Online Jezsuita Történeti Névtár

A gimnázium első hat osztályát Gyöngyösön, az utolsó kettőt és a teológiát Egerben végezte. Ott szentelték pappá 1877-ben. Boconádon és Szihalomban volt káplán. 1886-ban Nagyszombatban lépett be a Jézus Társaságba. A próbaidő letelte után 1889–92 között Szatmárnémetiben nevelő volt az internátusban, majd az utolsó évben ünnepi szónok. A következő négy évben Kalocsán volt nevelő és hitoktató. 1899–1912 között a bp.-i rendházban főleg lelkipásztori munkát végzett, többek között a hivatalnokok, az idősebb munkások és a tanoncok Mária-kongregációját vezette. 1913–23 között Szatmárnémetiben működött, 1914–22-ig mint házfőnök. Keresett hitszónok és lelkivezető volt. 1924–6-ban Szegeden, 1930-ig Mezőkövesden ugyanilyen munkában dolgozott, és házfőnök is volt. 1931-től haláláig Bp.-en működött. Fontos szerepet játszott az önálló magyar rendtartomány első évtizedeiben az apostoli munkák és a Mária-kongregációk kialakításában. Néhány életrajz mellett sokat írt a Jézus Szíve-tiszteletről, a Mária-kongregációkról és a mélyebb vallásosság előmozdításáról.

Csíktapolcán született, tizennyolc éves korában lépett be Trencsénben a Társaságba. A próbaidő után 1746-ban Szakolcán végezte a tanárképzőt, utána Rozsnyón egy évig grammatikát tanított. 1648–50 között bölcseletet tanult Nagyszombatban. Ezután egy évig Kőszegen tanított középiskolában. Teológiai tanulmányait Nagyszombatban végezte, ahol 1757-ben pappá szentelték. Képzését a harmadik próbaévvel fejezte be Besztercebányán. Papi működését 1759-ben kezdte el mint misszionárius Pécsett. A nehéz munka azonban hat év után megtámadta egészségét, és két évig Egerben volt betegállományban. Attól kezdve nem tudott többé dolgozni. 1768-ban Ungváron, 1769–72-ben Székelyudvarhelyen és 1773-ban Egerben egyetlen feladata volt a háztörténet írása. A halálra azonban még sokáig kellett várnia: 1797-ben halt meg.

Rómában a Német–Magyar Kollégium növendékeként 1856-ban doktorált teológiából és bölcseletből. Ott ismerte meg az olasz csillagászt, Angelo Secchit. Öt évvel később az ausztriai St. Andräban lépett be a Társaságba. Próbaideje után 1863-ban a fizika tanára lett a rendtartomány filozófiai főiskoláján Pozsonyban. 1868-ban Párizsban matematikai és 1869-től Rómában P. Secchinél csillagászati ismereteit mélyítette el. 1872-től egészségi okokból a csehországi Mariascheinben, később pedig Bécs-Kalksburgban élt. 1878-ban a Haynald Lajos bíboros-érsek által a kalocsai jezsuita kollégiumban alapított csillagvizsgáló első igazgatója lett. Ő indította el a Nap protuberanciáinak vizsgálatát, ami később a napkutatás fontos állomásáva tette Kalocsát. 1884-ben visszatért Mariascheinbe, ahol kiadta kalocsai csillagászati megfigyeléseit. Tíz évig dolgozott a gravitáció, valamint a Föld tömege és középsűrűsége közötti összefüggés megállapításán. Fő művében keresi a világ keletkezésének, a kozmogóniának keresztény és tudományos magyarázatát. Több műszer feltalálója volt. Egyebek mellett felfedezte a módszert, hogyan lehet a Nap protuberanciáit közvetlenül lefényképezni.

A noviciátust és a filozófiai tanulmányokat Bécsben végezte. Utána két évig Görzben nyelvtant és humaniorát tanított. Grazban szentelték pappá 1724-ben. Missziós munkára jelentkezett, 1724-ben indult el dél-amerikai missziós szolgálatra az ecuadori Quitóba. Tizennégy évet töltött a Maranon folyó melletti missziókban. Először az andoa indiánok között misszionált, majd 1732-ben a San Regis de Yameos redukció vezetésével bízták meg. A következő években bejárta a környéken élő yameo indiánok településeit, amelyek a Maranon és az Ucayali összefolyása körül feküdtek. Első európaiként sikeresen felhatolt a Nanay és Itatay folyókon. Útközben térképeket készített, részletesen leírta és lerajzolta az őserdőben található növényeket és állatokat. Megtanulta a yameók nyelvét, tanulmányozta életüket és szokásaikat. A felépített kis templomok köré falvakat telepített, melyek közül több ma is létezik. A yameókon kívül misszionált az omagua, miguiano, amaono és parano indiánok között. Sikeres szervezőmunkája nyomán 1742-ben a jezsuiták quitói tartománya elöljárójának, provinciálisnak jelölték, amely tisztet 1744–7 között látta el. E megbízatása után mint missziós prokurátort Rómába küldték. 1751-ben érkezett Rómába, hatalmas kéziratanyagot vitt magával, amelyben feldolgozta a Maranon-vidék földrajzát, néprajzát, növény- és állatvilágát, és természetesen a missziók történetét. Az anyagot két kötetbe rendezte, és Genovába indult, hogy kinyomtassák. Útközben azonban egy faluban rosszul lett és meghalt, a nála levő kéziratok pedig nyomtalanul eltűntek. Egyedül az a térkép maradt meg, amelyet könyve mellékletének szánt, ezt először Quitóban, majd Rómában adták ki.

Besztercebányáról Trencsénben lépett be a Társaságba. A próbaévek után Szakolcán volt a tanárképzőben. Kassán 1771–2-ben elvégezte a kétéves bölcseleti kurzust és tanítani kezdett a kollégiumban, amikor a rendet feloszlatták. Nem maradt egyházi pályán, hanem ügyvéddé lett. 1780-tól Kassán, 1784-től a pozsonyi jogakadémián tanár volt. 1785-ben az első jogi doktorok közé tartozott. 1807-től a pesti egyetem tanára, 1809–10-ben a Jogtudományi Kar dékánja és 1816–7-ben az egyetem rektora. Művei hosszú ideig egyetemi tankönyvnek számítottak.

Morva születésű volt, Pozsonyból lépett be a bécsi újoncházba. A tanárképzőt Grazban végezte. 1712–4-ben Bécsben bölcseletet tanult. 1715-ben Budán, 1716-ban Nagyszombatban és 1717–9 között Kassán tanított. Utána 1720-tól a teológiát Nagyszombatban, a harmadik próbaévet Besztercebányán végezte. 1725–7-között Úrvölgyben hitszónok volt. Ezt követően két évig Budán bölcseletet tanított. 1730-ban Kassán hitszónok, 1731-től Gyulafehérváron házfőnök és plébános volt.

1761-ben Trencsénben lépett a Társaságba. A próbaidő után egy évig grammatikát tanított Varasdon. Nagyszombatban 1765–6-ban elvégezte a kétéves bölcseleti kurzust. Utána Zágrábban a grammatika és Varasdon a humaniorák tanára volt. 1771-ben Grazba került egyéves matematikai tanulmányokra, és a teológia hallgatója volt, amikor 1773-ban feloszlatták a Társaságot. Tanulmányait valószínűleg ott fejezte be. Kezdetben a budai csillagvizsgálóban dolgozott. 1785-től csillagászati és meteorológiai megfigyeléseit a mannheimi meteorológiai társaság évkönyveiben adta ki: Observationes ejus annuae astronomicae et meteorologicae. 1785-től évente: Actis Academicae Scientiarum Meteorologicae Manheimensis. A pesti egyetemen a matematika tanára, 1798–9-ben a filozófiai kar dékánja, 1810–11-ben pedig az egyetem rektora volt.

A poroszországi Königsbergben született 1749-ben, és a fehéroroszországi Nyaszvizsban lépett be 1765-ben a Társaságba. 1767–70 között Slutskban retorikát, görög és francia nyelvet, majd klasszikus irodalmat tanult. 1770–3-ig Nyaszvizsban végezte a bölcseleti tanulmányokat. A Társaság feloszlatása után a wilnai akadémián tanult teológiát. Ott szentelték pappá 1775-ben. Néhány évig litván nemesek fiainak nevelője volt, majd Minszkben francia nyelvet tanított.
1782-ben Połockban csatlakozott a jezsuitákhoz. 1784–5-ben Orsában volt rektor és némettanár, majd ugyanezekben a hivatalokban 1785–9 között Połockban. Utána egy évig vityebszki rektor volt, majd visszatért Połockba, ahol 1797-ig maradt különböző munkakörökben, mellette keresett hitszónok volt. 1797-ben a Társaság titkára lett mindhárom vikárius alatt. Ő tartotta a kapcsolatot az európai exjezsuita csoportokkal is. P. Gabriel Gruber rendfőnök halála után az V. rendgyűlés 1805. szeptember 14-én őt választotta utóddá. Még a kongregáció alatt köszönőlevelet intézett VII. Piusz pápához a Társaság visszaállításáért Szicíliában.
Kormányzása elején a rend helyzete Fehéroroszországban kedvezőnek volt mondható. 1803–5 között százhárman léptek be a Társaságba, köztük huszonnyolc pap. 1805-ben a létszám a következő volt: száznegyvenöt pap, száz tanuló rendtag és nyolcvannyolc testvér, összesen háromszázharminchárom fő. Ezek a jezsuiták hét kollégiumban és egy rendházban laktak. A wilnai állami egyetemnek felügyeleti jogai voltak a Társaság iskoláira is, ami sok nehézséget okozott. Brzozowski 1812-ben elérte Sándor cárnál, hogy a połocki kollégium egyetemi rangú akadémia és egyben a jezsuita kollégiumok felügyelője legyen. A połocki jezsuita nyomda adta ki az iskolai tankönyveket és a vallásos irodalmat latin, lengyel, orosz, francia, német és litván nyelven. Brzozowski Szentpéterváron székelt titkárával és egy asszisztenssel, a másik három különböző kollégiumokban lakott. A kormányzásra szinte semmi befolyásuk nem volt. Fehéroroszországban a jezsuiták komoly apostoli munkát végeztek. 1810-ben tíz plébániát és tizenhét missziós állomást láttak el, abban az évben 161 693 gyónást hallgattak, 6427 szentbeszédet tartottak, 5963 keresztelést végeztek és 2299 személyt készítettek elő a szentáldozásra.
Brzozowskinak gondja volt az észak-amerikai misszióra is. 1806-ban onnan exjezsuitákat hívott Fehéroroszországba, missziójuk elöljárójává Robert Molineux-t nevezte ki, és megerősítette a Georgetown egyetemen egy újoncház alapítását.
Kormányzása idején, 1814. augusztus 7-én került sor VII. Piusz pápa Sollicitudo omnium ecclesiarum bullájával a Társaság teljes visszaállításására. Brzozowski itáliai delegátusa, Luigi Panizzoni vette át a pápai bullát. Így Brzozowski általános rendfőnökké lett.
A Társaság visszaállítása és annak szükségszerűsége, hogy a rendfőnök Rómába költözzön, nagyon nehéz helyzetbe hozta az oroszországi jezsuitákat. Az orosz körök ezt a helyzetet úgy fogták fel, hogy az a cár uralmát gyengíti. A nacionalista és konzervatív körök azt követelték, hogy Oroszország minden kapcsolatot szakítson meg Nyugat-Európával. Az első akció 1816. január 1-jén történt, amikor a jezsuitákat kitiltották Szentpétervárról, elvették a rendfőnökséget, a Szent Katalin-templomot és a nemesi konviktust.
A jezsuiták teljes kiűzetését az Orosz Birodalomból valószínűleg már 1816-ban tervezték. Brzozowski szeretett volna Rómába utazni, de az orosz hatóságok ezt megtiltották. Így két francia atyát küldött haza, ahol 1814-től Pierre de Clorivière volt a tartományfőnök. Belgiummal is felvette a kapcsolatot másik két atya útján. 1815-ben Manoel de Zúñiga atyát nevezte ki spanyol tartományfőnöknek. 1819-ben VII. Ferdinánd spanyol király kérte VII. Piusz pápát és Sándor cárt, hogy küldjenek neki negyven jezsuitát. Itáliában szó volt arról, hogy újra megnyitják a Római Kollégiumot. Oroszországban megkezdték az előkészületeket, hogy kiket küldjenek oda.
Brzozowski halála előtt kinevezte a római P. Luigi Petruccit a rend vikáriusává. Połockban halt meg 1820. február 8-án. Március 20-án az orosz kormány kiűzte a jezsuitákat az országból, azokra az okokra hivatkozva, amelyek miatt 1816-ban el kellett hagyniuk Szentpétervárt.

Itáliában született, Leobenben lépett a Társaságba. 1620–2-ben Grazban végezte a bölcseletet. 1623-ban Goriziában, 1624–5-ben Klagenfurtban tanított. 1626–9-ig teológiát tanult Grazban. 1629-ben szentelték pappá. Egy-egy évig Klagenfurtban templomigazgató és Grazban retorikatanár volt. 1632–3-ban a bécsi újoncmester segítőjeként, a következő évben Leobenben retorikatanárként működött. 1637-ben a bécsi újoncház rektora és a fiatalok vezetője lett. 1644–8-ban a tartományfőnök-helyettesi, 1649–51-ben a tartományfőnöki hivatalt viselte. Mo.-i alapításai: 1650. Sopron, kollégium; 1651. Trencsén, kollégium; 1649. Kassa, rendház; 1651. Székelyudvarhely, missziósállomás és a hódoltságban 1649-ben Andocs, Veszprém és 1651-ben Temesvár. Leváltása utáni munkái: 1652-ben Judenburgban a harmadik próbaév vezetője; 1653–5-ben a bécsi újoncház rektora és az újoncok mestere; 1656–7-ben Kassán házfőnök; 1658–60-ban Pozsonyban rektor; 1661–5-ben Linzben és 1666–9-ben Bécsben a ház lelkiatyja volt. Egyike volt kora legolvasottabb lelki íróinak.

Bécsben lépett be a Társaságba, a noviciátust Prágában végezte. Ott és Olmützben tanított. 1567-ben Nagyszombatba került, ahonnan a következő évben gyógyulás végett hazaküldték, de rövidesen meghalt.

A logika elvégzése után lépett be Trencsénben a rendbe. Egy évig Sopronban grammatikát tanított. 1737–9-ben Nagyszombatban folytatta bölcseleti tanulmányait. Két-két évig Pozsonyban és Budán grammatikatanár volt. 1744–7-ben Bécsben végezte a teológiát. 1746-ban szentelték pappá. Egy évig Komáromban volt hitszónok, majd a harmadik próbaévre Besztercebányára került. 1750-ben Ungváron hitszónokként működött, majd két évig Kolozsváron és négy évig Budán matematikát tanított. 1757-től Ungváron és Győrben egy-egy évig, Bécsben 1759–62 között hitszónok volt. 1763-ban Nagyváradon lett házfőnök. 1770-ben soproni rektorként halt meg.

A milánói missziószeminárium tagjaként került Kínába, a tamingi misszióval szomszédos területre, nagyon összebarátkozott a magyar jezsuitákkal, ezért kérte felvételét a Társaságba. 1936–8 között Sienhsienben novícius páter, felújítja filozófiai ismereteit. 1939-ben Pujangban misszionárius.

Karánsebesen született, anyja katolikus volt, apjáról nem tudunk semmit. 1602 körül katolizált. Szentandrásy István hatására, aki tanította és pártfogolta, 1606-ban Rómába került. A következő év október 18-án felvették a Német–Magyar Kollégiumba. 1609. január 17-én súlyos fegyelmi vétség miatt elbocsátották, és Rómát is el kellett hagynia. Valószínűleg Bécsbe ment, és befejezte a bölcseleti tanulmányokat. Visszament Erdélybe pártfogójához, Szentandrásyhoz, aki közben macsói püspök és erdélyi apostoli kormányzó lett, és akit 1610-ben kiűztek Erdélyből, de Bujtul ott maradt. 1617–8-ban Gyulafehérváron a jezsuita Szini István mellett tanított. 1618-ban Szentandrásy, Szini és Pázmány is közbenjárt a pápánál, hogy vegyék vissza a Germanicumba, amit ő meg is engedett. Rómában szentelték pappá 1622. május 21-én. Utána misszionáriusként akart visszamenni Erdélybe. A Hitterjesztés Kongregációja kérését a Szent Hivatalhoz, az Inquisitióhoz utalta át. 1623. május 23-án belépett a Társaságba. Próbaideje után 1625 májusában elhagyta Rómát, és bécsi, nagyszombati, nagykárolyi és gyulafehérvári tartózkodással november 19-én érkezett meg Karánsebesre, hogy Bethlen Gábor fejedelem engedélyével megkezdje lelkipásztori működését. Élete vége felé készítette el fő művét, Canisius kisebb katekizmusának román fordítását. Halála után rendtársai elküldték a kéziratot Nagyszombatba. Az első kiadás valószínűleg Némethy Jakab jezsuita vezetésével a pozsonyi nyomdában jelent meg. Ebből a kiadásból sajnos egy példányt sem ismerünk. Következő kiadása 1703-ban volt az erdélyi románok uniójával kapcsolatban. Társával, a magyar Makó Istvánnal nagy misszionáriusi munkát végzett a kisebbségben és elnyomatás alatt szenvedő román és magyar katolikusok között a távoli vidéken is. Többször járt Gyulafehérváron, ahol a szinte folyamatosan egyedül dolgozó Szini Istvánt segítette. A nagy misszionáriusok közé tartozik, katekizmusfordítása pedig vallási jelentősége mellett a román nyelvtörténetnek is fontos emléke.

1852-ben a franciaországi Issenheimben lépett be a Társaságba. Az újoncidő második évét már az osztrák Baumgartenbergben végezte. 1854-ben Linzben bölcseletet, 1855–7 között Rómában, 1858-ban Innsbruckban teológiát tanult. 1857-ben szentelték pappá. A harmadik próbaévet Baumgartenbergben töltötte. 1860-tól az ausztriai St. Andräban először az újoncmester helyettese, majd 1864–71-ben utódja volt. 1871. május 3-án tartományfőnökké nevezték ki. 1877-től újra újoncmester lett St. Andräban. 1882-től a harmadik próbaévet vezette először ugyanott, majd annak áthelyezése után Bécs-Lainzban 1885–1900 között. Egy évig még házfőnök volt ugyanott. Élete utolsó éveit Bécs-Kalksburgban töltötte. Negyven éven keresztül az osztrák–magyar rendtartomány nagy nevelője volt mint újoncmester, a harmadik próbaév vezetője és tartományfőnök.

A középiskolát 1874–82 között Temesváron, Szegeden, Szabadkán és Kalocsán végezte. 1891-ben Nagyszombatban lépett a Társaságba. 1892–3-ban Pozsonyban bölcseletet és a következő évben Kalocsán privátim teológiát tanult. 1896–7-ben Szatmárnémetiben volt nevelő. 1898–1900-ban Innsbruckban befejezte teológiai tanulmányait és pappá szentelték. A következő évben Nagyszombatban az újoncmester helyettese volt, s egyben elvégezte a harmadik próbaévet is. Ekkor megkezdte több évtizedes lelkipásztori működését, s rányomta bélyegét az önálló magyar rendtartomány munkáira. Négyéves szatmári működés után a bp.-i Jézus Szíve-templomhoz került. Hitszónok volt, vezette az Urak, az Akadémikusok és az Egyetemisták Mária-kongregációit. Szerkesztette a Mária Kongregáció című ismert folyóiratot és a Prézest. A nagy fontosságú Kongregációs Otthont is vezette. 1909–12 között az újonnan megalapított, önálló magyar jezsuita rendtartomány első tartományfőnöke volt. Utána folytatta nagyhatású lelkipásztori és kongregaciós munkáját Pozsonyban 1915–8, Bp.-en 1918–20, Szegeden 1920–5 között, majd két évre újra visszatért Bp.-re. 1928-tól Szegeden működött. Hatását a város vallásos életében hosszú ideig érezni lehetett. Kiadványainak egy része hitvédelmi jellegű volt, a másik a Mária-kongregációkkal foglalkozott.

Szintén a nijmegeni Busaeus családból származott. Képzését az alsó-rajnai rendtartományban nyerte. Bonnban misszionáriusként működött. 1589-ben az elzászi Molsheimben lett rektor. 1598–1606-ban alsó-rajnai, 1609–12-ben felsőnémet és 1614–6-ban osztrák vizitátor és tartományfőnök volt. Hivatali ideje alatt alakultak Mo.-on a következő állomáshelyek: 1614-ben Monyorókerék, 1615-ben Kassa, 1616-ban az Alagi családnál, özv. Rákóczynénál, Gerényben és Munkácson. 1616-ban német asszisztenssé választották. Hivatalában haláláig megmaradt.

Egy volt a nyolc holland jezsuita közül, akik a nijmegeni Busaeus családból léptek be a 16–17. században a Jézus Társaságba. Szerzetesi életét 1561-ben Kölnben kezdte meg. 1562–4 között Rómában bölcseletet tanult, és megszerezte a doktorátust. 1565–6-ban Nagyszombatban, utána Bécsben tanított. 1570–3-ban ugyanott tanult teológiát, és szentelték pappá az utolsó évben. Továbbra is folytatta munkáját az iskolában. 1583–7-ben Grazban volt a retorika tanára. 1589–91-ben Bécsben működött mint tanár és a protestánsok térítője. 1592–7-ben Turócon is foglalkozott a protestánsokkal, mellette iskolaigazgató és házi lelkiatya volt. 1598–1602-ben a csehországi Cěský Krumlovban, majd haláláig Jindřichuv Hradecben volt házi lelkiatya és lelkipásztor.

Rendi képzését a tartomány osztrák részében kapta. 1727–30 között Grazban és Bécsben a héber nyelvet tanította. Ettől kezdve élete végéig lelkipásztorként működött. Ismert hitszónokként a magyar részeken is dolgozott: 1732-ben Pozsonyban, 1735–40-ben Sopronban és 1741-ben Kőszegen.

1911–3 között Nagyszombatban volt skolasztikus novícius. 1914–6 között Innsbruckban filozófiát tanult. 1917-ben Szatmárnémetiben konviktusi felügyelő, a következő évben Nagykapornakon betegeskedett.

1928–30 között a zugligeti Manrézában testvérnovícius. 1931–43 között Kalocsán szabó és ebédlős. 1944–7 között Szegeden portás és házi mindenes, 1948–50-ig a pesti rendházban házi mindenes. A szétszóratás után különféle fizikai állásokban dolgozott, majd 1960–72 között Szegeden volt sekrestyés.