Arca logo

2015-ben a Magyarországi Egyházi Levéltárosok Egyesülete (MELTE) az NKA támogatásával létrehozott egy szolgáltatást, amely az együttműködő egyházi levéltárak segédleteit elérhetővé és közösen kereshetővé tette. Addig ugyanis a magyarországi egyházi levéltárak alig rendelkeztek internetes hálózaton keresztül kereshető nyilvános katalógusokkal. A Magyarországi egyházi levéltárak közös segédlete mint adatbázis az Arca nevet kapta, amely az archivum (levéltár) és catalogus (jegyzék) szavak rövidítéséből tevődik össze, egyben Noé bárkájának latin nevére utal, amelyet a régi tudományosságban gyakran használtak tudományos gyűjtemények megnevezésére. Működését az Access to Memory (AtoM) ingyenes, nyílt forráskódú szoftver mindenkori legfrissebb verziója biztosítja, kialakításában a legnagyobb érdem Koltai Andrásé, a Piarista Rend Magyar Tartománya Központi Levéltárának igazgatójáé, aki egyben az Egyesület elnöke.

Az adatbázist a MELTE üzemelteti, de a feltöltött adatokat az érintett egyházi levéltárak szolgáltatják. Az Arca honlapján található tartalmak az adott levéltáraknak, illetve – önálló jogi személyiség hiányában – a levéltárak fenntartóinak szellemi tulajdonai, így jogszerű eredetükért és valódiságukért is ezek az intézmények felelősek. Az oldalon elérhető segédletek (levéltárak) száma, valamint azok mélysége lépésről lépésre bővül – a legutóbbi bővítési fázis során a jezsuita levéltár főbb adatai is elérhetővé váltak.

A Jézus Társasága Magyarországi Rendtartományának Levéltára még Mihalik Béla igazgató munkájának és Koltai Andrással való együttműködésének eredményeként csatlakozott az Arca által lefedett levéltárak sorához. Alapvető fondjegyzéke 2020 áprilisának közepén került feltöltésre. Ez együtt járt a levéltár szerkezetének átalakításával is, vagyis a korábbi segédleteink – beleértve a honlapunkon található, hamarosan javításra kerülő táblázatos változatot – már nem az aktuális levéltári felépítést és jelzeteket tükrözik. A kutatóinkat ezúton is kérjük, hogy ezt követően az Arca alapján tanulmányozzák az anyagunkat, megjelenés előtt álló és jövőbeni írásaikban pedig lehetőleg már az új beosztás alapján tüntessék fel a jelzeteket.

Arca-oldal

Jézus Társasága Magyarországi Rendtartományának Levéltára aktuális fondjegyzéke ITT érhető el. Az oldal bal szélén a levéltári struktúrában, ágrajz mentén böngészhetünk, míg a felső sávban található keresőmező (vagy a mellette lenyitható haladó keresés) segítségével az adatbázisból egy-egy keresőkifejezés révén hívhatók le az adatok. A teljes adatbázisban az egyes levéltárak, levéltári leírások, iratképzők, funkciók, témák, helyek és feltöltött digitális objektumok szerint lehetséges a keresés és a böngészés (a bal felső sarokban). Az AtoM teljes felhasználási útmutatója angol nyelven ezen a linken olvasható.

Submitted by admin_regi_weblap on