Nedeczky Ferenc
1616. jan. 1. Nedec. SJ 1637. nov. 16. Bécs. Psz. 1646. Nagyszombat. F. 1652. okt. 13. 4 fog. prof. Nagyszombat. †1691. szept. 11. Trencsén.
Életrajz
Huszonkét éves korában Bécsben lépett be a Társaságba, és a próbaidő leteltével három évig Homonnán tanított középiskolában. A teológiai tanulmányokat Nagyszombatban végezte, ahol 1646-ban pappá szentelték. Utána egy évig Szakolcán tanított, majd Judenburgban elvégezte a harmadik próbaévet. Utána három évig hitszónok volt Trencsénben, egy évig népmisszionárius Besztercebányán. 1653-ban Pozsonyban volt hitszónok. A következő évben Nagyszombatban intézte a ház gazdasági ügyeit. 1655–7-ben Sopronban volt rektor. Onnan két évre Nagyszombatba került hitszónoknak. 1660-ban Pozsonyban intézte a ház gazdasági ügyeit, majd Trencsénbe került intézni a napi ügyeket és vezetni a ház felújítását. 1663–4-ben Kassára került házgondnoknak, de tanított hitvédelmet is. 1665–6-ban Pozsonyban volt gazdasági főnök és lelkipásztor. Utána nyugalmasabb évek jöttek. 1667–75 között Szepesváralján házi lelkiatya és hitszónok volt. 1676-ban Rozsnyón és a következő évben Kassán élt az egri püspök gyóntatójaként. 1678-tól már szerényebb munkakörökben gyakran változtatta állomáshelyét Trencsén, Nagyszombat, Pozsony és Traunkirchen között. Életének utolsó hat évét Trecsénben töltötte.
Ir
Ir: CPA II. 687–8; MKL IX. 633 Szarka G.: Nedeczky Imre. A székesfehérvári Belvárosi plébánia története. Székesfehérvár, 2003. 147.
Születési idő
1616-01-01
Születési hely
Nedec
Belépés ideje
1637-11-16
Belépés helye
Bécs
Fogadalomtétel ideje
1652-10-13
Fogadalomtétel helye
Nagyszombat
Fogadalom
4 fog. prof.
Papszentelés ideje
1646
Papszentelés helye
Nagyszombat
Halálozás ideje
1691-09-11
Halálozás helye
Trencsén