Stöcklein Josef
1676. júl. 21. Öttingen. Nyelv: német. SJ 1700. okt. 9. Bécs. Psz. belépése előtt. F. 1711. febr. 2. 4 fog. prof. Buda. †1733. dec. 28. Graz.
Életrajz
A bajorországi Öttingenben született, világi papként lépett be Bécsben a Társaságba. A próbaévek után 1703–4-ben Komáromban volt hitszónok. 1705–10-ig a tábori lelkészek főnökének helyetteseként teljesített szolgálatot. 1711-ben Budán hitszónok, 1712-ben Székesfehérváron házfőnök, majd egy-egy évig hitszónok volt Egerben, Nagyszebenben, két évig Kolozsváron. 1717–9-ben a tábori lelkészek főnökének hivatalát látta el. 1720-ban a bécsi professzusházban házgondnok, 1721–3-ban Bécsújhelyen rektor, 1724-ben Pozsonyban házi lelkiatya volt. 1725–33 között Grazban alkotta meg nagy művét, a Der neue Welt-Bott, az Új világ-hírnök című folyóiratot, melynek 1761-ig megjelent harmincnyolc kötetéből huszonnégyet ő adott ki. Azzal kezdte, hogy a francia Lettres édifiantes-t fordította németre, hogy ismertesse a Társaság apostoli működését az egész világon. Rövidesen mindenfelől érkeztek a német nyelvű hithirdetőktől a beszámolók. Stöcklein jó kritikusi érzékkel válogatott a beérkezett bőséges anyagból. Műve nagy lelkesedést váltott ki a missziók iránt, egyben fontos történelmi forrásanyag is a kutatók számára.
M
M: Der Neue-Welt-Bott mit allerhand Nachrichten dern Missionariorum Societatis Jesu. 38 k. Augsburg–Graz, 1728–1761.
Ir
Ir: Guilhermy II. 513; Nom. III. 1612; So VII. 1585–6; St 340–1; A. Blankenburg: German Missionary Writers in Paraguay. Mid America 29. (1947) 54–61.
Születési idő
1676-07-21
Születési hely
Öttingen
Belépés ideje
1700-10-09
Belépés helye
Bécs
Fogadalomtétel ideje
1711-02-02
Fogadalomtétel helye
Buda
Fogadalom
4 fog. prof.
Papszentelés ideje
belépése előtt
Halálozás ideje
1733-12-28
Halálozás helye
Graz
Beszélt nyelvek
német