Lázár József

Húszéves korában kezdte meg szerzetesi életét: két év próbaidő és egy év retorika Bp.-en a Manrézában. A bölcseletet Kassán végezte, de a harmadik évet a háború miatt Pécsett fejezte be. Két év magisztériumra is ott maradt. Szegedről a teológia második évében Nyugatra akart szökni a nemzetközi gyorsvonat hálókocsija alatt rendtársával, Wéber Jánossal. A vonat indulása előtt, még a Keleti pályaudvaron, felfedezték őket. Lázárt Kistarcsára internálták, ahol több mint négy évet töltött. Az ottani „teológiai főiskolán” befejezte tanulmányait. Szabadulása után az építőiparban kezdett dolgozni. 1957. január 25-én Pomázon három másik jezsuitával együtt Kisberk Imre székesfehérvári segédpüspök titokban pappá szentelte. Hivatalos működési engedélyt lelkipásztori tevékenységre nem kapott. 1964–7 között levelező tagozaton elvégezte a középfokú építőipari technikumot, és főművezetői beosztásban dolgozhatott. 1979-ben elérte nyugdíjhatárt, így nem függött többé a munkahelyétől. Ezért jelentkezett a helyi illetékes egyházi főhatóságnál papi szolgálattételre. 1981-ig Egercsehiben volt plébános. Ekkor kétévi római tanulmányútra mehetett Rómába, előkészületként a leányfalusi lelkigyakorlatos házban végzendő munkára. Abba belekapcsolódott, de átvette az iregszemcsei plébániát is. Amikor 1990-ben a szerzetesrendek újra működni kezdtek, a kispesti jezsuita plébániára került lelkipásztornak. 1995-ben beutalták a pannonhalmi szociális otthonba, ahol rövidesen meghalt.