2016-2017 folyamán a Magyar Képzőművészeti Egyetemmel együttműködésben jezsuita szenteket ábrázoló, két barokk festmény került restaurálásra. A rendalapító Loyolai Szent Ignácot, illetve a Gonzaga Szent Alajost ábrázoló műalkotások az egyetem két restaurátor hallgatójának, Pacsika Mária Lillának és Boldizsár Dórának alapos munkájának köszönhetően újultak meg. A két festményt 2017. szeptember 20-án az Ars Sacra hét keretében mutatjuk be az érdeklődőknek. Az alábbiakban közöljük a két restaurátor rövid szakmai összefoglalóját is.
A két festmény bemutatására 2017. szeptember 20-án kerül sor este 18 órakkor. A bemutató keretében a Jezsuita Gyűjteményt röviden bemutatja Szabó Zsófia kurátor, majd a két restaurátor, Pacsika Mária Lilla és Boldizsár Dóra tart beszámolót munkájukról. A két festményt Kuslér Ágnes elemzi művészettörténeti szempontból.
Az alábbiakban a két restaurátor rövid szakmai beszámolóját közöljük:
Boldizsár Dóra: Ismeretlen festőtől származó Loyolai Szent Ignác látomása című vászonkép kutatása és restaurálása
2016. szeptembertől 2017. májusig folyt a Magyar Képzőművészeti Egyetem Restaurátor Tanszékén a Jézus Társasága Magyarországi Rendtartományából (JTMR) származó Loyolai Szent Ignác látomása című olajfestmény restaurálása. A festmény történetének kutatását, természettudományos vizsgálatait, illetve a festmény konzerválását, restaurálását Boldizsár Dóra negyedéves festőrestaurátor-hallgató végezte Görbe Katalin és Heitler András szaktanárok vezetésével.
Loyolai Szent Ignác látomása
Az olajkép a 18. században készült. A kompozíció középpontjában a spanyol születésű Loyolai Szent Ignác áll, aki először katonai szolgálatot teljesített, majd egy súlyos lábsérülés következtében, hosszú lábadozása alatt megtérésben volt része. Ő alapította 1534-ben a Jézus Társaságot, hétköznapi nevén a jezsuita rendet. Jobb kezével könyvbe ír, ami minden bizonnyal Szent Ignác „Lelkigyakorlatos” könyvét idézi fel, oly módon, hogy Mária segítséget nyújt neki, annak megírásában.
A könyvben az EXER rövidítés visszautal erre, ugyanis az eredeti 1548-ban megírt lelkigyakorlatos könyv eredeti latin nyelvű címe Exercitia Spiritualia.
A megsárgult lakkréteg, az átfestések, illetve a rengeteg kopás nagymértékben megnehezítette a kép értelmezhetőségét. A feltárás előtt fototechnikai vizsgálatokat végeztünk, melyek kiértékelése során, több helyen pentimentó (a művész saját keze által átfestett korábbi ábrázolás) és angyalfigurák is láthatóvá váltak a képen. Mintákat vettünk a festékrétegből, melynek mikroszkópos vizsgálatával többet tudtunk meg a művész festésmódjáról, színhasználatáról. A keresztmetszet-csiszolatok is igazolták, hogy a festményt újralakkozták, és az új vászonra ragasztás során korábban vasalták is.
Pentimento - a művész általi átfestés
A pergő festékréteg megerősítése után az előoldalt védőréteggel láttuk el, amit a vakkeret eltávolítása követett. A dublírvásznon Nemzeti Újságból származó, feltehetőleg préselés során felragadt lapokat találtunk, amelyen 1934. november 4-i dátum szerepelt. Ebből arra következtettünk, hogy az előző restaurálás ebben az időben, illetve ez után történhetett. Ezeket az újságpapír maradványokat Szalai Veronika papírrestaurátor segítségével restauráltuk. A dublírvászon eltávolítása után a vászon hátoldalának tisztítása következett. Mivel a vásznon különböző mikroorganizmusok telepedtek meg, és erősen szennyezett is volt, mindenképpen szükség volt a hordozó fertőtlenítésére. Ezt követően a kisimított vásznon lévő szakadásokat és hiányokat pótoltuk, majd a gyengébb megtartású részek rögzítése céljából, hátoldalról átitattuk a képet akrilgyanta oldattal. A védőragasztás leszedése után a vákuumasztalon történő levasalással a még esetlegesen gyenge festékrétegek kötődését tettük tartósabbá. A feltárás során előkerült a kis Jézus mögötti területen egy piros virágkoszorús angyal, illetve a kép felső részén középtájban két angyalfej, erősen kopott állapotban. Ezek az alakok a röntgen-radiográfiás felvételeken előzőleg már kivehetőek voltak, de a részletek értelmezésére csak a feltárás után kerülhetett sor. Főleg a testfelületeken és a háttéren voltak jellemzőek a különböző mértékű beavatkozások, az infravörös felvételeken jól látszott, mennyire kopott állapotban maradt fenn az eredeti festékréteg. A kis Jézus mellkasát és hasát borító fehér drapéria teljes mértékben átfestés volt, alóla a testfelület került elő. A tömítőmassza elkészítése során arra törekedtünk, hogy annak színe az eredeti vasoxid-vörös alapozóhoz hasonlítson. A vászonhordozó hosszú távú stabilitásának biztosítása indokolta a festmény újra-dublírozását, azaz új vászonnal való megtámasztását, ezután a képet egy korszerű, ékelhető, eltartó-peremmel ellátott vakkeretre feszítettük fel.
A festményt három rétegben lakkoztuk, hogy a színek kellő mélységet kaphassanak. A hiányok kiegészítését beilleszkedő retussal végeztük. A kép peremének védelmét egy sötét lazúrral ellátott, keskeny léckeret biztosítja.
Pacsika Mária Lilla: Gonzága Szent Alajosról készült festmény restaurálása a Magyar Képzőművészeti Egyetemen
A Magyar Képzőművészeti Egyetem Festőrestaurátor Specializációján először csak a IV. évfolyamban ismerkedünk meg igazán a restaurátori feladatokkal, hiszen ekkor kapunk először a kezünkbe műtárgyat.
2016 szeptemberében így került hozzám a Jézus Társasága Magyarországi Rendtartomány tulajdonában álló, ismeretlen festő által készített Gonzága Szent Alajost ábrázoló, vászon hordozóra készült, kisebb méretű (71x55 cm) kép.
Első ránézésre ez a festmény tűnt a legrosszabb állapotúnak az összes restaurálásra váró kép közül, ugyanis szakadások voltak rajta, a húzószegély, ami a vásznat a kerethez rögzítette, már nagyon rossz állapotban volt, kopások keletkeztek a képen, és a vastag, erősen rátapadt szennyeződésrétegtől a kép egyes részleteit nem lehetett szabad szemmel látni.
A festményen kivehető volt egy férfialak, kezében drapériával és feszülettel, az asztalon liliom, rózsák, egy korona, valamint egy ostor, amit csak további fototechnikai vizsgálatok során sikerült azonosítani. A kép alján található kronosztikont is csak később tudtam megfejteni („HIC qVaero fLores pVLChros hIC qVaero CoLores fVLget forMosIs pVLChrIor Iste rosIs”), ami nem csupán egy szöveget, hanem egy évszámot is rejt magában. A vörössel kiemelt római számokat összeadva megkapjuk a festmény készítésének évét, azaz 1781-et.
Első feladatunk tehát a szemrevételezés volt, ezt követték a különböző fototechnikai vizsgálatok, mint például az UV-lumineszcens, infravörös és röntgen-radiográfiás, valamint súrlófényes felvételek, amelyek nyomán észrevehetővé váltak a korábbi átfestések, pótlások, restaurálás nyomai, vagy a besötétedett lakkréteg miatt a festményen szabad szemmel nem észlelhető tárgyak. A természettudományos vizsgálatok segítettek továbbá az anyagok felismerésében, aminek során sztereo- és polarizációs mikroszkóp alatt vizsgáltuk a festményből vett rétegmintákat és a benne lévő pigment szemcsék fajtáját. Ezeknek amiatt is nagy jelentőségük van, mert kormeghatározóak is lehetnek. Ez segített megerősíteni abban a feltételezésben, miszerint a kronosztikon által értelmezett évszám valóban megegyezhet a festmény keletkezésének időpontjával. A mikroszkópos és kémiai vizsgálatokkal meg tudtam állapítani, hogy a kép nem tartalmazott 1781 előtt nem használatos pigmentet, se olyat, amit csak utána fedeztek vagy találtak volna fel. A mester a szervetlen eredetű festékek közül vastartalmú pigmenteket, cinóbert, porosz kéket, okkersárgát, ólomfehéret, valamint a szervesek közül növényi feketét és vörös pigmentet használt. A zöldeket az okkersárgából és a porosz kékből keverte ki. A korábbi restaurálás nyomaiból, a tömítésből is mintát vettem, ami cinkfehér használatára utalt, ami abban is segített, hogy meg tudjam nagyjából határozni a javítás keletkezését, ami ennek alapján az 1850-1950-es időszakra tehető.
Kutatóablak a drapérián
A kutatások eredményeire építve terveztem meg a restaurálást. A festményen kutatóablakokat nyitottunk, különböző erősségű anyagokkal próbáltuk a szennyeződött lakkréteget eltávolítani. A pergő festékréteget, kagylósodásokat, repedéseket a további munkálatok előtt rögzítenem kellett egy ragasztóanyag segítségével, majd vetex lapokat ragasztottam a kép felőli oldalra annak megóvása érdekében, és csak ezek után vehettem le a vakkeretről a festményt, és tisztíthattam meg a hátoldalt. Ezt követte a vászon szakadásainak megszüntetése és hiányainak pótlása, ami ennél a képnél igen nagy nehézséggel járt. Az angyalok arcát össze kellett illeszteni, illetve új vásznat kellett szálirányban a hiányzó részekbe ragasztani, és a húzószegélyeket is ki kellett egészíteni. Ezután BEVA oldattal konzerváltuk a képet, majd speciális vákuumasztalon levasaltuk, hogy a rétegek minél jobban kötődjenek a hordozóhoz. A következő lépés a festmény feltárása volt, ami az egyik legizgalmasabb munka, ugyanis az öreg, megsárgult lakkréteg eltávolításával ilyenkor bukkannak elő az eredeti, a festő által felhordott színek. Arra számítottam, hogy a zöldes felhős háttér sokkal kékebb lesz, de végül nem így történt. A háttér zöldes maradt, azonban a színek sokkal intenzívebbekké váltak, ugyanakkor sajnos arra is fény derült, hogy az átfestések milyen sok kopást takartak. Ezután készítettünk egy masszát a hiányzó festékrétegek tömítéséhez, és a szintbeli hiányokat ezzel pótoltuk. Ezeket a felületeket gouache aláfestő retussal egészítettük ki a környezetükhöz hasonló színűre. A képen olyan méretű szakadások és hiányok voltak, amik indokolttá tették a hordozó dublírozását is, ezért egy új vásznat ragasztottunk a kép hátoldalára, hogy a későbbiekben ne tudjon majd olyan könnyen mozogni a különböző klimatikus hatásokra. Ezt a műveletet szintén vákuumasztalon végeztük, majd a festményt új vakkeretre feszítettük, mert az eredeti keret már nem tudta volna hosszú távon stabilan tartani a vásznat.
Ezt követte a vékony lazúrokból álló olaj-gyanta retus azokon a területeken, ahol a kép festékrétege hiányos volt.
Gonzága Szent Alajosról készült festmény
Amilyen kicsi volt ez a műtárgy, annyira hasznos, izgalmas és nagy feladat volt számomra a festmény restaurálása. Természetesen rengeteg segítséget kaptam vezető tanáraimtól, Görbe Katalintól és Heitler Andrástól, de magam is rengeteg munkát fektettem bele, ami segített abban, hogy már az elejétől fogva sokkal közelebb érezzem magam ehhez a bár nem kiemelkedő színvonalú, de nagyon szerethető képhez.
