Gálffy László

Nagyváradon érettségizett a premontrei főgimnáziumban. 1906-ban lépett be a nagyszombati újoncházba. A kétéves próbaidő után ugyanott retorikát végzett. A bölcseleti tanulmányok első két évét Pozsonyban végezte, a harmadik évre a belgiumi Leuvenbe került. Onnan ment Nápolyba teológiára, de egy év múlva visszatért és Innsbruckban folytatta tanulmányait. 1916-ban szentelték pappá. Röviddel utána súlyosan megbetegedett, és évekig a svájci Davosban ápolták. Csak 1923-ban tért vissza Érdre, ahol harmadik próbaévét végezte. Ott maradt mint házi lelkiatya és az újoncok nyelvtanára. Őket követte új állomáshelyükre is a bp.-i Manrézába mint lelkiatya és író. Onnan 1932–3-ban részt vett a Katolikus Misszió szerkesztésében is. 1934–5-ben újra beteg lett, és házon kívül ápolták. Visszatérte után Kalocsára került, néhány évig még mint házi lelkiatya, haláláig 1949-ben mint író. Főleg lelki irodalommal foglalkozott. Több műve idegen nyelvből való átdolgozás. Legfontosabb könyve a Jezsuita szellem 1942-ből. Három munkája kéziratban maradt.