Molnár K. János II.

A középiskolát Pozsonyban végezte, és Bécsben lépett be a Társaságba. 1748-ban Szakolcán elvégezte a tanárképzőt. A következő évben Sárospatakon tanított. 1750–2 között Kassán végezte a bölcseletet, és a következő évben ugyanott a parvistákat tanította. 1754-ben Bécsben matematikát tanult, majd Budán és Nagyszombatban tanított középiskolában. 1757–60 között Grazban tanult teológiát. Ott szentelték pappá 1759-ben. 1761-ben Besztercebányán végezte a harmadik próbaévet. 1762–6 között bölcseletet tanított Nagyszombatban, utána egy évig vezette a győri tanárképzőt. Azután egy-egy évig Budán és Kolozsváron szentírástant, majd újra Budán teológiát tanított. 1773-ban Nagyváradon Patachich Ádám püspök teológusa lett. A Társaság feloszlatása után előbb lelkipásztori munkát végzett, majd 1776-ban a budai akadémia igazgatójává nevezték ki. Tagja volt az egyetemi tanácsnak is. Tanított bölcseletet, teológiát, latin és görög nyelvet. Volt tanítványa, Ürményi József kiemeli, hogy mindenkor a jeles tanító mintaképe volt. 1784-ben mint szepesi kanonok Szepesváraljára költözött. Húsz évet töltött itt írással és olvasással. Nagy szerepe volt a magyar nyelv és stílus terjesztésében. Úttörő munkát végzett a magyar nyelvű tudományos és ismeretterjesztő irodalom létrehozásában. Magyar nyelven adott ki egy négykötetes egyháztörténelmet és az építészet történetét a római kor végéig. Legnagyobb jelentősége azonban magyar nyelvű fizikakönyvének volt. Irodalmi művei közül a legkiemelkedőbb a Magyar Könyv-ház huszonkét kötete. Ezt folyóiratnak is lehetne nevezni korának enciklopédikus formájában. Csaknem az egészet maga írta; benne sok tudományos kifejezést ő használt először. A magyar nyelvújítás előfutára volt.