Petruch Antal
1901. okt. 10. Németpróna. Nyelv: magyar. SJ 1918. aug. 14. Nagyszombat. Psz. 1931. júl. 26. Innsbruck. F. 1935. febr. 2. C. sp. †1978. dec. 13. Bp.
Életrajz
Németprónán született, a privigyei gimnáziumban tanult. 1918-ban az ötödik osztályból Nagyszombatban belépett a Társaságba. Csehszlovákia megszületésével az új viceprovinciához kellett volna tartoznia, mivel azonban sem csehül, sem szlovákul nem tudott, maradhatott a magyar rendtartományban. 1919-ben a nagyszombati újoncház magyar tagjai Szegedre kerültek. A próbaévek után két évvel, 1922-ben Kalocsán érettségizett. A következő két évben az ottani konviktusban, majd utána egy évig Pécsett volt nevelő. 1926–8-ban Szegeden tanult bölcseletet. 1929–32-ben Innsbruckban elvégezte a teológiát, és megszerezte a doktorátust. 1931-ben szentelték pappá. 1934-ben St. Andräban volt harmadik probációban. 1935-től Szegeden tanított egyházjogot és egyháztörténelmet. Tanárságát egyik tanítványa így írta le: „Anyagában elmélyült, lelkiismeretesen készülő tanár volt, de állandó küszködés jellemezte.” A szerzetesrendek feloszlatása után 1951. november 2-án neki is távoznia kellett Szegedről. Bp.-en segédmunkásként helyezkedett el. 1955 augusztusában letartóztatták, és közel öt hónapi vizsgálati fogság után ítélték el tíz évre államellenes szervezkedés címén. 1956 októberében szabadult Vácról. Az új bírósági tárgyaláson tizennégy hónapot kapott, a büntetést pedig letöltöttnek tekintették. Ezt követően rendtörténettel foglalkozott, és egy magánháznál dolgozott. Első munkája, Az első jezsuiták Magyarországon, Péteri János álnév alatt Rómában jelent meg. Jelentős műve, a Száz év a magyar jezsuiták múltjából, amely az 1850–1950 közötti időszakot tárgyalja három kötetben, 1992-ben került kiadásra. Nagy alapossággal írta meg Csávossy Elemér S. J. életrajzát is, mely 1991-ben jelent meg.
M
M: A nagy fekete kabát. Bp., 1926; P. Bíró Ferenc S. J. (1869–1938). Bp., 1943; Fényszóró. Feleletek a korszerű vallási vagy erkölcstani kérdésekre és ellenvetésekre. (Péteri János néven) Bp., 1944; Az első jezsuiták Magyarországon. Róma, 1963; Élő hit a házasságban. Bp., é. n.; Csávossy Elemér élete (1883–1972); KMJ I. 209–81; Száz év a magyar jezsuiták múltjából, 2 k., Kecskemét, 1992–94.
Ir
Ir: Cat. Def. II. 80; F-V 21; Hetényi Varga II. 304–5; MJTN 174; MKL X. 920–1; Pálos 186; Tóth 30; Pálos A.: P. A. KMJ I. 313–23; †P. Petruch Antal (1901–1978). Anima Una 69. (1979. április) 1–6; P. Petruch Antal SJ (1901–1978). Szolgálat 43. (1979. Kisboldogasszony) 98–100; Miklósházy 45.
Születési idő
1901-10-10
Születési hely
Németpróna
Belépés ideje
1918-08-14
Belépés helye
Nagyszombat
Fogadalomtétel ideje
1935-02-02
Fogadalom
C. sp.
Papszentelés ideje
1931-07-26
Papszentelés helye
Innsbruck
Halálozás ideje
1978-12-13
Halálozás helye
Bp
Beszélt nyelvek
magyar