Kostialik János

1853. dec. 7. Bobró. SJ 1870. márc. 18. Nagyszombat. Psz. 1883. Innsbruck. F. 1889. febr. 2. 4 fog. prof. Kalocsa. †1927. ápr. 1. Kalocsa.

Életrajz
1870-ben Nagyszombatban lépett be a Társaságba. A próbaidő után St. Andräban két évig retorikát, Pozsonyban három évig bölcseletet tanult. 1877–80-ig Kalocsán tanított. A teológiát Innsbruckban végezte, 1883-ban szentelték pappá. A következő évben Kalocsán tanított, majd Nagyszombatban az újoncmester segítőjeként végezte a harmadik próbaévet. 1886-ban Kalocsára került tanárnak, és ott is maradt haláláig. Az előző öt évet is beleszámítva negyvenöt évig tanított középiskolában. A matematikát és a fizikát leszámítva szinte minden tárgyat tanított, főleg a klasszikus latin és görög mellett magyart és németet. Élete utolsó két évében házi lelkiatya volt.
M

M: Az utóidejű határozó mondatok. Kalocsa, 1899; Német szórend. Kalocsa, 1902; Imm. Alvarez S. J.: Versus memoriales. (Kézirat gyanánt.) Kalocsa, 1902. Meditationes ss. Exercitorium spiritualium. (Kézirat.) Rendszeres latin nyelvtan. (Kézirat.)

Ir

Ir: Cat. Def. I. 17.256; MJTN 124–5; MKL VII. 260; Petrik 1886–1900; Szi VI. 1141; Tóth 23–4; †P. Kostialik János SJ. Kalocsai–Pécsi Diákszemle 4. (1927. április) 4, 4. P. Kostialik János SJ 1853–1927. ProvH 14. (1927. július) 1–2; Kostialik János (1853–1927). A Kalocsai Jézustársasági Érseki Gimnázium Értesítője 1927. 8–9.

Születési idő
1853-12-07
Születési hely
Bobró
Belépés ideje
1870-03-18
Belépés helye
Nagyszombat
Fogadalomtétel ideje
1889-02-02
Fogadalomtétel helye
Kalocsa
Fogadalom
4 fog. prof.
Papszentelés ideje
1883
Papszentelés helye
Innsbruck
Halálozás ideje
1927-04-01
Halálozás helye
Kalocsa