Online Jezsuita Történeti Névtár

1934–6 között a zugligeti Manrézában végezte a noviciátust, utána két évig Bp.-en tanult filozófiát. 1940-ben a pécsi Pius Gimnáziumban volt magiszter. 1941–4 között Szegeden teológiát végzett. Utána Bp.-en a Katolikus Iparos- és Munkásifjak Országos Egyesületében tevékenykedett. 1948-ban Kispesten káplán, 1949-ben a terciát a Manrézában végezte. 1950-ben elhagyta az országot, Torontóba került lelkipásztori munkára. Majd évekig különböző plébániákon lakott és szórványmissziót végzett. 1954–6 között Reginában a jezsuita Campion középiskolában történelmet, német nyelvet és hittant tanított, s közben látogatta a magyar emigránsokat. 1957–60 között Torontóban lelkipásztor. 1961–70 között Courtlandben telepedett le, de egész Dél-Ontarióban látogatta a magyar híveket, és megalapította az ontariói London magyar misszióját. Közben német emigránsokat is pasztorált. 1971-ben Münchenben, majd 1972-ben Klagenfurtban lakott, ahonnan a Vajdaságban missziózott. Amikor onnan kitiltották, 1973-ban visszament Hamiltonba. 1974–6 között Leuven központtal a magyar híveket látogatta. 1977–9 között ismét Hamiltonban, 1980–93 között pedig Montrealban volt lelkipásztor. Onnan terjesztette az Imaapostolságot és képviselte Kaszap István boldoggá avatási ügyét – Kaszap István a novícius társa volt – viceposztulátorként. 1993-ban hazatért Mo.-ra, a kispesti plébánián végzett lelkipásztori munkát, majd 1994–7 között ismét Montrealban működött, de 1998-ban visszament Kispestre. 2000-ben bevonult a pilisvörösvári szociális otthonba, az egészsége rohamosan gyengült, majdnem teljesen megvakult.

Érden lépett a Társaságba, a bölcseletet 1925–7-ben Szegeden tanulta. Két évet Pécsett, egyet Kalocsán volt magiszter. A teológiát 1931–4-ben Szegeden végezte. A harmadik próbaévre az ausztriai St. Andräba került. 1938-ban a szegedi egyetemen tanári oklevelet szerzett. 1939-től Pécsett, 1944-től Kalocsán tanított magyar és latin nyelvet. 1946-ban Pécsett lett rektor az iskolák államosításáig. Utána az ottani jezsuita magániskolát vezette. 1950. június 10-én Mezőkövesdre internálták, ahonnan Miskolcra szökött. Besúgás alapján elfogták és Kistarcsára internálták. Onnan az ÁVO többször vitte kihallgatásra. Úgy látszik, be akarták szervezni. 1951. december 23-án szabadult. Utána magántanításból élt Bp.-en. A Szent Rita-templomban szokott misézni, ahol a hetvenes évektől kezdve bekapcsolódott a lelkipásztorkodásba is. 1980-ban költözött Panonhalmára.

1933–6 között a zugligeti Manrézában végezte a noviciátust és a retorikát. 1937–9 között Bp.-en filozófiát tanult. 1938-ban a kalocsai konviktusban szakaszfelügyelő. 1941–4 között Szegeden teológiát tanult. 1946-ban a kalocsai gimnáziumban hittantanár, a Mária-kongregáció prézese, könyvtáros. 1947-ben a Manrézában tölti a terciát. 1948-ban Hódmezővásárhelyen spirtuális és hittantanár. 1949–51 között Kaposváron hittantanár és a Mária-kongregáció prézese. A szétszóratás után 1951–2 között teológiatanár az egri szemináriumban. 1952-ben rövid ideig lelkész Kemecsén, majd 1952–9 között Vasmegyeren, 1959–78 között Bekölcén. 1979–81 között Rómában a Gergely Egyetemen tanul, 1982–9 között Balaton községben lelkész, 1990–8 között pedig plébános.

Az illegalitásban lépett be a Társaságba. 1954–9 között a Központi Szemináriumban tanult, majd politikai okok miatt elbocsátották. Hiányzó vizsgáit magánúton tette le, így Zadravecz István püspök a Kassai téri Szentlélek-templomban pappá szentelte. Utána egy évtizedes kántori szolgálat következett, mivel sehol sem alkalmazhatták lelkipásztori munkakörben. 1971-ben végül az egri egyházmegyében kapott kápláni megbízatást, Mádon hittant tanított. 1972-től Sárospatakon, 1973-tól Sátoraljaújhelyen, 1976-tól pedig Nyíregyházán volt káplán. Az első plébánosi kinevezést 1979-ben kapta Nyírbogdányba. 1981-ben cserével Nyírszőlősre került plébánosnak, majd 1987-ben Maklárra. Innen ment a kárpátaljai misszióba 1989-ben. Ekkor Rahón, majd 1991–2001 között Ungváron, 2001–11 között Beregszászon volt plébános. 2011-ben visszatért Mo.-ra, jelenleg Szegeden lelkész.

Próbaidejét Bécsben, a tanárképzőt Leobenben végezte. 1686–8-ban Grazban bölcseletet tanult. 1689–91-ig Kolozsváron volt tanár „Mindszenti alias Bohus” névvel. 1692-ben Sopronban retorikát tanított. 1693-ban Grazban kezdte el a teológiát, és egy év múlva Nagyszombatban folytatta. Ott szentelték pappá 1696-ban. Képzését a harmadik próbaévvel Judenburgban fejezte be. Utána Sopronban egy évre hitszónok és iskolaigazgató lett. 1699–1704-ben Nagyszombatban filozófiatanár volt. 1705–8-ig neve nem szerepel az évi katalógusokban. 1709–11 között Kassán kontroverziát, majd Egerben és Zágrábban kazuisztikát tanított. 1716-ban Leobenbe, majd 1719-ben Judenburgba került, ahol meghalt.

1942–5 között a zugligeti Manrézában végezte a noviciátust és a retorikát. 1946–9 között Szegeden tanult filozófiát, és elkezdte teológiai tanulmányait, de külföldre kényszerült. 1950–1-ben Feldkirchben, 1952-ben Bürenben élt, majd 1953–6 között Leuvenben fejezte be tanulmányait. 1957-ben Münsterben végezte a terciát. 1958–67 között Essenben és Mühlheimben volt a magyarok lelkésze, közben 1962–7 között hittant tanított középiskolában. 1968-ban Saarlouisban, 1969–71 között Krefeldben, 1972–80 között Bad Godesbergben, 1981–7 között Bonnban, 1988–94 között Meckenheimben lelkészkedett, és főleg kórházakban dolgozott, idősekkel foglalkozott. 1994-ben hazatért Mo.-ra.

Gyöngyösön született, huszonkét éves korában lépett be Trencsénben a Társaságba. A teológiát 1677–80-ban Nagyszombatban tanulta, ahol 1680-ban pappá szentelték. Utána két évig Pécsett volt misszionárius. A harmadik próbaévet Judenburgban végezte 1683-ban. Már fiatalon, 1684–7 között helyettes házfőnök volt Vágsellyén. Utána haláláig a renden belül házi lelkivezető, és apostoli munkájában gyóntató volt Győrben és Grazban, mindkét helyen kétszer, majd újra Győrben, ahol negyvenhat éves korában halt meg.

Középiskolai tanulmányait a váci piaristáknál végezte. 1921-ben Érden lépett be a Jézus Társaságába. 1924–6 között Szegeden tanulta a bölcseletet, utána Kalocsán két évig latin és magyar nyelvet tanított. 1929–32-ben Innsbruckban volt teológus, ahol 1931-ben pappá szentelték. 1933-ban Szegeden a kollégiumban a tanuló rendtagok elöljárója volt, és az egyházmegyeközi szemináriumban tanított bölcseletet és hittudományt. A következő két évben a szemináriumban lakott. 1936–7-ben a kollégiumban a dogmatika tanára, akadémiai hitszónok és a Mária-kongregáció vezetője volt. 1938-ban a franciaországi Amiens-ben végezte a harmadik próbaévet. 1939–43-ig a kollégium rektora, dogmatanár és a tartományfőnök tanácsadója volt. 1944–8-ban a tartományfőnöki hivatalt látta el. A kommunisták hatalomra jutásával helyzete tarthatatlanná vált. A rendfőnök engedélyével kinevezte utódát, és elhagyta az országot. 1949–51-ben két évig bölcseletet tanított az északolasz Chieriben, ahová a Mo.-ról kiszökött tanuló rendtagokat összegyűjtötték. 1952–62 között a kanadai Montrealban, 1963–9-ben Willowdale-ben és 1970–3-ig Torontóban teológiát tanított. 1977-ig ott élt mint nyugalmazott tanár, majd 1978–87 között Hamiltonban volt egy gondozóintézet lakója.

Pozsonyból Trencsénben lépett be a Társaságba. Kőszegen grammatikát tanított. 1695–7-ben végezte a bölcseleti tanulmányokat Grazban, majd Esztergomban volt két évig tanár. A teológiát Bécsben kezdte és Nagyszombatban fejezte be. Ott szentelték pappá 1703-ban. Pécsre került hitszónoknak, ahol 1704-ben az ortodox szerbek támadásakor több társával együtt megölték.

Francisco de Borja a III. gandíai herceg, Juan de Borja és Aragóniai Johanna elsőszülött fia volt. Az apai törvénytelen ágon VI. Sándor pápának, az anyja révén pedig Katolikus Ferdinándnak, Aragónia királyának volt dédunokája. A családban vallásos nevelést kapott, amiben nagy szerepet játszott nagyanyja és nagynénje: mindketten beléptek a gandíai klarisszák rendjébe. Apja második házasságában tizenkét gyermek született. Az 1519–22-es parasztlázadáskor a családnak menekülnie kellett. A lázadás leverése után Borja Zaragozába került anyai nagybátyjához, az ottani érsekhez. Grammatikát és zenét tanult. 1522–5-ben Tordesillasban tartózkodott, ahol Őrült Johanna lányának, Katalinnak az udvarába került annak III. János portugál királlyal kötött házasságáig. Utána visszakerült Zaragozába, ahol Gaspar Lax spanyol humanista tudós, filozófus vezetése alatt tanult.
1528-ban kezdte meg szolgálatát V. Károly császár udvarában. Izabella császárné udvarhölgyét, a portugál Leonor de Castrót adta hozzá feleségül. Nászajándékul a császári pártól megtisztelő feladatokat kaptak. Házasságukban négy fiú és négy leány született. V. Károly távolléte alatt, 1529–33-ban a férjét helyettesítő császárné kíséretéhez tartozott. 1534–5-ben a császár Spanyolországban tartózkodott, és Borjával matematikát, történelmet és kozmográfiát tanultak Alfonso de Santa Cruznál. 1536-ban V. Károly tuniszi győztes hadjáratában nem vett részt, de a Provence-ban, Franciaország ellen vívott szerencsétlen hadjáratában igen.
Izabella császárné 1538. május 1-jén, harminchat éves korában meghalt. Borja részt vett a holttest Granadába szállításán, és amikor meglátta az eltorzult arcot, a hagyomány szerint így kiáltott: „Soha többé nem szolgálok egy úrnak, aki halandó!” Nem bizonyos, hogy valóban ő és valóban így mondta, de naplóbejegyzése Izabella haláláról azt mutatja, hogy további életében a földi javakhoz való viszonya sokkal szigorúbb lett.
1539. június 26-tól 1543 áprilisáig katalóniai alkirály lett. V. Károly részletes utasítást adott számára. Küzdött a banditizmus ellen, megerősítette a tengerpartot a törökök és a kalózok ellen, és 1542-ben kivédte a franciák támadását. Ugyanebben az évben a monzóni birodalmi gyűlésen felesküdött Fülöp hercegre.
Ezekben az években Borja mélyen vallásos életet élt. Szoros kapcsolatban állt a ferencesek reformágával, Alkantarai Szent Péterrel és a szélsőséges laikus testvérrel, Tejedai Jánossal, akit magával vitt Granadába. Találkozott az első, Spanyolországba érkező jezsuitákkal is: Faberral és Araozzal.
Atyja halála, 1543. január 8. után Gandía hercege lett. V. Károly azt tervezte, hogy ő lesz a portugál király lányának, Máriának és a császár fiának, Fülöpnek, házasságkötésük után az udvarmestere. A tervhez a portugál király nem járult hozzá. Borja ettől kezdve hercegségével törődött, de gondja volt alattvalói vallásos életére is. Hat kis lelki könyvet írt, amelyeket egy kötetben is kiadott 1548-ban Valenciában.
Borja felesége, Leonor 1546. március 27-én meghalt. Ez meggyorsította útját a Társaságba lépés felé. A Faber Péterrel és Antonio Araozzal való találkozás és Ignáccal folytatott levelezése volt a kezdet, a P. Ovidiónál végzett lelkigyakorlat meghozta a végső döntést. 1546. június 2-án letette a tisztaság és engedelmesség fogadalmát, és azt, hogy belép a Társaságba. Ignác előírta, hogy rendezze gyermekei örökségét, és Granadában tanuljon teológiát. 1548-ban lett a Társaság professzusa. A pápa engedélyével még három évig megtarthatta birtokait, és intézhette azok ügyeit. 1545-ben kollégiumot alapított, az elsőt külső tanulók számára, melyet 1547-ben a pápa egyetemmé nyilvánított. Ez volt a Társaság első egyeteme, ahol maga Borja is teológiai doktorrá lett 1550. augusztus 20-án.
Mivel a lelkigyakorlatokat sok támadás érte, Borja elérte, hogy III. Pál vizsgáltassa felül azokat. A pápa Álvarez de Toledo bíborost és a pápai palota mesterét, Egidio Foscararit bízta meg ezzel a feladattal, akik megadták a jóváhagyást. A pápai leirat dátuma 1548. július 31. A latin szöveg ötszáz példányban jelent meg, amelynek költségét Borja viselte. 1550-ben a szentévre Rómába utazott. Útjának az is célja volt, hogy Ignáccal megbeszélje hivatalos és nyilvános belépését a Jézus Társaságába. Emellett részt kellett vennie a professzusok gyűlésén, melynek témája a Társaság alkotmánya volt. Augusztus 30-án indult Rómába Araoz, Andrés de Oviedo és Diego Mirón társaságában, és október 23-án érkezett meg. Részt vett a Társaság két fontos művének elindításában, a Gesù-templom alapkőletételében és a Római Kollégium előkészítésében, amely 1551. február 22-én nyílt meg. Ignác rábízta lakhelye kiválasztását, miután kivette a tartományfőnök Araoz joghatósága alól. Borja Oñatéba költözött, ahol kollégiumot alapítottak. 1551. májusban szentelték pappá. Első privát miséjét Loyola házi kápolnájában mondta 1551. július 31-én, a nyilvánosat Vergarában november 15-én 10 ezer hívő előtt.
1554-ben Ignác három részre osztotta fel a spanyol rendtartományt. Ezek, majd Portugália és a tengerentúli birtokok felügyeletére Borját nevezte ki komisszáriusává.
Borja mint lelkivezető a spanyol királyságban kapcsolatban állt V. Károly leányával, Johannával és az anyakirálynő Johannával. V. Károly is többször hívta magához Yustéba. II. Fülöppel feszült volt a viszonyuk, olyannyira, hogy az Borja írásait a tiltott könyvek listájára helyeztette.
Ignác haláláról csak 1556. szeptember 17-én értesült. A IV. Pál pápa és Spanyolország közötti háború megakadályozta az első rendi nagygyűlés összehívását, amelyet csak 1558. júniusban nyitottak meg. Borja gyenge egészségi állapota miatt nem utazott Rómába, ezért egy hosszabb írásban fejtette ki véleményét. Sürgette a rendalkotmány és a szabályok betartását; a szegénységi fogadalom megtartására azt ajánlotta, hogy minden rendtartományban legyen egy professzusház. Kérte az imaidő meghosszabbítását, néhány bűnbánati aktus kötelezővé tételét, és azt, hogy a tanuló rendtagok egyszerű fogadalmában a tisztaság ünnepélyessé legyen. Írása későn érkezett Rómába, így a nagygyűlés nem tudott vele foglalkozni. Ezért az új rendfőnök, Laínez válaszolt Borjának.
1559. augusztus 17-én a spanyol inkvizíció kiadta a tiltott könyvek listáját, amelyen Borja néhány kisebb műve is szerepelt. Erre III. János portugál király öccse, Portugáliai Henrik bíboros (később I. Henrik néven portugál király 1578–80 között) meghívta őt Portugáliába. Miután Rómában a rendfőnök asszisztense, Luís Gonçalves da Cámara meghalt, Diego Laínez Borját hívta utódjául. 1561. szeptember 7-én érkezett meg Rómába, de ezt a hivatalt csak 1564-ben töltötte be. Mivel Laíneznek Poissyba és Trientbe kellett mennie, ahová a vikárius Alfonso Salmerón is hivatalos volt, Borja helyettesítette őt. A rendfőnök visszatértével Borja asszisztens lett. Laínez azonban rövidesen meghalt, ekkor Borját választották vikáriussá. 1565. június 20-ra egybehívta a rendi nagygyűlést, amely július 2-án a harminckilenc szavazatból harminceggyel őt választotta rendfőnökké. Július 28-án megválasztották a négy asszisztenst: Antonio Araozt spanyol, Everard Mercuriant francia és német, Benedetto Palmiót olasz és Diego Mirónt portugál, indiai és brazil asszisztenssé. A gyűlés 1565. szeptember 3-án fejeződött be.
Az általános nagygyűlés fontosabb munkái és rendelkezései a következők voltak: megvizsgálták a Társaság szabályait; az imádság idejét, aminek alapján Borja elrendelte november 5-én az egyórás elmélkedést; az újoncidő és a tanulmányok rendjét. A kollégiumok száma Ignác halálakor ötven, Borja halálakor, 1574-ben százhatvanhárom volt. 1569-ben kiadta a középiskolák számára a tanítás rendszerét, az első Ratio studiorumot. 1571-re készen volt a bölcselet és a hittudomány rendje is. Előírt tizenhat tételt, amelyeket igaznak kellett tartani.
A rendgyűlés rendezte a vizitátorok feladatát is, akik az előző komisszáriusokat helyettesítették. A 19. dekrétum megvalósításaként Borja összehívta az első prokurátorok gyűlését. A Domonkos-rendi V. Piusz pápa megváltoztatta a rendalkotmány néhány pontját, így a tanuló rendtagok egyszerű fogadalmát, a közös zsolozsma hiányát, és előírta, hogy az utolsó fogadalmat a papszentelés előtt kell tenni.
Borja nagy figyelmet szentelt Közép-Európa vallási nehézségeinek. Erősen támogatta a Német Kollégiumot Rómában, valamint a kollégiumok alapítását Ausztriában, Németországban, Lengyelországban és Belgiumban.
A tengerentúli missziókban, a spanyol gyarmatokon is megindította a jezsuiták működését, ahol addig csak a négy koldulórend (az ágostonosoké, a dominikánusoké, a ferenceseké és a mercedenáriusoké) dolgozott. Az első hely Florida volt, aztán Kuba, Mexikó és Peru következett. Megerősítette Brazíliát, Indiát, Japánt és a kelet-ázsiai szigetvilágot.
1571. június 1-jén V. Piusz pápa utasítására el kellett kísérnie annak unokaöccsét, Michele Bonelli bíborost spanyolországi és portugáliai útjára, majd Franciaországba is. Június 30-án hagyták el Rómát, és augusztus 29-én értek Barcelonába. Madridban Borja arra is talált időt, hogy a Társaság ügyeiről tárgyaljon a kasztíliai, a toledói és a kinevezett mexikói tartományfőnökökkel. Lisszabonban találkozott fiával, Juan de Borjával, az ottani spanyol követtel. A tárgyalás témája a francia királylány, Valois Margit házassága volt a fiatal portugál királlyal, Sebestyénnel. A cél az volt, hogy megakadályozzák a királylány házasságát a protestánssá lett Navarrai Henrikkel, a későbbi francia királlyal. A pápai követ közbelépése 1572. február 10-én sem járt sikerrel.
Borja a visszautat Rómába már betegen tette meg. Emiatt négy hónapig időzött Ferrarában. Ott tartózkodása alatt, 1572. május 1-jén meghalt V. Piusz pápa. Ekkor folytatta útját, és szeptember 28-án megérkezett Rómába, két nappal később azonban meghalt. VIII. Orbán pápa 1624. november 23-án boldoggá, majd X. Kelemen pápa 1671. április 12-én szentté avatta.

1922–4 között a zugligeti Manrézában volt segítőtestvér-novícius. 1925–30 között Pécsett, 1931–41 között Szegeden, 1942–7 között a Manrézában, 1948–50 között Nagykapornakon volt szakács. 1950-ben Tiszahomokra internálták. A szétszóratás alatt különböző szociális otthonokban dolgozott. 1970-ben bevonult a pannonhalmi idősotthonba.

Kolozsvárról lépett be a trencséni újoncházba. Két év múlva Leobenbe került a tanárképzőbe. 1719–21 között Bécsben végezte a bölcseleti tanulmányokat. Utána 1722–4-ben Kolozsváron tanárkodott. 1725–9 között Kassán teológiát tanult, ahol 1727-ben pappá szentelték. Besztercebányán volt a harmadik próbaévben. Működését Kolozsváron kezdte. 1731–5 között bölcseletet és kontroverziát tanított, majd Szatmárnémetiben volt házfőnök, azután egy évig kazuisztikát tanított Nagyszombatban. 1739-től haláláig Kolozsváron volt előbb a szeminárium igazgatója, a bölcsészeti kar dékánja, később a ház lelkiatyja.

A varasdi kollégiumból lépett be a trencséni újoncházba. A próbaidő leteltével Zágrábban egy évig tanított grammatikát. 1699–1701 között Grazban bölcseletet tanult. Utána Zágrábban, Varasdon és Pécsett tanított. 1704-ben az ortodox szerbek pécsi támadásakor több társával együtt megölték.

Fiatalon lépett a Társaságba. A kétéves próbaidő után a Manrézából befejezte a gimnázium VII. és VIII. osztályát és a retorikát. 1936–8-ban a bölcseleti tanulmányokat Bp.-en, 1939–42-ben a teológiát Szegeden végezte. 1943-ban Kalocsán lett a kisszeminárium lelkiatyja. 1944-ben Szegeden végezte a harmadik próbaévet, utána ott lett lelkipásztor. 1947-ben Kistemplomtanyán a katolikus egyesületek feloszlatása ellen tiltakozott, ezért fél évre Mezőhegyesre internálták. Utána a novíciusmester helyettese lett. 1950-ben a kispesti rendházban dolgozott. A szerzetesrendek feloszlatása után gyenge egészsége miatt a pannonhalmi szociális otthonba került.

Kolozsvárról lépett be Trencsénben a Társaságba. Onnan Szakolcára került a tanárképzőbe. Egy évig Ungváron grammatikát tanított. 1759–60-ban Kassán bölcseletet tanult. A következő két-két évben Kolozsváron és Kassán tanárkodott. 1765–8-ban Nagyszombatban volt teológus. 1767-ben szentelték pappá. 1769-ben Egerben volt harmadik probációban, és két évig Erdélyben népmisszionárius. Onnan 1772-ben Esztergomba került hitszónoknak és 1773-ban Székesfehérvárra népmisszionáriusnak. Kolozsváron 1761-ben kiadta Hevenesi Gábor jó halálról szóló könyvének magyar fordítását.

A bölcseleti tanulmányok befejezése után Budáról lépett be a trencséni újoncházba. A próbaidő befejeztével Kolozsváron tanított 1731–4 között. Ott adta ki két latin nyelvű művét. 1735–9-ig Kassán teológiát tanult, 1738-ban szentelték pappá. Harmadik probációban Besztercebányán volt. 1741-ben Esztergomban hitszónokként, majd 1742–5-ben Kassán gazdasági főnökként működött. Négy évig Sárospatakon volt házfőnök és plébános, majd visszatért Kassára gazdasági hivatalába. 1756–9-ig Turócon házfőnök volt és 1761-től vezette a nagyszombati alapítványi birtokot, ahol rövidesen meghalt.

A lőcsei kollégiumban tanult, és onnan lépett Trencsénben a Társaságba. 1692-ben Kassán az alsó osztályban tanított és az iskolai színjátszás felelőse volt. Egy év után ugyanott elvégezte a bölcseletet. 1696-ban újra az alsósokat tanította, és a bölcseleti hallgatók felügyelője volt a nemesi konviktusban. 1697-től egy-egy évig Szakolcán, Trencsénben és Nagyszombatban tanított. 1700–3-ig Bécsben végezte a teológiát és Győrben a harmadik próbaévet. 1705–11-ben Besztercebányán házgondnok és a gazdasági ügyek intézője volt. Ugyanezeket a feladatokat látta el egy évig Pozsonyban és három évig Trencsénben. 1717-től Szakolcán rektor, 1721-től Turócon házfőnök, 1727-től Lőcsén rektor, 1730-tól Szepesváralján, 1732-től újra Turócon, 1740-ben Szatmárnémetiben és 1741-től haláláig újra Turócon volt házfőnök. A tény, hogy harmincöt évig, ha kisebb házakban is, elöljáró volt, azt mutatja, hogy nemcsak a kormányzásban, hanem a lelkipásztori munkák megszervezésében is kiváló képességei voltak.

1837-ben felszentelt papként lépett a Társaságba. 1841-től Innsbruckban a nemesi konviktusban volt felügyelő és ismételte először a bölcseletet, majd 1843–4-ben teológiát tanult. Ott 1847-ben dogmatikát, a következő évben morálist tanított. 1848. szeptember 7-től Bécsben a tartományfőnök helyettese, majd 1853. szeptember 8-tól 1856. december 15-ig tartományfőnök volt. Kormányzása idejére esik a nagyszombati újoncház és kollégium megnyitása és Szatmárnémetiben a letelepedés. 1857–8-ban Innsbruckban teológiát tanított. 1858–61 között Pozsonyban volt rektor, 1862–5-ben Kalocsán házi lelkiatya. 1866–8-ban az ausztriai St. Andräban a harmadik próbaéveseket vezette. 1869-ben Pozsonyban könyvtáros, 1870–1-ben Bécs-Kalksburgban lelkiatya és író volt. 1872–5-ig Prágában főleg írással foglalkozott. Ezt a munkáját 1876–87-ig Kalocsán folytatta, és ott is maradt haláláig.

Trencsénben lépett be a Társaságba, és Leobenben végezte el a tanárképzőt. 1693–5-ben bölcseletet tanult Grazban. Utána Pozsonyban, Nagyszombatban és Gyöngyösön tanított. 1700–3-ban végezte a teológiát Nagyszombatban. A harmadik próbaévre Győrbe került. A katalógusokból nem világos, mi volt a feladata 1705–6 között. 1707–10-ig tanította Nagyszombatban a teljes bölcseleti kurzust. A következő években ugyanott kazuisztikát és főleg kánonjogot tanított, és fontos szerepet játszott a kispapok nevelésében mint szemináriumi elöljáró. 1710–1-ben az iskolai színjátszás felelőse is volt. 1716–7-ben Lőcsén, 1718–20-ban Kassán rektor, 1721-ben Budán a kánonjog tanára és házgondnok volt. 1722–4-ben Rómában a Szent Péter-bazilikában magyar gyóntató. 1725–7 között vezette a bécsi Pázmáneumot. Utolsó állomáshelyén, Nagyszombatban a szeminárium igazgatója volt.

Nagyszombatból lépett be a Társaságba és a próbaéveket Trencsénben töltötte. 1690-ben Pozsonyban, a következő évben Kőszegen retorikát tanított. 1692–4-ben Bécsben volt bölcsészhallgató. 1695–7-ben Nagyszombatban, Gyöngyösön és Kőszegen tanított. 1698–1701-ben a teológiát végezte Nagyszombatban, utána Győrben a harmadik próbaévet. 1703–4-ben Kassán bölcseletet tanított. 1705–14-ig Nagyszombatban először hitszónok és gazdasági főnök volt, majd bölcseletet, kazuisztikát és teológiát adott elő. 1711-ben teológiai doktorrá avatták. 1715-től teológiatanár, kancellár és dékán volt Kassán. 1718–20-ban Nagyszombatban szemináriumi rektorként működött. Három évre Esztergomban lett házfőnök, majd két évig szentírástant tanított Nagyszombatban. 1726-ban Budán a mo.-i rendházak jogi tanácsadója volt. Kassán halt meg. Több latin nyelvű könyvet adott ki főleg jogi és teológiai témákról. Élete vége felé két könyvét magyarul írta, az első a fiatalon elhunyt Kohári Ignác életrajza, a másik egy Szent István-napi szentbeszéd Pannonhalmán.