Vendel János
      
            1894. jún. 30. Makó. Nyelv: magyar. SJ 1910. aug. 14. Nagyszombat. Psz. 1923. jún. 3. Krakkó. F. 1927. febr. 2. C. sp. †1971. dec. 12. Isztambul.
      Tovább ...
Életrajz
Középiskoláit Makón kezdte, majd Bp.-en folytatta. A VI. osztály után Nagyszombatban, 1910-ben lépett be a Társaságba. A próbaidő után Kalocsán fejezte be a gimnáziumot. 1915–7 között Innsbruckban hallgatta a bölcseletet. A magisztériumban Szatmárnémetiben volt három évig nevelő. A teológiát Innsbruckban kezdte 1920-ban, majd Krakkóban folytatta. Ott szentelték pappá 1923. június 3-án. A teológia utolsó évét magántanulóként fejezte be Érden. A harmadik próbaévre 1925-ben Bécs-Lainzba került. Papi működését Bp.-en kezdte mint az ifjúmunkás és a diák Mária-kongregációk vezetője. Segítette a missziós központ munkáját is. 1929–31 között Bp.-en az egyetemen latint és történelmet tanult. Ezekben az években sok magyar iparos ment Törökországba dolgozni, ezért Vendel Jánost az ő lelki gondozásukra küldték. Élete java részét Isztambulban töltötte, 1936–8 között Ankarában dolgozott. A törökök között nem térített. Módszere volt jót tenni beszélgetés útján, így barátságba került sok, főleg műveltebb körökből származó törökkel. Élete vége felé komolyan dolgozott az újszövetségi Szentírás török fordításán. Régóta magas vérnyomása volt. Egyik reggel nem jelent meg misézni. Halva találták szobájában.
M.: A limpiasi csodás feszület. Bp., 1912.
    M.: A limpiasi csodás feszület. Bp., 1912.
Ir
              Ir: Cat. Def. II. 104; MJTN 241; Tóth 39; Holovics F.: Vendel János (1894–1971). Levél Barátomnak 1972. április 16. 7; Pary S.: P. Vendel János S. J. (1894–1971). Cor Unum 117. (1972) 1; P. Vendel János SJ (1894–1971). Anima Una 42. (1972. június) 16–8; P. Vendel János (1891–1971). MJV IV. 490–5; Molnár A.: Magyar jezsuita misszió Törökországban. Múlt és jövő. Bp., 2009. 134–59; MJN 270; Bikfalvi G.: P. Vendel János SJ életrajza. Marosvidék 13. (2012) 2, 11–5.
          Adatlap
Születési idő
              1894-06-30
          Születési hely
              Makó
          Belépés ideje
              1910-08-14
          Belépés helye
              Nagyszombat
          Fogadalomtétel ideje
              1927-02-02
          Fogadalom
              C. sp.
          Papszentelés ideje
              1923-06-03
          Papszentelés helye
              Krakkó
          Halálozás ideje
              1971-12-12
          Halálozás helye
              Isztambul
          Beszélt nyelvek
              magyar
          
