Illei János

Komáromban született, de Kőszegről lépett be a trencséni újoncházba. A két év próbaidő után 1746-ban Szakolcán elvégezte a tanárképzőt. A következő évben Gyöngyösön grammatikát tanított. A bölcseleti tanulmányok végzésére 1748–50 között Nagyszombatba került. Utána újra egy-egy évig Gyöngyösön, Kolozsváron és Egerben tanított középiskolában. 1754–7-ben a teológiai tanulmányokat is Nagyszombatban végezte. Már itt kitűnt szónoki képessége. 1755-ben a Szeplőtelen Fogantatásról és a következő évben Szent Ignácról tartott ünnepi szentbeszédei nyomtatásban is megjelentek. A harmadik próbaévre Besztercebányára került. Utána két évig Székelyudvarhelyen grammatikát és retorikát, Kolozsváron etikát, két évig Budán bölcseletet, majd egy-egy évig Győrben kontroverziát, Nagyszombatban hitszónoklatot és Kassán kontroverziát tanított. 1767-től a Társaság feloszlatásáig Kolozsváron a szeminárium igazgatója volt. Utána Budán tanított retorikát, és 1780-ban Komáromba vonult vissza.
Kiterjedt irodalmi tevékenységet folytatott. 1766-ban kiadta magyar fordításban Boëthius öt könyvét a Filozófiának vagy-is Böltseségnek Vigasztalásáról címmel. Irodalmi jelentősége főleg magyar nyelvű iskolai színdarabjaiban áll. 1767-ben Kassán jelent meg a történelmi tárgyú Salamon, a Ptolomeus és az olasz Metastasiótól fordított Titus. Latin nyelvű, bibliai tárgyú darabjainak gyűjteménye Ludi tragici in Academia Budensi címmel Komáromban jelent meg 1791-ben. Legsikerültebb műve azonban a Tornyos Péter, Molière Úrhatnám polgár című színdarabjának átdolgozása (Komárom–Pozsony, 1789), melyet még a 20. században is többször előadtak.