Némethi Jakab
1573. aug. 29. Rozsnyó. Nyelv: magyar. SJ 1601. szept. 29. Róma. Psz. 1608. F. 1619. júl. 28. C. sp. Nagyszombat. †1644. jún. 1. Pozsony.
Életrajz
Wittenbergben is tanult. 1599–1600-ban a római német–magyar kollégium növendéke volt. Onnan Rómában lépett be a Társaságba. A próbaévek után 1603–6-ban Kolozsváron tanított. 1607–8-ban Prágában a kétéves kazuisztikai kurzust végezte. 1608-ban szentelték pappá. 1609–10-ben a bécsi kollégium házgondnoka volt. 1611–4 között a magyar, 1615–7-ben a homonnai misszióban dolgozott. 1618–9-ben Nagyszombatban volt házgondnok, de azzal a megjegyzéssel: „már a misszióban van.” Ez a „nádori misszió”-t jelentette, amely a katolikus egyház akkori helyzetében megújulási központnak számított. Itt társa volt Hajnal Mátyásnak. 1622–4-ben a mo.-i misszió tagja volt. 1625-ből Pozsonyból van az első adat, hogy nyomdát vezetett. 1627–8-ban Bécsben Káldi György bibliájának kiadásában segített. A következő évben Nagyszombatban házgondnokként működött. 1630–1-ben Pázmány nyomdáját gondozta Pozsonyban, majd három évre újra Nagyszombatba rendelték házgondnoknak és könyvtárosnak. 1635–44 között Pozsonyban irányította a nyomdát. Nagy szerepe volt Pázmány műveinek kiadásában.
Ir
Ir: CPA II. 688; MAMŰL VIII. 185; Po III/2 14675–6; So V. 1621; Holl B.: Szerző, nyomdász, olvasó a XVII. század első felében. ItK 84. (1980) 639–49; Bitskey I.: A római Német–Magyar Kollégium. Bp., é. n.
Születési idő
1573-08-29
Születési hely
Rozsnyó
Belépés ideje
1601-09-29
Belépés helye
Róma
Fogadalomtétel ideje
1619-07-28
Fogadalomtétel helye
Nagyszombat
Fogadalom
C. sp.
Papszentelés ideje
1608
Halálozás ideje
1644-06-01
Halálozás helye
Pozsony
Beszélt nyelvek
magyar