Mogyoróssy (Szabó) Sándor
1903. ápr. 30. Hajdúdorog. SJ 1921. dec. 17. Psz. 1932. júl. 26. Innsbruck. F. 1942. febr. 2. †1976. nov. 11. Pannonhalma.
Életrajz
A debreceni piarista gimnáziumban érettségizett, majd Érden belépett a Jézus Társaságába. 1924–6 között Szegeden végezte a filozófiát, majd Kalocsán lett kollégiumi felügyelő és a gyorsírás tanára. 1930–3 között Innsbruckban teológiát tanult, ahol közben pappá szentelték. 1934–6 között a pécsi Pius Kollégiumban volt hittan- és énektanár. 1937–8 között Hódmezővásárhelyen plébánoshelyettes és hittantanár volt az iskolában. 1939-ben Szegeden végezte a terciát. A következő két évben újból Hódmezővásárhelyen volt hittantanár, a Szívgárda vezetője. 1942-ben a kispesti jezsuita plébánián lelkész és a Mária-kongregációk vezetője volt. 1943-tól a szegedi kollégiumban lelkész, házgondnok és a Mária-kongregáció vezetője. 1946–9 között Hódmezővásárhelyen spirituális, gimnáziumi hittantanár, a Szívgárda vezetője, templomi gyóntató. 1950-ben Mezőkövesden volt lelkész, házgondnok, hittantanár. A diszperzió után 1951–6 között Jászladányban, 1957-ben Dévaványán, 1957–8-ban Adácson, 1958–64 között Besenyőtelken volt káplán. 1964–5 között Jászberényben lelkipásztori kisegítőként és hittantanárként működött. 1966–75-ig Miskolcon volt lelkész, majd 1975-től haláláig a pannonhalmi szociális otthon lakója.
Ir
Ir: MJTN 155; Holovics F.: Mogyoróssy Sándor SJ. Barátaink Levelei 1976. november 14. 10–2; Pallagi Gy.: P. Mogyoróssy Sándor SJ (1903–1976). Szolgálat 39. (1978. Kisboldogasszony) 94–5; Tüll A.: P. Mogyoróssy Sándor (1903–1976). MJV III. 356–60; P. Mogyoróssy Sándor (1903–1976). Jezsuita misszió. Mezőkövesd, 2010. 380–2; Miklósházy 41.
Születési idő
1903-04-30
Születési hely
Hajdúdorog
Belépés ideje
1921-12-17
Fogadalomtétel ideje
1942-02-02
Papszentelés ideje
1932-07-26
Papszentelés helye
Innsbruck
Halálozás ideje
1976-11-11
Halálozás helye
Pannonhalma