Láng Imre

Huszonnégy éves korában lépett a Társaságba, próbaéveit Bp.-en a Manrézában töltötte. Elvégezte a betegápoló-tanfolyamot. 1940-ben Kassán, 1941–7-ben Kalocsán volt betegápoló, majd Szegedre került. Mivel a határvidékről származott, 1949-ben, amikor a tanuló rendtagok Nyugatra szöktek, hazament, hogy segítsen a lehetőségek előkészítésében. Egy szerencsétlen véletlen következtében elfogták, és a rendőrségen csúnyán bántalmazták, aminek következményeit élete végéig viselte. Szabadulása után azonban maga is kiszökött. Az észak-olaszországi Chieriben megalakult magyar tanulmányi házba került. Amikor a csoport 1951-ben Belgiumba költözött, ő kérte és megkapta az engedélyt, hogy átléphessen a sarutlan kármeliták rendjébe. Nem egészen két év múlva visszatért a Társaságba, és Chieriben, az olasz közösségben maradt 1955-ig. Ekkor a római Pápai Szentírástudományi Intézet jeruzsálemi házában lett betegápoló; ezt a munkát két év múlva a római intézetben folytatta. 1962-ben a Pápai Keleti Intézetbe került hét évre, majd visszatért előző helyére. Ekkor már magyar közösségben szeretett volna élni, ezért 1980-ban Kanadába, a montreali magyar plébániára helyezték. A tengerentúli életkörülmények közé azonban nem tudott beilleszkedni, így visszatért Rómába, a doktorátusra készülő fiatal jezsuiták házába, a Bellarminóba, ahol rövidesen meghalt. Közszeretetben álló testvér volt. Ezt mutatta temetési szentmiséje is a nagy Szent Ignác-templomban, ahol több mint ötven pap koncelebrált.