Idén több értékes régi könyvvel gyarapodott könyvállományunk, ezek közül most négyet szeretnénk bemutatni. Egy kötet a jezsuiták kassai kollégiumának nyomdájában készült, a többi három a nagyszombatiban.
Akai János: Initia Cassoviensis societatis Jesu collegii ab anno 1601 ad annum 1640. Cassoviae, Typis Academicis Societatis Jesu, 1743.
Ezt a művet Adányi Andrásnak, Splényi Józsefnek, valamint Akai János testvérének, Akai Kristófnak is tulajdonítják – mindhárman rendtársai voltak a jelen köteten feltüntetett szerzőnek. Az Akai testvérek Radnán születtek, mindketten 1723-ban léptek be a rendbe, Kristóf, az idősebb Bécsben, János pedig Trencsénben. Volt még egy testvérük egyébként – Péter –, aki szintén jezsuita lett. Akai János bölcseleti tanulmányait Nagyszombatban, a teológiát Bécsben és Nagyszombatban végezte. Bátyja Grazban tanulta a bölcseletet, a teológiát pedig a nagyszombati egyetemen. Életútjuk többször keresztezte egymást Nagyszombatban, majd Kassán. János 1740-től haláláig, 1767-ig élt itt és tanított bölcseletet, teológiát, egyházjogot és szentírástant a jezsuita akadémián, Kristóf 1738-1744, majd 1750-1752 között tevékenykedett a városban. Mindketten a pasztorációs munkákban is jeleskedtek, hitszónokként, börtönlelkészként, Kristóf népmisszionáriusként is.
A jezsuiták kassai megtelepedésének történetét 1640-ig taglalja ez a munka, elmeséli, miként érkezett Kassára 1601-ben Pázmány Péter és Németh Jakab, hogyan harcolt a két jezsuita a katolikus hit terjesztéséért, és közli Pázmány életrajzát is. Megtudhatjuk, miként tértek vissza rövid időre a rendtagok 1606-ban a városba. Szól a kassai vértanúkról, és az 1638-as megtelepedés közvetlen előzményeiről is.
Erber, Anton: Institutiones dialecticae, sive brevis quaedam ad reliquam philosophiam introductio, methodo scholastica elucubrata. Tyrnaviae, Typis Academicis Societatis Jesu, 1752.
Anton Erber 1695-ben született a krajnai Lustthalban (Dol pri Ljubljani, Szlovénia) nemesi család sarjaként, tizenhét évesen lett jezsuita. A bécsi majd a grazi egyetemen tanított filozófiát, jogot és teológiát, később a laibachi kollégium élére került rektorként. Filozófusként a skolasztika szellemében alkotott, szemben állt Descartes racionalista filozófiájával. Institutiones dialecticae című könyvét leginkább filozófushallgatók forgathatták, Kassán például annyira népszerű volt, hogy két kiadást is megért, ami nagy sikernek számított. Ugyanakkor plébániák könyvtáraiban és szerzetesrendi könyvgyűjteményekben is előfordult, amint ez számos korabeli könyvjegyzékből kiderül - tehát népszerű lehetett az alsópapság körében, és nem csak a jezsuiták használhatták. Erber azonban nem érhette meg munkája első kiadását (Bécs, 1750), még 1746-ban elhunyt.
Gautruche, Pierre: Historia poetica ad faciliorem poetarum et veterum auctorum intelligentiam. Tyrnaviae, Typis Academicis Societatis Jesu, 1756.
Ez a kötet a mű hetedik nagyszombati kiadása, szerzője a francia jezsuita Pierre Gautruche író, matematikus – akiről korábban úgy gondolták, hogy azonos Pierre Gautier lantossal és zeneszerzővel. Gautruche Orléansban született 1602-ben, 1621-ben lépett be a Társaságba. 1681-ben halt meg a normandiai Caenben, ahol a legtöbbet élt és tevékenykedett a teológia és matematika professzoraként. Munkásságával kivívta kora tudósainak és filozófusainak a megbecsülését is – bár nem újítások vagy nagy felfedezések hoztak számára elismerést. Arra kötelezte el magát ugyanis, hogy rendjének iskolái számára jól érthető és praktikus alapműveket írjon, olyanokat, amelyek összefoglalják és közvetítik a diákoktól megkövetelt tudást és információkat, vagyis jó tankönyveket szeretett volna a tanárok és a hallgatók kezébe adni. A Historia poetica elsődleges célja, hogy segítséget nyújtson a görög és latin költők műveihez, egyfajta segédlet, amely eligazít az ókori klasszikusok világában. Az első könyvben számba veszi a pogány isteneket, a második a félistenek történeteit meséli el, a harmadikban pedig arról ejt szót a szerző, hogy miként tisztelegtek és hódoltak az ókori pogány görögök és rómaiak isteneik és félisteneik előtt.
Jacques Vanier: Praedium Rusticum. Editio novissima, aucta et emendata, cum figuris aeneis. Tyrnaviae, Typis Collegii Academici Societatis Jesu, 1772.
Jacques Vanier Praedium rusticum című munkáját a kor fontos mezőgazdasági és állatorvosi szakkönyveként tartották számon. Vanier francia jezsuita költő, bölcsészettan- és retorikatanár volt, főként Toulouse-ban élt és tevékenykedett. A paraszti gazdálkodásról szóló tankölteményét először 1706-ban adták ki, majd a teljes, tizenhat részből álló művet 1730-ban publikálták. A Praediumot Vergilius híres mezőgazdasági tankölteményéhez, a hexameterekben megírt Georgicahoz szokták mind formájában, mind jelentőségében hasonlítani. Magyarra hárman is lefordították: Mihalcz István (exjezsuita atya) fordítását 1779-ben adták ki, ő kihagyott részeket a költeményből, de bele is toldott olyan strófákat, amelyek az erdélyi halastavakról és vadaskertekről szólnak. Baróti Szabó Dávid is ebben az évben kezdte el a hexameterek magyarítását, melyet két ízben is elvégzett – az első változattal elégedetlen költő 1794-ben másodszor is kiadta fordítását. Ugyanebben az évben Kassán jelent meg Illei János volt jezsuita fordítása is. A magyar adaptációknak köszönhetően a 19-20. századi mezőgazdasági és állatorvosi bibliográfiákba is bekerült – némi fenntartással ugyan, hiszen ilyen, és ehhez hasonló gyógymódok szerepelnek benne:
„A száj fájást gyógyítsd seprő pálinkával
Bövséges mértékben meg-törtt fok-hagymával,
Elegyítvén buza-lisztnek kovászával
Egyszersmind meg-törött büdöskő porával.”
