Jaschkó István (kínai nevén Je Jukan)

Kilencgyermekes családban született (két öccse szintén jezsuita, egyik lánytestvére pedig szerzetesnővér lett). Magyar iskolában tanult Kassa Csehszlovákiához csatolása után, mégsem érettségizhetett le a premontrei gimnáziumban, mert egy cserkészfelvonuláson a kassai Fő utcán a menetelő csapatban magyar énekeket énekeltek, ez pedig az új államban „államellenes tevékenységnek” minősült. Őt, mivel vállalta a felelősséget a magyar énekért, büntetésül kizárták az ország összes középiskolájából. Így a gödöllői premontrei gimnáziumban érettségizett 1932-ben. Már előtte belépett a jezsuita rend mo.-i rendtartományába és elvégezte a noviciátust a zugligeti Manrézában, bár evangélikus édesapja nem adta ehhez az engedélyét. A filozófiát a németországi Pullachban tanulta, itt ébredt fel benne a misszió iránti érdeklődés. Hazatérte után kérte, hogy küldjék misszióba; ekkor a felkészülés jegyében 1935–36 folyamán magiszter volt a pécsi Pius Gimnáziumban, közben a pécsi egyetemen egészségügyi ismereteket tanult. Ebben az időben édesapja is katolizált.
1936-ban ment a kínai misszióba, 1936–38-ban Ankingban kínai nyelvtanfolyamra járt, majd 1938–42 között a sanghaji Zikavej főiskolán elvégezte a teológiát, amelyből licenciátust szerzett. 1941. május 31-én Cipriano Cassidi SJ, Pengpu apostoli vikáriusa szentelte pappá. Utána három évre a tamingi kisszeminárium prefektusa lett, főként a latin nyelvet oktatta a kínai szeminaristáknak; egyik diákja, San Kuo-hszi (Paul Shan SJ, 1923–2012) 1979-ben püspök, 1998-ban bíboros lett. Jaschkó atya a harmadik próbaévét Anhujban töltötte, majd visszatért az időközben Tamingból Csengcsouba költöztetett szemináriumba. Ezután 1947–54-ig Csangjüanban volt misszionárius; itt elsősorban a helyi kis kórházat vezette, de 1951-ben letartóztatták és három évig házi őrizetben tartották. 1954. november 19-én kitoloncolták Kínából. Ekkor fél évet Hongkongban töltött, pár hónapot Makaóban segített Zsámár Jenő rendtársa plébániáján, majd 1955 májusában Tajvanra érkezett. A putzei magyar jezsuita misszióba került, ennek keretei között Tungsiban és Putajban dolgozott: betegeket kezelt és hitoktatást tartott. 1958 elején átírták az újonnan alapított távol-keleti provinciába. Miután egy évre visszatért a putzei központba, 1962-ben Lucaóba költözött, ahol évek alatt kórházat is épített. 1972-től Tajpej mellett, majd 1974-től Hszincsuban plébánosként működött, és a szellemi és fizikai fejlődésükben elmaradott gyermekek számára intézeteket alapított. Közülük a legfontosabb az 1983-ban létrejött Hua Kuang intézet Kuanhsziban. Ez úttörő vállalkozásnak számított Tajvanon, e téren végzett munkájáért 1998-ban Tajvan elnöke az egyik legmagasabb állami kitüntetésben részesítette. 1987-től Hukouban plébánoshelyettes, 1991-től Csutungban plébános volt, miközben rendszeresen látogatta intézeteit. Élete utolsó évtizedében maga is a Hua Kuang lakója volt. 2003-ban a tajvani Providence egyetem tiszteletbeli doktorává avatta. Gyengülő egészségi állapota miatt 2008 végén kórházba szállították, de saját kérésére visszavitték a Hua Kuang intézetbe, ahol a következő tavaszon elhunyt.