Gálffy László
1887. jún. 28. Törökszentmiklós. Nyelv: magyar. SJ 1906. szept. 11. Nagyszombat. Psz. 1916. Innsbruck F. 1924. febr. 2. Érd. †1949. aug. 11. Kalocsa.
Életrajz
Nagyváradon érettségizett a premontrei főgimnáziumban. 1906-ban lépett be a nagyszombati újoncházba. A kétéves próbaidő után ugyanott retorikát végzett. A bölcseleti tanulmányok első két évét Pozsonyban végezte, a harmadik évre a belgiumi Leuvenbe került. Onnan ment Nápolyba teológiára, de egy év múlva visszatért és Innsbruckban folytatta tanulmányait. 1916-ban szentelték pappá. Röviddel utána súlyosan megbetegedett, és évekig a svájci Davosban ápolták. Csak 1923-ban tért vissza Érdre, ahol harmadik próbaévét végezte. Ott maradt mint házi lelkiatya és az újoncok nyelvtanára. Őket követte új állomáshelyükre is a bp.-i Manrézába mint lelkiatya és író. Onnan 1932–3-ban részt vett a Katolikus Misszió szerkesztésében is. 1934–5-ben újra beteg lett, és házon kívül ápolták. Visszatérte után Kalocsára került, néhány évig még mint házi lelkiatya, haláláig 1949-ben mint író. Főleg lelki irodalommal foglalkozott. Több műve idegen nyelvből való átdolgozás. Legfontosabb könyve a Jezsuita szellem 1942-ből. Három munkája kéziratban maradt.
M
M: Hogyan imádkozzunk? Bp., 1937; Isten mibennünk. Bp., 1937; Krisztus testvéreinkben. Bp., 1937; Isten közelében. Bp., 1938; Istenfiúi életünk. Bp., 1939; Jezsuita szellem. Bp., 1942; A legnagyobb örömhír. Bp., 1944; Apostoli lelkeknek. Bp., 1946; Hogyan készüljünk a jó halálra? Bp., 1948.
Ir
Ir: Cat. Def. I. 24.880; F-V 13; Gu X. 262–3; MJTN 74; MKL III. 893–4; Tóth 17; P. Gálffy László (1887–1949). ProvH 89. (1950. április) 25–7.
Születési idő
1887-06-28
Születési hely
Törökszentmiklós
Belépés ideje
1906-09-11
Belépés helye
Nagyszombat
Fogadalomtétel ideje
1924-02-02
Fogadalomtétel helye
Érd
Papszentelés ideje
1916
Papszentelés helye
Innsbruck
Halálozás ideje
1949-08-11
Halálozás helye
Kalocsa
Beszélt nyelvek
magyar