Hemm János
1891. márc. 24. Bácsszentivány. Nyelv: magyar. SJ 1908. júl. 30. Nagyszombat. Psz. 1917. Hastings F. 1935. okt. 7. 4 fog. prof. †1948. aug. 11. Pécs.
Életrajz
1909-ben a gimnázium hatodik osztálya után Nagyszombatban lépett be a Társaságba. A próbaévek elteltével Kalocsán az érettségi vizsgával fejezte be a középiskolát. 1913–5-ben az angliai Jersey-ben, a száműzött francia rendtartomány főiskoláján végezte a bölcseleti tanulmányokat. A teológia első két évét 1916–7-ben szintén Angliában, Hastingsban, a francia Lyon rendtartományának keretében tanulta. 1917-ben szentelték pappá. Hazatérve először latin–magyar tanár lett Kalocsán. 1919–20-ban Innsbruckban folytatta a teológiai tanulmányokat. A következő két évben Kalocsán hittant és francia nyelvet tanított. 1923-ban az észak-amerikai Poughkeepsie-ben végezte a harmadik próbaévet. Utána négy évig New Yorkban és környékén gondozta a kivándorolt magyarokat. Hazatérve 1933 szeptemberétől kilenc évig a rendi újoncok mestere és a Manréza lelkigyakorlatos ház igazgatója volt. Újoncmesteri feladatát nagy emberismerettel, körültekintéssel és biztos irányítással látta el; kb. százhetven fiatalt vezetett be a szerzetesi életbe. 1942-től haláláig Pécsett volt rektor, de ő vezette az internátust is.
M
M: A jezsuita nevelés. Pécs, 1942.
Ir
Ir: Cat. Def. I. 24.544; Gu XIII. 303–4; MJTN 88–9; MKL IV. 753; Az új Vezér. Manréza 6. (1938. október) 1, 5; P. Hemm Nep. János 1871–1948. ProvH 86. (1949. február) 17–9; Hegedüs L.: P. Hemm János. A Pius-Kollégium a Mecsek alján. Pécs, 1991. 48–9.
Születési idő
1891-03-24
Születési hely
Bácsszentivány
Belépés ideje
1908-07-30
Belépés helye
Nagyszombat
Fogadalomtétel ideje
1935-10-07
Fogadalom
4 fog. prof.
Papszentelés ideje
1917
Papszentelés helye
Hastings
Halálozás ideje
1948-08-11
Halálozás helye
Pécs
Beszélt nyelvek
magyar