Nagy Ferenc
1931. jan. 8. Szőlőskislak. SJ 1949. aug. 4. Psz. 1958. aug. 22. F. 1966. aug. 15.
Életrajz
A noviciátust a Manrézában kezdte el, majd 1950 májusában Szegedre került, ahonnan az ÁVO a jászberényi kényszer-tartózkodási helyre vitte, onnan megszökött. A Központi Szemináriumban két évig teológiát tanult, majd 1952–4 között Bp.-en segédmunkásként dolgozott, 1954–6 között külső hallgatóként tanult a Hittudományi Akadémián. 1956-ban elhagyta az országot, 1958–60 között Hollandiában, Maastrichtben folytatta tanulmányait, ahol pappá szentelték. 1960–1 folyamán a magyar menekültek között lelkipásztorkodott. 1961-ben Drongenben elvégezte a terciát. 1961–4 között Rómában a biennium alatt morális teológiából doktorált a Gergely Egyetemen. 1964–70 között Montrealban az Immaculée Conception kollégiumban volt morálisprofesszor, utána két évig a leuveni magyar egyetemista kollégium igazgatója, majd 1972–80 között a Vatikáni Rádió magyar szerkesztőségében dolgozott. 1980–7-ig a kanadai Hamiltonban szerkesztette A Szív című újságot, és közben lelkipásztori munkát végzett. 1987–9 között Torontóban a novíciusmester sociusa volt. 1989–92 között Bécsben a Szolgálat című folyóiratot szerkesztette, majd 1992-ben hazaköltözött Bp.-re, a Távlatok társszerkesztői tisztét folytatta, valamint az első években A Szív szerkesztője, később a szerkesztőbizottság elnöke lett. 2008 óta csak operariusi beosztása van, állandó kisegítő, valamennyi felsorolt városban rendszeres kisegítő apostolkodást végzett és végez.
M
M: Circa origines doctrinae christianae de moralitate pollutionis tentamentum historicum. Róma, 1964; Biblikus teológiai szótár (társszerk. Szabó Ferenccel). Róma, 1976; A kassai vértanúk. Bp., 1995; „Egyház-Nép-Szavazás” Magyarországon. Klny. Bp., 1995.
Ir
Ir: Pálos 183; MJTN 161–2; MKL IX. 442; Nagy F.: Templomról-templomra. MJV I. 299–303; Nemesszeghy E.: P. Nagy Ferenc SJ. Jezsuiták küldetése 12; Nagy Ferenc. Kortárs magyar írók. 1945–1997. II. Bp., 1998. 188; MJN 216–7.
Születési idő
1931-01-08
Születési hely
Szőlőskislak
Belépés ideje
1949-08-04
Fogadalomtétel ideje
1966-08-15
Papszentelés ideje
1958-08-22
Halálozás ideje
2018-03-17
Halálozás helye
Pilisvörösvár