Kareu (Karu) Franciszek

Angol származású családja Fehéroroszországban telepedett le. A középiskolát és a bölcseletet valószínűleg Orsában végezte. 1754-ben a litvániai Wilnában lépett be a Társaságba. Utána egy-egy évig a litván Kražiaiban és a fehérorosz Bobrujszkban tanított. A teológiát Pinszkben végezte 1759–63 között.
Tanulmányai végeztével különböző feladatokat látott el. Volt népmisszionárius, tanult építészetet, tanított bölcseletet, matematikát és teológiát. Közreműködött az elöljárókkal abban, hogy erősítsék a Társaságot az Orosz Birodalomban. 1782-ben kinevezték Fehéroroszország tartományfőnökévé, de megmaradt az orsai kollégium rektorának is. Fő műve a Połockban alapított bölcseleti-teológiai főiskola. 1785-ben a rend vikáriusa mellé asszisztensnek választották, de továbbra is vezette a połocki főiskolát. Itt egy nyomdát alapított, mely tankönyveket, teológiai, bölcseleti munkákat és imakönyveket adott ki különböző nyelveken a helyi igényeknek megfelelően.
1798. november 21-én meghalt a vikárius, Gabriel Lenkiewicz, és mint helyettes főnök, I. Pál cártól megkapta az engedélyt a II. połocki rendgyűlés megtartására. A gyűlés 1799. február 7-én kezdődött, és 12-én Kareut választotta vikáriussá.
Fő nehézsége egy Szentpéterváron kiadott cári rendelet volt, melyben Stanisław Siestrzeńcewicz mogiljovi érseket bízták meg a szerzetesrendek irányításával, hogy ő nevezze ki a tartományfőnököket és a kollégiumok rektorait. A rendgyűlés után a vikárius P. Gabriel Gruber segítségével lépéseket tett a rend függetlenségének érdekében. I. Pál cárnál elérték, hogy a jezsuitákat kivonták a „regolamento” hatásköréből. A cár P. Gruberen keresztül jobban megismerte a jezsuiták tanrendszerét, amelyet be akart vezetni Oroszországban is. Ezért Litvániában vissza akarta adni a régi wilnai kollégiumot és néhány másikat, és kérte egy kollégium megnyitását Szentpéterváron is. 1800-ban Kareu ezt fogadta el, amelyet a következő évben nemesi kollégiummá alakított át. I. Pál cárt 1801. március 25-én meggyilkolták. Utódja, I. Sándor cár visszahelyezte a közben eltávolított mogiljovi érseket hivatalába.
Kareu elöljárósága alatt VII. Piusz pápa hivatalosan megerősítette a Jézus Társaságát Oroszországban. A kezdeményezés innen indult ki. Kareu és Gruber kérésére 1800. április 11-én Luigi Panizzoni jezsuita, aki jogilag az oroszországi rendtartományhoz tartozott, de 1793-tól az itáliai Pármában dolgozott, levelet írt VII. Piusz pápának. Ugyanezt tette 1800. július 31-én az oroszországi vikárius, mellékelve I. Pál cár levelét is. A pápa hosszas tárgyalások után, Spanyolország ellenállása miatt, 1801. március 7-én kelt brevéjével, csak Oroszországra korlátozva visszaállította a Jézus Társaságát. Ettől kezdve Kareu jogosan használhatta az „általános rendfőnök” címet.
Kormányzása azonban nem tartott sokáig, 1802. augusztus 11-én meghalt. Kareu hivatali ideje alatt kapcsolatot tartott fenn exjezsuitákkal Oroszországon kívül is. Ebben Gabriel Gruber volt a munkatársa. A kapcsolatokban fontos szerepet játszott Rómában Giuseppe Marotti, aki VI. és VII. Piusz pápának volt személyi titkára, valamint William Strickland, a stonyhursti kollégium rektora, aki kereste az egyesülést az oroszországi jezsuitákkal. Fontos volt kapcsolata az olasz „paccanaristákkal” is.
Halála előtt másfél évig súlyos asztmában szenvedett. Helyettesévé Wichert Jeromost nevezte ki.