születési hely
Mohács
Belépés ideje
1925-09-30
Belépés helye
Érd
Fogadalomtétel ideje
1943-02-02
Fogadalom
4 fog. prof.
Papszentelés ideje
1936-07-26
Papszentelés helye
Innsbruck
Halálozás ideje
1971-08-28
Halálozás helye
Klagenfurt
Beszélt nyelvek
magyar

Németh Ernő

Németh Ernő
1859. jún. 1. Bátya. SJ 1889. dec. 11. †1894. márc. 5. Kalocsa.
Életrajz

1889–91 között Nagyszombatban skolasztikus novícius volt,1892-ben St. Andräban retorikus, majd 1893–4 között Kalocsán magiszter.

Születési idő
1859-06-01
Születési hely
Bátya
Belépés ideje
1889-12-11
Halálozás ideje
1894-03-05
Halálozás helye
Kalocsa

Németh Ferenc

Németh Ferenc
1899. okt. 14. Kecskemét. SJ 1927. júl. 16. Psz. 1924. Vác. †1987. márc. 6. San Francisco.
Életrajz
Vácon végezte a teológiát, majd 1927-ben lépett be a Társaságba. Érden végezte a noviciátust, 1929–30 között Szegeden hallgatott filozófiát. 1931-ben Mezőkövesden lelkész és a Szívgárda vezetője. 1932–3 között matematika–kémia–fizika szakos tanári oklevelet szerzett a bp.-i tudományegyetemen. 1934–7 között teológiai ismereteit ismételte át, közben a Mária-kongregációt vezette. 1937–40 között a pécsi Pius Kollégiumban tanított. 1941-ben Firenzében végezte a terciát. 1942–4 között Kalocsán, majd 1944–7 között újból Pécsett tanított. 1948-ban külföldre távozott, 1953-ig a montevideói magyar emigránsok lelkésze volt, majd 1954–7 között Ausztráliában (Perthben, Brisbane-ben és Melbourne-ben) segített a magyar lelkipásztorkodásban. 1957–8-ban Chieriben írói munkát folytatott, utána az Egyesült Államokban, Buffalóban lelkészkedett, ahol 1960-ban átlépett a piarista rendbe.
M
M: Jöjjetek, áldozzunk! Szent áldozási előkészületek és hálaadások. (Thurston S. J. nyomán) fordítás. Bp., 1938; Színes oldatok anyagmennyiségének meghatározása a Lange–Roth rendszerű fényelektromos fotométerrel. Klny. Pécs, 1939; Solved Riddles. San Francisco, 1964; Az utolsó ítélet. Buenos Aires, 1974; Book of Parents and Education. San Francisco, 1977.
Ir
Ir: MJTN 165; MKL IX. 679; Fejér J.–Vácz J.: Németh Ferenc SJ. Könyvészeti adatok, Bp., 1942. 20; MJN 223.
Születési idő
1899-10-14
Születési hely
Kecskemét
Belépés ideje
1927-07-16
Papszentelés ideje
1924
Papszentelés helye
Vác
Halálozás ideje
1987-03-06
Halálozás helye
San Francisco

Németh János

Németh János
1910. febr. 14. Egyed. SJ 1930. aug. 14. Psz. 1941. jún. 22. †1982. máj. 9. Pécs.
Életrajz
A zugligeti Manrézában, a noviciátus és a retorika elvégzése után, 1934–5 között Szegeden, 1936-ban Bp.-en tanulta a filozófiát. 1937–8 között a pécsi Pius Kollégiumban volt szakaszprefektus. 1939–42 között Szegeden végezte a teológiát. A tercia után, 1943–50 között Hódmezővásárhelyen lelkészkedett. A feloszlatás után előbb Szegeden, majd 1952–4 között Pannonhalmán, végül 1954-től haláláig Püspökszentlászlón kertész és lelkipásztori kisegítő volt. Jámbor életvitele folytán társai az Istenes János nevet adták neki.
Ir
Ir: MJTN 165; Bíró L.: P. Németh János S. J. Anima Una 86. (1982. november) 2–4; Vácz J.: Németh János SJ (1910–1982) Szolgálat 57. (1983. húsvét) 100–2; Miklósházy 43.
Születési idő
1910-02-14
Születési hely
Egyed
Belépés ideje
1930-08-14
Papszentelés ideje
1941-06-22
Halálozás ideje
1982-05-09
Halálozás helye
Pécs

Németh József I.

Németh József I.
1902. május 15. Szentivánfa. SJ 1921. aug. 15. Psz. 1932. jún. 2. F. 1936. febr. 2. †1968. ápr. 28. Lotung.
Életrajz
A kőszegi bencés gimnáziumban érettségizett, utána belépett a Társaságba. A noviciátust Érden végezte. 1922–6 között Szegeden filozófiát hallgatott. 1926 szeptemberében a kínai misszióba utazott a magyar jezsuita misszionáriusok első csoportjával. Tiencsinben tanulta a kínai nyelvet egy évig, majd Sien-Hszienbe került magiszternek. Zikavejben végezte a teológiát, a grádusvizsgán megbukott, de megkapta a licenciátust. 1934-ben a tamingi francia jezsuita középiskola prefektusa és misszióprokurátor volt. 1935-ben Vuhuban végezte a terciát. 1936-tól tamingi rektor volt, egyúttal tamingi esperes és a vikárius delegátusa. P. Szarvassal együtt megalapította a Szent Lajos Kisszemináriumot. 1937–45 között Taming japán megszállás alatt állt. A japán kivonulás után Hszucsouba, a kanadai jezsuiták missziójába került, majd Tangsanban volt házfőnök, 1948-tól a pekingi szemináriumban spirituális. 1950-ben el kellett hagynia Kínát, Manilában lett sprituális a kínai szemináriumban. 1952-től Tajvanon működött. 1953–8 között a kínai–magyar szótáron dolgozott, majd Tajcsungban tanított haláláig.
Ir
Ir: MKL IX. 684; MJTN 165–166; Vajda T.: P. Németh József SJ (1902–1968) Anima Una XI. 2. (1968. június) 1–4; Lischerong G.: P. Németh József SJ (1902–1968) Anima Una XI. 2. (1968. június) 6; Uő: Németh Józsefről. Levél Barátomnak 1968. július 18. 4; Vajda T.: P. Németh József SJ. 1902–1968. FMJ 17. (1968. október) 5–6.
Születési idő
1902-05-15
Születési hely
Szentivánfa
Belépés ideje
1921-08-15
Fogadalomtétel ideje
1936-02-02
Papszentelés ideje
1932-06-02
Halálozás ideje
1968-04-28
Halálozás helye
Lotung

Németh József II.

Németh József II.
1913. febr. 6. Kisláng. SJ 1931. aug. 14. Psz. 1941. jún. 22. †1981. nov. 11. Bp.
Életrajz
A zugligeti Manrézában végezte a noviciátust és a retorikát. 1935-ben Szegeden, 1936–7 között Bp.-en filozófiát tanult. 1938-ban a pécsi Pius Kollégiumban volt szakaszfelügyelő. 1939–42 között Szegeden teológiát hallgatott, közben pappá szentelték. 1943-ban Firenzében végezte a harmadik probációt. 1947-ben Szegeden a gimnáziumban volt hittantanár, 1948-tól Kalocsán magyar és latin nyelvet, valamint történelmet tanított, 1949-ben a pécsi szemináriumban görög, latin és francia nyelvet. 1950-ben, a szerzetesrendek feloszlatásakor Mezőkövesdre hurcolták. Az év szeptemberétől Pannonhalmán tanított orosz nyelvet. 1956-tól Turán és más helyeken látott el kántori szolgálatot. Nyugdíjasan a pesti jezsuita templomnak volt állandó misézője.
Ir
Ir: Pálos 185; MJTN 166; P. Németh József SJ (1913–1981) Szolgálat 54. (1982. Péter–Pál) 99; Csóka G.: P. Németh József (1913–1981). MJV III. 102–3. Miklósházy 43.
Születési idő
1913-02-06
Születési hely
Kisláng
Belépés ideje
1931-08-14
Papszentelés ideje
1941-06-22
Halálozás ideje
1981-11-11
Halálozás helye
Bp

Németh József III.

Németh József III.
1925. febr. 17. Nagylózs. SJ 1944. aug. 14. Psz. 1955. júl. 31. F. 1961. aug. 15. †2016. január 19. Nagylózs.
Életrajz
A noviciátust a Manrézában végezte. 1947–9 között Szegeden filozófiát hallgatott, majd külföldre távozott. 1951–2 között Feldkirchben volt magiszter. 1953–6 között Enghienben teológiát tanult, ahol 1955-ben papá szentelték. 1957-ben St. Andräban végezte a terciát. 1958–62 között a bécsi egyetemen latin nyelvből doktorált, majd 1963–7 között a feldkirchi jezsuita gimnáziumban latin és görög nyelvet tanított, 1967–80 között az iskola igazgatója volt. 1981–9 között a kalksburgi jezsuita gimnáziumban tanított latint és görögöt. 1990-ben Bécs-Lainzban kisegítő volt a plébánián. 1991-től Innsbruckban latint és görögöt tanít az egyetemen. Élete utolsó éveiben szülőfalujában, testvérénél élt.
Ir
Ir: MJTN 106; MJN 224.
Születési idő
1925-02-17
Születési hely
Nagylózs
Belépés ideje
1944-08-14
Fogadalomtétel ideje
1961-08-15
Papszentelés ideje
1955-07-31
Halálozás ideje
2016-01-19
Halálozás helye
Nagylózs

Németh Károly

Németh Károly
1891. okt. 14. Veszprém. SJ 1918. jan. 4. Psz. 1914. jún. 30. F. 1928. febr. 2. †1980. márc. 24. Pannonhalma.
Életrajz
1910–4 között a veszprémi szemináriumban tanult. A nagyszombati noviciátus elvégzése után két évig a pécsi Pius Kollégiumban folyosóprefektus, majd 1921-től népmisszionárius volt. 1925–42 között a pesti rendházban lelkészkedett, a Jézus Szíve tisztelet apostola, a Szívgárdák országos szervezője volt. 1942–4 között Nagykapornakon plébánoshelyettes, majd a feloszlatásig Hódmezővásárhelyen hitoktató, káplán és a terjedelmes tanyavilág lelkipásztora volt. 1952-től haláláig a pannonhalmi szociális otthonban lakott.
Ir
Ir: MJTN 166; MKL IX. 685; Tüll A.: P. Németh Károly SJ (1891–1980) Szolgálat 47. (1980. húsvét) 101; Tüll A.: †Németh Károly S. J. 1891–1980. Anima Una 74. (1980. július) 1–2; Miklósházy 43.
Születési idő
1891-10-14
Születési hely
Veszprém
Belépés ideje
1918-01-04
Fogadalomtétel ideje
1928-02-02
Papszentelés ideje
1914-06-30
Halálozás ideje
1980-03-24
Halálozás helye
Pannonhalma

Németh Tibor

Németh Tibor
1924. okt. 27. Ózd. Nyelv: magyar. SJ 1942. aug. 14. Bp. Psz. 1958. jún. 15. Vác. F. 1981. ápr. 22. C. sp. †1985. szept. 26. Pannonhalma.
Életrajz
Középiskoláit részben Győrött végezte a bencéseknél. 1942-ben lépett be Bp.-en a Manréza újoncházba. A próbaévek után 1945–7-ben Szegeden végezte bölcseleti tanulmányait. 1948-ban Kalocsán volt internátusi nevelő, majd Szatmárnémetibe kellett mennie, de a románok kiutasították. Ezért neki is nyugatra kellett volna távoznia, de társával, Máté Józseffel a határon elfogták. 1948. november 26-án vitték be őket a Buda-dél elnevezésű internálótáborba. Onnan 1949 áprilisában kerültek Kistarcsára. Ott elvégezte a P. Mócsy Imre szervezte teológiai tanulmányokat. Valószínűleg a tábor feloszlatásakor szabadult, 1953 őszén. Először kántorként dolgozott. 1957-ben felvették teológushallgatónak az egri szemináriumba. Az internálótáborban letett vizsgáit elismerték, ezért a váci egyházmegye címére 1958-ban pappá szentelték. Lelkipásztori munkát végzett Hódmezővásárhelyen, Szolnokon és Farmoson. Utolsó éveire a pannonhalmi szociális otthon fogadta be. Ott érte őt a megváltó halál.
Ir
Ir: Cat. Def. II. 73; Hetényi Varga II. 264–6; MJTN 167; Pálos 184; Miklósházy 43.
Születési idő
1924-10-27
Születési hely
Ózd
Belépés ideje
1942-08-14
Belépés helye
Bp
Fogadalomtétel ideje
1981-04-22
Fogadalom
C. sp.
Papszentelés ideje
1958-06-15
Papszentelés helye
Vác
Halálozás ideje
1985-09-26
Halálozás helye
Pannonhalma
Beszélt nyelvek
magyar

Némethi Jakab

Némethi Jakab
1573. aug. 29. Rozsnyó. Nyelv: magyar. SJ 1601. szept. 29. Róma. Psz. 1608. F. 1619. júl. 28. C. sp. Nagyszombat. †1644. jún. 1. Pozsony.
Életrajz
Wittenbergben is tanult. 1599–1600-ban a római német–magyar kollégium növendéke volt. Onnan Rómában lépett be a Társaságba. A próbaévek után 1603–6-ban Kolozsváron tanított. 1607–8-ban Prágában a kétéves kazuisztikai kurzust végezte. 1608-ban szentelték pappá. 1609–10-ben a bécsi kollégium házgondnoka volt. 1611–4 között a magyar, 1615–7-ben a homonnai misszióban dolgozott. 1618–9-ben Nagyszombatban volt házgondnok, de azzal a megjegyzéssel: „már a misszióban van.” Ez a „nádori misszió”-t jelentette, amely a katolikus egyház akkori helyzetében megújulási központnak számított. Itt társa volt Hajnal Mátyásnak. 1622–4-ben a mo.-i misszió tagja volt. 1625-ből Pozsonyból van az első adat, hogy nyomdát vezetett. 1627–8-ban Bécsben Káldi György bibliájának kiadásában segített. A következő évben Nagyszombatban házgondnokként működött. 1630–1-ben Pázmány nyomdáját gondozta Pozsonyban, majd három évre újra Nagyszombatba rendelték házgondnoknak és könyvtárosnak. 1635–44 között Pozsonyban irányította a nyomdát. Nagy szerepe volt Pázmány műveinek kiadásában.
Ir
Ir: CPA II. 688; MAMŰL VIII. 185; Po III/2 14675–6; So V. 1621; Holl B.: Szerző, nyomdász, olvasó a XVII. század első felében. ItK 84. (1980) 639–49; Bitskey I.: A római Német–Magyar Kollégium. Bp., é. n.
Születési idő
1573-08-29
Születési hely
Rozsnyó
Belépés ideje
1601-09-29
Belépés helye
Róma
Fogadalomtétel ideje
1619-07-28
Fogadalomtétel helye
Nagyszombat
Fogadalom
C. sp.
Papszentelés ideje
1608
Halálozás ideje
1644-06-01
Halálozás helye
Pozsony
Beszélt nyelvek
magyar

Németi Ferenc

Németi Ferenc
1693. dec. 10. Szentgotthárd. Nyelv: magyar. SJ 1712. máj. 14. Bécs. Psz. 1723. Nagyszombat. F. 1729. aug. 15. 4 fog. prof. Kolozsvár. †1748. aug. 8. Nagyszombat.
Életrajz
Szentgotthárdon született, Nagyszombatból logikusként lépett be Bécsben a Társaságba. A próbaévek után Nagyszombatban folytatta két évig bölcseleti tanulmányait. 1717–8-ban Győrben, 1719–20-ban Kassán tanított középiskolában. 1721–4-ig Nagyszombatban tanult teológiát. Ott szentelték pappá 1723-ban. 1725-ben Besztercebányán végezte a harmadik probációt. Utána egy évig Szatmárnémetiben volt hitszónok. 1727–9 között Kolozsváron bölcseletet, 1730-ban Kassán kontroverziát, 1731–6-ban Nagyszombatban kazuisztikát és szentírástant tanított. 1737–9-ben Sopronban, 1740–2-ben a bécsi Pázmáneumban rektor, és 1743-tól haláláig a Nagyszombati Királyi Szeminárium vezetője volt.
M
M: Coronatae Virtutes. Kassa, 1720.
Ir
Ir: Nom. II. 1084–5; So V. 1620–1; St 243; Szi IX. 944.
Születési idő
1693-12-10
Születési hely
Szentgotthárd
Belépés ideje
1712-05-14
Belépés helye
Bécs
Fogadalomtétel ideje
1729-08-15
Fogadalomtétel helye
Kolozsvár
Fogadalom
4 fog. prof.
Papszentelés ideje
1723
Papszentelés helye
Nagyszombat
Halálozás ideje
1748-08-08
Halálozás helye
Nagyszombat
Beszélt nyelvek
magyar

Nemsovai László

Nemsovai László
1672. nov. 10. Verbó. Nyelv: magyar, szlovák. SJ 1688. okt. 17. Trencsén. Psz. 1703. Bécs. F. 1706. febr. 2. 4 fog. prof. Nagyszombat. †1710. szept. 1. Kassa.
Életrajz
Verbón született, Nagyszombatból Trencsénben lépett be a Társaságba. A próbaévek után Leobenben volt a tanárképzőben. 1692–4-ben Bécsben tanult bölcseletet. 1695-től két-két évig Nagyszombatban és Egerben, egy évig Pozsonyban tanított középiskolában. 1700–3 között Bécsben végezte a teológiát. Ott szentelték pappá 1703-ban. A következő évben Győrben volt harmadik probációban. 1705-től Nagyszombatban egy-egy évig retorikát és erkölcsbölcseletet tanított. Utána 1707-től haláláig Kassán a bölcselet tanára volt.
M
M: Curiosa Academicorum Quaestio. Nagyszombat, 1704.
Ir
Ir: Nom. II. 1085; Pe 374; RMK II. 2214; So V. 1621–2; St 243; Szi IX. 974–5.
Születési idő
1672-11-10
Születési hely
Verbó
Belépés ideje
1688-10-17
Belépés helye
Trencsén
Fogadalomtétel ideje
1706-02-02
Fogadalomtétel helye
Nagyszombat
Fogadalom
4 fog. prof.
Papszentelés ideje
1703
Papszentelés helye
Bécs
Halálozás ideje
1710-09-01
Halálozás helye
Kassa
Beszélt nyelvek
szlovák

Neumayr K. János

Neumayr K. János
1696. okt. 27. Nagyszombat. Nyelv: szlovák. SJ 1713. okt. 9. Bécs. Psz. 1724. Nagyszombat. Elb. 1725. Nagyszombat. †1766. okt. 27. Bazin.
Életrajz
Nagyszombatban született, Kőszegről lépett be Bécsben a Társaságba. A próbaidő után 1716–8-ban Grazban tanult bölcseletet. Utána egy-egy évig Esztergomban, Besztercebányán és Kassán tanított középiskolában. A teológiát 1723-ban Grazban kezdte, de egy év után Nagyszombatban folytatta. Ott szentelték pappá 1724-ben. A következő évben elhagyta a Társaságot. Bazinban lett plébános, majd zebegényi apát. Bazinban halt meg.
M
M: Imago Hungariae. Kassa, 1721; Lapis reprobatus. To gest. Ján Nepomucky, od Václava krála. Pozsony, 1749.
Ir
Ir: Nom. II. 1091; So V. 1683–4; St 244; Szi IX. 1020.
Születési idő
1696-10-27
Születési hely
Nagyszombat
Belépés ideje
1713-10-09
Belépés helye
Bécs
Papszentelés ideje
1724
Papszentelés helye
Nagyszombat
Halálozás ideje
1766-10-27
Halálozás helye
Bazin
Beszélt nyelvek
szlovák