Bujtul György

Karánsebesen született, anyja katolikus volt, apjáról nem tudunk semmit. 1602 körül katolizált. Szentandrásy István hatására, aki tanította és pártfogolta, 1606-ban Rómába került. A következő év október 18-án felvették a Német–Magyar Kollégiumba. 1609. január 17-én súlyos fegyelmi vétség miatt elbocsátották, és Rómát is el kellett hagynia. Valószínűleg Bécsbe ment, és befejezte a bölcseleti tanulmányokat. Visszament Erdélybe pártfogójához, Szentandrásyhoz, aki közben macsói püspök és erdélyi apostoli kormányzó lett, és akit 1610-ben kiűztek Erdélyből, de Bujtul ott maradt. 1617–8-ban Gyulafehérváron a jezsuita Szini István mellett tanított. 1618-ban Szentandrásy, Szini és Pázmány is közbenjárt a pápánál, hogy vegyék vissza a Germanicumba, amit ő meg is engedett. Rómában szentelték pappá 1622. május 21-én. Utána misszionáriusként akart visszamenni Erdélybe. A Hitterjesztés Kongregációja kérését a Szent Hivatalhoz, az Inquisitióhoz utalta át. 1623. május 23-án belépett a Társaságba. Próbaideje után 1625 májusában elhagyta Rómát, és bécsi, nagyszombati, nagykárolyi és gyulafehérvári tartózkodással november 19-én érkezett meg Karánsebesre, hogy Bethlen Gábor fejedelem engedélyével megkezdje lelkipásztori működését. Élete vége felé készítette el fő művét, Canisius kisebb katekizmusának román fordítását. Halála után rendtársai elküldték a kéziratot Nagyszombatba. Az első kiadás valószínűleg Némethy Jakab jezsuita vezetésével a pozsonyi nyomdában jelent meg. Ebből a kiadásból sajnos egy példányt sem ismerünk. Következő kiadása 1703-ban volt az erdélyi románok uniójával kapcsolatban. Társával, a magyar Makó Istvánnal nagy misszionáriusi munkát végzett a kisebbségben és elnyomatás alatt szenvedő román és magyar katolikusok között a távoli vidéken is. Többször járt Gyulafehérváron, ahol a szinte folyamatosan egyedül dolgozó Szini Istvánt segítette. A nagy misszionáriusok közé tartozik, katekizmusfordítása pedig vallási jelentősége mellett a román nyelvtörténetnek is fontos emléke.