Lamormaini Wilhelm

A luxemburgi La Moire Mannie-ban született. Középiskolai tanulmányait a németországi Trierben végezte. 1586-ban Prágába ment, ahol bölcseletből doktorált. 1590-ben Brünnben lépett be a Társaságba. A próbaidő után 1593–6-ban Bécsben teológiát tanult. 1596-ban szentelték pappá. A következő évben ugyanott poétikát, majd 1598-ban Prágában retorikát tanított. 1599–1604 között Grazban bölcseletet adott elő. 1605-ben Brünnben végezte a harmadik próbaévet. Utána Bécsben a kazuisztika tanára és tanulmányi felügyelő volt. 1607–12 között Grazban teológiát tanított. A következő évben a tartomány vizitátorának tikára volt. 1614–21-ben Grazban rektorként működött. 1622-től Bécsben élt, eleinte a Szent Bernát-rendházban működött, majd két évig a kollégium rektora volt, 1625–37-ig a professzusházban lakott mint II. Ferdinánd császár gyóntatója, utána mint a tartományfőnök tanácsosa. 1640–3-ig a bécsi kollégium rektora volt. Ekkor tartományfőnöknek nevezték ki. 1646-tól a bécsi kollégiumban élt visszavonultan és betegen haláláig.
Lamormaini grazi tartózkodása alatt került kapcsolatba Ferdinánd főherceggel, s ez a kapcsolat megmaradt annak császárrá választása után is. 1625-ben lett a gyóntatója. Meg volt győződve róla, hogy Isten adta a császárnak a hivatást, hogy a Habsburg és a Német Birodalom területén a katolicizmust visszaállítsa olyan mértékben, melyet az augsburgi vallásbéke – a katolikus magyarázat szerint – megállapított. Az ausztriai, csehországi és mo.-i ellenreformációt támogatta. Nagy része volt tizenhét jezsuita kollégium alapításában vagy visszaállításában e területeken. Fontos szerepet játszott a bécsi és a prágai egyetem reformjában, mely a jezsuiták befolyását erősítette. Együttműködött Pázmány Péterrel a nagyszombati egyetem alapításában is, és jelen volt a megnyitó ünnepségen. Az egyházi birtokok visszakövetelése – az Edictum restitutionis (1629) – nem az ő gondolata volt, de egyetértett vele. Meggyőződése volt, hogy a katolikus hatalmak egysége az idők követelménye, ezért igyekezett enyhíteni a feszültséget Ferdinánd császár és Miksa bajor herceg között. Gusztáv Adolf svéd király győzelmei Lamormaini befolyását gyengítették, s több rendtársa is ellene fordult. Meg volt győződve arról, hogy Albrecht von Wallenstein generális áruló. Az 1635-ös prágai békében a császár feladta az egyházi birtokok visszaadásának követelését és a reményt a Franciaországgal való kibékülésre. Ezzel Lamormaini politikai befolyása is jelentősen csökkent. A barátság a császárral azonban megmaradt; jelen volt annak halálos ágyánál.
A jezsuita rend szempontjából munkássága nagy jelentőségű volt az oktatás fejlesztésében az iskolák gyarapítása által. Teológiai-politikai koncepciója azonban egyrészt hozzájárult a jezsuitaellenesség erősödéséhez, másrészt kiváltotta a renden belüli kritikát is. Gans Jánosnak, III. Ferinánd császár jezsuita gyóntatójának véleményében sok igazság van: szerinte Lamormaini politikájának következményeiként tarthatjuk számon a Német Birodalom konfliktusait a 17. század közepén.